Így beszéli el az agarenusok Sankt Gallen-i "tetőmászását" az 1060 körül elhunyt Ekkehard Casus Monasterii Sancti Galli c. művében:

"Kettő közülük felmászik a haranglábra abban a hitben, hogy a csúcsán levő kakas aranyból való, és nem lehetne az ily nevű helység istene, csak úgy, ha nemesfémből van öntve. Miközben az egyik erősebben kihajlik, hogy a lándzsájával lefeszítse, a magasból lezuhan az udvarba, és szörnyethal. A másik ezalatt Isten szentélyének a meggyalázására a keleti homlokzat tetejére mászott, és miközben hozzákészülődött, hogy a hasát ott kiürítse, hátrazuhant, és teljesen összetörte magát. Amint később Heribald elbeszélte, amikor e kettőt ajtószárnyak között égették"

A fenti részletből ezúttal három dologra érdemes figyelni. Egyrészt hogy a VI. század közepi vandálokhoz (onogurokhoz) hasonlóan gyűjtötték a nemesfémet. Másfelől hogy nem igazán gyakorolhatták őszintén a keresztyén hitet az "avarszlávok" buzgó dunántúli térítés dacára, ha egyikük még a homlokzatot is szívesen összerondította volna. A harmadik dolog pedig, amire már korábban felhívtuk a figyelmet, hogy a veszélyes nemesfémvadász mutatványra feltehetően szláv katonát vezényeltek a tetőre, és üríteni készülő társa is hihetően szláv volt, máskülönben nem hamvasztották volna őket el.