:-)))

A SZÜRKE LÓ

Egyszer volt egy szegényember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke lova. Azzal kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni; éjjel nappal mindig őrölt rajta. A szürke ló nagyon megúnta ezt a dolgot, látta, hogy más ember lova mindíg párjával őröl, neki meg magának kellett húzni a malmot, azt mondja hát a gazdájának:
- Édes gazdám, mi dolog az, hogy más ember lova mindíg párjával őröl, te meg engem csak magamat fárasztasz itt a malomban?
- Biz az annak az az oka, kegves lovam, hogy egy árva bogaram sincs, akit melléd fogadhatnék.
- Ha csak ez a baj, eressz el engem, majd kerítek én magamnak egy társat.
A szegényember mindjárt kifogta a malomból, eleresztette. Elindult hát a szürke ló, hogy társat kerítsen magának; mén, mendegél hetedhét ország ellen, egyszer meglát egy rókalyukat. Kapja magát, ráfekszik a lyukra, mintha megvolna dögölve, mintha már a farkát se tudná mozdítani.
Odabent a rókalyukban egy öreg róka lakott három fiával. Egyszer a legkissebb fia ki akart menni, meglátja a szürkelovat, azt gondolja a fehérségről, hogy hó van. Vissza megy az anyjához.
- Jaj, anyám, nem lehet most kimenni, nagy hó van odakint.
- Már hogy volna - feleli az öreg róka -, hiszen éppen nyár közepe van most.
Eredj ki te, fiam - mondja a középső fiának -, te öregebb vagy, többet tudsz, nézd meg, mi az.
Kimegy a középső fia is, az is meglátja a szürke lovat a lyuk száján, az is vissza megy.
- Jaj, anyám, csakugyan nem lehet most kimenni, hó van.
- Már hogy volna most hó, hiszen éppen nyár közepe van. Eredj ki te, legöregebb fiam, te legtöbbet láttál már a világon, nézd meg, mi van ott.
Kimegy a legöregebb fia is, de az is csak azzal megy vissza: - De bizony csakugyan hó van, akárhogy van is a dolog, semmit se láttam, csak a nagy fehérséget.
- Nem lehet most hó, hiszen éppen nyár közepe van - mondja az öreg róka, azzal maga ment ki. Látja, hogy nem hó, hanem szürke ló. Gondolkozóba esik, hogy kellene azt elhúzni onnan; ha ott marad, még csak ki se tudnak tőle járni. Próbálták elhúzni a három fiával, de meg se tudták mozdítani. Elmegy hát a farkas komájához.
- Kedves komám ugyancsak jó pecsenyére tettem szert, már oda is vittem lyukam szájához, de sehogy se fér bele, pedig ha kívül marad, mind kikezdik a varjak; azért hát azt gondoltam, húzzuk le a te barlangodhoz, abba talán belefér, majd ráhajtunk ketten is.
A farkas megörül a jó pecsenyének, gondolta magában: csak egyszer az ő barlangjába legyen, nem eszik abból a róka egy falatot se. Mindjárt visszamentek a róka lyukához; még akkor is ott feküdt a szürke ló, tette magát, mintha meg volna dögölve. Mikor odaértek, elkezd a farkas tanakodni:
- Hogy kellene ezt az én barlangomhoz elvinni, koma?
- Hát csak úgy - felel a róka -, ahogy én idáig hoztam: a farkam a farkához kötöttem, úgy hoztam árkon-bokron keresztül, még csak nehéz sem volt. Most hát kössük a te farkadhoz a farkát, úgy a legszebb elviheted.
A farkas mindjárt ráállott, az bizony jó lesz! Már előre fente a fogát a jó pecsenyére - a róka meg erősen összekötötte a farkas farkát a szürke ló farkával.
- Húzhatod már, koma!
Húzza a farkas, majd megszakad, de meg se bírja mozdítani, amint legjobban erőlködik, hirtelen felugrik a szürke ló, elkezd szaladni, húzza ám a farkast farkánál fogva maga után árkon-bokron keresztül, mint a dögöt - elvitte egyenest a gazdájához.
- No, gazdám, hoztam magamnak társat.
A szegényember mindjárt agyonverte a farkast, a bőrét eladta jó pénzért, azon vett egy másik lovat, attól fogva sohasem őrölt magában a szürke ló.
Ha magában őrölt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Arany László: Magyar népmesék

:-)))