Nagyon szép!

Csoóri Sándor
Belépsz a pillanatba

Belépsz a pillanatba, mintha idegen országba
futott volna be veled a vonat.
Valahonnan a magasból ablak-villámlás köszönt
s egy kézfej, egy kilincs, egy arc,
egy mályvaszínű hálóing lebben eléd
s merül el gyorsan az időben.
Párkány és por marad emlékül rád s pillengő fecskék,
mint széttépett gyászjelentés
papírszeletkéi a délelőttben.
Közel vagy hozzá, hogy két felhő között
belezuhanj egy szakadékba.

Harangoznak valahol. Tán a fejedben.
Harangszón nyargal a vér a ribanckodó semmi felé.
Élsz, élsz, igen, élsz - tornyok, fasorok,
fekete árnyékok bizonyítják,
a Margitszigeti szökőkút csobogásában
ideiglenes szívverésed;
élsz, élsz, igen élsz - erős markoddal
kitekerhetnéd akár a
dísz-pávák nyakát is ott a drót mögött,
ahogy népek és fajok irtották egymást az időben -

De ha tiéd is ez a pillanat - a jelen nem az!
homlokon csókol és cserbenhagy,
kőre ül, fölszáll, köröz, sötét galambba költözik bele,
nézel utána, mint megtestesült sóvárgás után
s kikiálthatatlan szavak remegnek át a szádon.