.kaktusz

Tudod, arra gondoltam,
a szeretet olyan,
mint a világ legszebb rózsaszála,
amelyik már azzal örömet ad,
hogy világra jött, hogy létezik,
de ha ezt a rózsát senki nem látja,
benne senki nem gyönyörködik,
senkinek nem simogatja meg a lelkét,
boldogságkönnyével nem öntözi senki,
akkor a léte értelmetlen,
hiába szép a rózsaszál,
amelyiket senki nem lát,
aminek nem örvend senki,
az olyan,
mintha nem is lenne,
az ilyen virág,
az ilyen szeretet értelmetlen,
a gyökérnek rossz befektetése,
milyen furcsa ez a szó a szeretetre,
mint valami üzletre,
pedig talán tényleg az,
az ember szeretetet fektet be,
és talán,
mert nincs gyakorlata benne,
sok kárba vész belőle,
nem növekszik,
inkább csak fogyatkozik,
a virág szépségének a hozadéka,
hogy örömöt ad annak,
aki csak reá tekint,
ettől a szebbnél is szebbé lesz,
sokszor szeret az ember,
de ha rosszul fektet be,
egyszercsak elfogy a gazdagsága,
úgy érzi, kiürül a szíve,
az érzés,
amelyik oly sokszor virágzott
cserbenhagyja,
többé nem tud már szeretni,
de néha marad még egy szikrányi,
egy szikrányi élet benne,
és mint egy szenvedélyes játékos
még utoljára azt egyre felteszi,
van úgy, hogy mindenét elveszíti,
de nagy ritkán az is előfordul,
az a kis maradék szeretet
százszorosan sokszorozódik,
csak, mert észrevette valaki,
az oly sokáig láthatatlan virágot.