:-)
Nálam?....hmm. pár szóban megpróbálom leírni.
18 év házasság után a férjem szerelmes lett.Rájöttem, kérdőre vontam igért-fűt fát- kinlódtunk még 8 hónapig, majd végleg elküldtem.
Teljes kétségbeesés egy 12 éves kamaszfiúval maradtam egyedül.Volt 1 évem, mikor az estéim abból álltak,hogy megetettem,kikérdeztem a leckéjét aztán mikor lefeküdt beültem a sarokba zokogni.
Aztán a barátnőim szépen lassan kirángattak a gödörből,ahonnan már én is nagyon kikivánkoztam.
Később megismerkedtem Valakivel.Két megsebbzett ember kapaszkodott egymásba.Ő épp túl az 1 házassági évfordulóján nemrég hogy megszületett a fia lett elküldve.Őrült szerelem...és szeretem ma is nagyon, DE.
Náluk a feleség küldte el őt, ennek ellenére ott tesz keresztbe,ahol tud.
Az első évben rendszeresek voltak az éjszakai telefonok,hogy nyűgös a gyerek, ha nem jössz ide soha többet nem látod stb.Volt olyan hónap,hogy egy hétvégét sem voltunk együtt, mert mindig történ a gyerekkel valami.
Közös nyarlásra nem tudott eljönni,barátnővel mentem. Majd elmentünk egy másikra, feleség telefonált,hogy a gyerek kórházban persze rohantunk haza.....gyereknek semmi baja.Lassan felőrölte az idegeimet!
Tavaly szeptember elején azt mondtam,hogy nem bírom tovább VÉGE!
6 hétig nem is láttam, nem beszéltünk, majd egyik este a kapu előtt állt.Azt mondta végiggondolta az életét velem szeretné leélni és ha most visszafogadom,mindent megtesz,hogy rendeződjenek a dolgok.Végigbeszéltük-végigsírtuk az éjszakát.
Azóta túl vagyunk egy nagyon csúnya váláson, még csúnyább gyermekelhelyezési peren, ahol nem azon ment a vita,hogy kinél legyen a gyerek, hanem azon,hogy a párom láthatja-e egyáltalán.Volt minden a perek alatt, feleség zaklatása,lakásunkra járkált, követett, ki akart rugatni a munkahelyünkről mindkettőnket.
Most van egy bírósági döntésünk abban bízunk,hogy megnyukszik végre, de közben....bár nagyon szeretem a párom,nála jobb embert még nem ismertem....valahogy a gyerekét kezdtem az oknak tekinteni.
Az agyammal tudom,hogy butaság, de valahogy a szivemmel nem tudom őt szeretni.
Szégyenlem ezt az érzést,mert ott van az én kamasz (15 éves fiam) akit néha én is nehezen viselek, mert a kamaszkor minden ismérvét bemutatja-és a párom türelmes vele.Sokszor türelmesebb mint én!
Én viszont nem tudok a kicsivel az lenni,pedig tudom,hogy nem ő tehet a dologról.
Ráadásul egy kedves,mosolygós, barátkozós gyerek....csak borzasztó hisztis.Otthon mindent megkap,azt csinál amit akar,nálunk ez nem így van és akkor cirkusz.
És ezekből vannak nálunk konfliktusok.
Párom rajongva csüng a gyereken-megértem én,hiszen nem tudja,hogy igazából milyen gyereket nevelni,mert megfosztották ettől-azt mondja,hogy azt a kis időt,amit velünk van,nem a nevelésével akarja tölteni.
Értem én, de számomra elfogadhatatlan a hiszti.Egyszerűen egy remegés jön rám...az én gyerekem nem csinálta sosem, új ez a dolog nekem.
Szóval most ott tartok,hogy merre,hogyan tovább.
És sajnos minden alkalommal,mikor a gyerek nálunk van és épp hisztis köztünk feszültség lesz, amit én is ő is nehezen visel.
Hát ennyi.
Köszi,hogy meghallgattál.