Egy évig nem találkoztam és nem beszéltem a férjem gyerekeivel. A botrány óta nem kerestek, csak a férjemet bombázták telefonokkal, de semmi megbánást nem tanusítottak.

Ezalatt az egy év alatt emiatt nagyon sok feszültség felhalmozódott, bár nem akartuk észrevenni és nem beszéltünk róla a férjemmel.  A nagy ünnepek (Karácsony és Húsvét) növelték a feszültséget, szinte vágni lehetett. Nem veszekedtünk, csak éltünk egymás mellett.  Az ágyban jól elhúzódtunk egymástól.  A kanapén szintén több kilóméter távolság volt köztünk. Neveltük a gyereket, a házasság szépen sorvadt. 

Éreztem, hogy a gyerekei miatt ilyen, szerinte inkább egy műmosoly és néhány találkozás évente, csak ne legyen ez a teljes elszakadás. Kimondani sose mondta ki, de mindig ott volt.

Nem értettem, miért nem tart velük szorosabb kapcsolatot - nélkülem. Ha több időt töltene velük, no meg az unokáival, látnák, hogy "nem vettem el tőlük az apjukat".  De nélkülem egyszerűen nem akart és most sem akar velük találkozni. 

 

Valamelyik nap csak úgy elejtette, hogy a gyerekei itt nyaralnak a környéken. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy akkor hívjuk meg őket.  Annyira boldog lett. Azonnal felhívta őket.  Hálistennek, elfogadták a meghívást.  (Ebben az is benne van, hogy az apjuknak soha nem mertek ellentmondani, de már nem érdekel.  Én is fejlődöm!)

 

Főztem, sütöttem, mint régen.  Megérkeztek.  Úgy tettem, mintha semmi se történt volna.  Mindenféle erőfeszítés nélkül mosolyogtam.  Nem volt nehéz, a kisgyerekek rögtön elkezdtek játszani egymással.  Nekünk csak asszisztálni kellett.  Próbáltam visszahúzódóbb lenni, de a természetem nem olyan.  Nem megy a hüvös tartózkodás.  Láttam, hogy a nagyobbik lány, aki éveken át levegőnek nézett, és csak akkor szólt hozzám, ha nagyon muszáj, most megpróbál valami beszélgetést felépíteni.  A gyerekek mindig hálás téma.  Vagy egy ismerős házaspár válása.

 

A kisebbik lány, aki teljesen azonosult az anyjával, sértődött volt.  Az arca, mint a pulykáé.  Ő nem akart erőfeszítést tenni, de szintén nem tudott kibújni a bőréből.  Ha kérdeztem, akkor válaszolt.

 

Sajnos nem szaladt az idő.  Nekem ez a hat óra együttlét hosszú volt.  A férjem egész idő alatt ölelgetett (a jelenlétükben), amikor tehette mellém állt.  Ezektől a gesztusoktól már teljesen elszoktam.  A tányérját nem is tettem az enyém mellé, amikor vacsoráztunk.  Inkább a lánya mellé ültettem, ezzel is jelezve, hogy "nem vettem el tőle."

 

Amikor elmentek, a férjemmel nemcsak madarat, hanem parlagi viperát is lehetett fogatni.  A feszültség szép lassan eltünt.  Nem volt már az a döglött macskabűz, ami egész évben terjengett. Mi meg úgy tettünk, mintha nem létezne.

 

Nem hinném, hogy ez hepiend lenne.  De legalább egy olyan fordulat, ami már most változást hozott.  Kipipálom és tudok másra is figyelni.  Túlságosan bántott.  Szorongtam miatt.  Gyerekes dolog.  Fájt és kész.