KINIZSI 100 - 2009

Idén nem voltak nagy terveim, nem akartam rekordot dönteni, a tavalyi futás után "back to the oldschool". Ezt persze sokan nem hitték el, sok ismerős ha meglátott, azt kérdezte, hogyhogy még csak itt tartok? De én tényleg 20 órás időt tűztem ki célnak, azért mert nem akartam hogy rámvilágosodjon az erdőben. Annyi kondicióm maradt tavalyról, hogy meg mertem csinálni a következőt: pénteken a szokásos kidepózás után a kocsit a cél előtt hagytam és vonattal jöttem haza Tatáról. Ezzel 2 dolgot feltételeztem:
1, eljutok a célba
2, olyan állapotban leszek, hogy képes leszek hazavezetni. Édesanyám főként a második pontot vonta kétségbe, hiszen T100-asok után nem látott, csak jó pár éve, amikor vérbeli zombiként érkeztem be. Megígértem neki, hogy ha nagyon kivagyok felhivom és eljön értem.

Szerdán pedikűrösnél voltam, és érdekes módon azért annyira nem izgultam, csak pénteken, amikor kidepóztam akkor kapott el a láz.

Szombat reggel megengedtem magamnak a luxust, hogy 6ig szunyokáljak, fiam időben ébresztett, csak fél7kor ültem Taxiba, hogy a rajtba induljak, megszokásból bemondtam, hogy Csillaghegyre kérem a fuvart. Aztán pontosítottam, hogy mégsem inkább Békásmegyerre menjünk :)

Kicsit kóvályogtam, mire megtaláltam az időrajtot, a maradék linzereket odaadtam Sistergőnek, elmajszoltam a Powerbart, és pontban 7:15kor start. Az eleje érdekes volt, sosem jártam még erre. Nekem személy szerint a Csillaghegyi rajt jobban tetszett. Ürömi műutnál elhuzott László Szilvi, ekkor ismerkedtem meg Gyalogolok sprottárssal. Az Ezüst-Kevélyig együtt mentünk, sehol nem futottam, sőt néha
csodálkoztam, hogy "anyám én itt tavaly futottam?"


Szóval fent a Kevélyen 1:07 alatt voltam, ez lenne a normál idő futáskor is. Térdvédő fel, irány lefelé. Jó sokan vannak, és olyan hátizsákokkal futnak lefelé, hogy csodálkoznék ha beérkeznének térdfájás nélkül. Csobánkai műút előtt szépen sétálok, depó megvan, az időm eléggé szégyelnivaló, de megnyugtatom magamat, hogy most nem futok, nem az a lényeg. Ezt még jó párszor eljátszottam a nap folyamán. A murváról a zöldön jobbra be, sokan jönnek be mögöttem, azt hiszik, hogy akik egyenesen továbbmennek, azok menthetetlenül eltévedtek, igy aztán nagy a hálálkodás. Valaki még egy sört is felajánl. Ha tudná...

Felfelé utólér Balázs, beszélgetünk egy keveset. Folyton mondom neki, hogy fusson, ne miattam usszon el az időterve. Ennek ellenére marad, együtt érjük el a Pataporc + 7421Gabi párost. Balázs megy tovább, majd ahol a zöld balra emelkedőbe kezd, ott én is elbucsuzok a lányoktól. illetve asszonyoktól.. :)

Fent a Hosszú-hegyen (2:19) hatalmas a sor, 4 percet kellett várni. Mondjuk nem futok, van időm, igy utólag belegondolva, ez nem a világ, de akkor is olyan "menjünk már" érzésem van. Lefelé gyorsan gurulunk, itt azért majdnem végig kocogtam. A sorompó mellett 2 srác álldogál, az egyik pont ott áll a depóm mellett. Meglepődtek a srácok, de azt hiszem jövöre máshova kell rakjam a cuccot...

Felfelé a szerpentinre menet, még az első kanyar előtt megláttam Kovalik Bandit. Őszintén szólva nem értem miért választották ezt a konfliktuskereső megoldást.
Én a helyében a szerpentin második kanyarjába álltam volna, és ott minden áthaladónak bélyegzek. Aztán aki kihagyta, az igy járt..Odafent gondolkodtam, hogy elkezdjek futni, vagy sem. Úgy döntöttem nem inkább futom el az elejét, igy maradtam annál, hogy néha belekocogtam. Amikor jött a Z+ szemből, megint felvettem a térdvédőt, és indult a zuhanás. Lefelé Vagdalthús mellett mentem el, később a nyeregben elég sok topikost is láttam.Egy régi ismerős volt a pontőr, vele beszélgettem, meg telefonáltam, de butaság volt, tul sok időt eltöltöttem igy. Bár aztán a pontról továbbindulva (4:05) eszembe jutott, hogy nem futok, nem számít az idő. Szépen nyugodtan - akarom mondani felspannolva - gyors gyaloglásra álltam be. Jó tempóval értem le Kesztölcre, ahol megláttam a balra levő hűtőládákat. Odamentem megkérdeztem, van-e jégkrém? Nincs. Akkor nem kérek semmit mondtam, és indultam tovább. 5:06 volt az időm, a 20 órás tervhez képest 50 perccel hamarabb értem ide. Hűha. Vagy nagyon jó vagyok, vagy nagyon elfutottam. Inkább a második jött be...

Kesztölcön jól jött volna egy kis víz, emlékeztem, hogy tavaly valahol kitett valaki egy slagot, szerencsére ez idén is megvolt. Lemosakodtam, bevizeztem a kendőmet, alvázzsirozás, ivás, minden volt itt. Dorogra hamar átértem, közben felhivtam a feleségem, mondta hogy igyak és lassitsak. Itt még ment is. Dorog határában depoztam, és kipróbáltam egy új dolgot, chipset kezdtem enni. Bejött, de megenni nem volt egyszerű, a csomagoláson még lehetne finomitani. A sorompó előtt elhagyott DJ Rushboy - pedig azt mondta nem fog futni - ezek szerint mégiscsak.. Kifelé Dorogról bementem a temetőbe, kijövet Oszkárral találkoztam. Kapkodtam a csülkeimet, mert kezdett meleg lenni. Jó nem nagy hőség, de azért igy is megütött a meleg, mire a Tokodi pincékhez értem. Dorogról kifelé menet arra gondoltam, felfelé a Getére nem tartok pihenőt, kinéztem magamnak egy jó húzóalanyt, aki mint kiderült, sétálós bácsi nővére, Anna. Öccse vette rá a Kinizsire, innen együtt mentünk fel a Getére, mindig mondtam előre, mi következik. Egész jó tempóval értünk fel, és tényleg nem álltunk meg pihenni közben. Odafent Anna már mindenképp meg akart állni pihenni, én egyből mentem tovább és finoman, de azért sietve értem le a száraz vizmosásig, majd bukdácsolva le egészen a Horgásztóig. ahol nincs is horgásztó, ugyebár... Egy érdekes kisérletet csináltam, pénteken (reggel 10kor) kiraktam ide 2 másfél literes vizet befagyasztva, egy fa tövébe, letakarva.
Az egyik palackot csak úgy letettem, a másikat betekertem alufóliába. Mind2 palackban felolvadt a jég, de az alufóliás még jó hideg volt. Amig itt iszogattam, sajnos özönlöttek rám a szunyogok, nem lehetett leülni. Sok embert irányitottam be az ösvényre, sokan azt hitték, hogy viccelek. De tényleg nem jelzi itt semmi a letérést. Azért ezt illene korrigálni jövőre. Annáék itt visszaelőztek. Hegyeskőre Oszkárral együtt lépdeltem fel, fent a mezőn olyan szél volt, hogy igaziból Oszkár beszél én meg bologattam, de csak szófoszlányokat hallottam, a többit elvitte a szél. Lefelé a nagy meredek után Annáékat értem be, együtt dőltünk be az árnyékba a Pincéknél. Csak vizet ittam, powerbarra gondolni se tudtam, Gelre sem, pedig tudom hogy kéne valamit enni. Turo rudit a hátam közepére kivántam... Annának volt 2 vizholyagja, amire adtam Neki 2 tapaszt, és előttünk egy érdekes szituáció zajlott le:

2 deposkocsi parkolt velünk szemben, 2 csajjal. Az egyikük pasija már ott gubbasztott, a másik épp akkor érkezett nagy dühösen. Mint kiderült az előző találkapontra nem találtak oda a csajok, igy a faszinak nem maradt vize. Nagy hévvel ledobta a csajoktól 10 méterre a majdnem üres fél literes palackot, és bele akart rugni (mondanom se kell a csajok irányába). De a rugás közben begörcsölt a lába, és a magát macsónak képzelő faszi ugymaradt a fájdalomtól eltorzult arccal. Legszebb öröm a káröröm, jót derültem ezen a f@szjancsin. Miután vagy 10 percen keresztül szidta a saját barátnőjét, Sétálós bácsi haverja odament hozzá és megkérdezte
- Fáj valamid?
- Nem
- Akkor meg menjél tovább már, mit panaszkodsz?

Erre továbbindult...

Én is, ez az emelkedő, amely annyiszor megviselt már, most könnyen adta meg magát, elég sokat pihentem előtte. A tetőtől a faluig Daniel nevű sporival mentem, aki New Yorkban nőtt fel, igy aztán beszélgettünk egy kicsit a világgazdasági válságról... Mogyoróson a Kakukk előtt Snipper üldögélt, és megtudtam hogy Balázs 6 óra alatt ért ide. De jó lenne egyszer ilyet csinálni! A kocsmában vettem egy banánt meg egy narancslevet, ezt meg tudtam inni. Az energiaitalra ránézni se tudtam. Épp jött egy turatárs aki energiaitalt akart vásárolni, gyorsan megajándékoztam egy Vitalade-val. Elmentem klotyora, jo volt kulturált körülmények között elintézni ezt a dolgot, de a gyomrom olyan volt még mindig hogy jajj. Visszafelé Zetét láttam, aki meglepődött hogy még találkozunk. Még fényképet is készitett. Felfelé a botokkal feltoltam magam a Sétálós-Anna párosra, ott volt Rushboy is, és igy mentünk az Öreg-kőig. Nekem az utolsó emelkedőn a tempó már erős volt, igy aztán az ell.ponton lerogytam a padra a pontőrökkel szemben, mintha orvosi rendelőben lennék. De aztán összekaptam magam, és hamarosan már Pélin a szentkútnál nyomtam le egy gélt. Ez volt az első és az utolsó.
Egy néni odajött és beszélgetni kezdtünk.
- Ugye milyen finom a forrás vize?
- Igen.
- Azért isszátok, ugye?
- Nem igazán, bármilyen viz jó lenne.
- Mi xxx faluban lakunk, és viszünk magunkkal mindig.
- Mi Pestről jöttünk.
Néni semmi meglepődést nem mutat. Különös.
- Ez a viz nagyon finom ám.
- Mi már elég fáradtak vagyunk, jó lenne bármilyen víz.
- Biciklivel jöttetek?
- Nem, gyalog.
- Hűha. Egyházi iskolába jártok?
- Nem, mi nem egy iskolai csoport vagyunk hanem egy teljesítménytúrán veszünk részt.
A néni kicsit elkeseredett hogy nem egyházi iskolába járunk.

A pihenő viszont eléggé helyretett, jó állapotban mentem tovább. A szántóföld utáni emelkedő viszont leamortizált rendesen, a tuloldalon nem igazán tudtam kocogni, épp csak gyors léptekkel haladtam lefelé. Rossz érzetem volt, megint vacakolt a gyomrom, nem akart semmit bevenni, se innin se enni. De itt megembereltem magam, és Bika völgynél inkább leültem, és nem baj az időveszteség, de inkább mint hogy elájuljak a rosszulléttől valahol az úton. Mi tagadás Mbányán ettem egy banánt, azota egy gélt, de ez csak a tűzoltásra volt elég. Szoval ahol a kék jobbra tér a műútról, leültem a földre. Megettem nagy nehezen egy fél powerbart, és ezt már elégnek gondoltam arra hogy továbbvigyen. (mindez 10 percembe került) Sokan nem tökölhetek gondoltam, hiszen a lámpám Bányahegyre van kidepozva, addig még menni kell eleget, és este 3/4 9re lesz kb. sötét. 11:33-mal indultam tovább, ekkor volt 3/4 7. Maradt 2 orám. Az állapotom alapján kell kb. 1 óra Pusztamarótig, és akkor marad egy másik óra 7 kilométerre, benne a Kis-Gerecse emelkedőjével. Hát nem is tudom...Továbbindultam, és szép nyugodtan haladva mentem. Baromi fáradt voltam, csak arra gondoltam, nem szabad megállni. Ez olyan igazi RFM - Könyörtelen előrehaladás volt. Itt ment el mellettem tsabii, hihetetlen nagy botokat vitt magával. A szedres emelkedő jól ki volt tisztítva, elárulom nektek,
hogy mindez Sistergő munkásságának köszönhető! Pusztamarótra 12:30-ra értem 57 perc alatt. Pihentem 3 percet, és továbbindultam. 1 óra alatt a 7 km nem fog menni, de 1:15 talán még okés. A medvehagymásnál elkezdtem a botokkal egy jó tempót, tőlem jobbra aranyló naplementét figyelhettem meg, gyönyörű volt. Sajnos a gyönyőrűségen kívül azt is üzente nekem a naplemente, hogy ezt elbasztam, hamarabbra kellett volna kitenni a lámpát, vagy nem elfutni az elejét. Kezdtem magamhoz térni, vagy a lehűlés miatt, vagy a powerbar miatt, vagy a lámpa motiváció hatott. A gyereküdülőnél elkezdtem kocogni, hiába no, kedvenc állatom a főnixmadár. Nyomtam mint süket a csengőt, hagytam le az embereket, egyszercsak meglátom Annáékat. Mondom nekik, hogy kint van Bányahegyen a lámpám, nyomnom kell nagyon. Most már nem kocogk hanem futok, magam sem értem hogy hogy is csinálom ezt. Elérem világosban az irtást, jobbra már autók lámpája megy fel-le. Este 21:02-kor elérem a lámpámat. Már messziről látom a fát, aminek az aljában ott a depó, meg a lámpa. Messziről csillog valami zacskó, de aztán rájövök,
hogy nem zacskó, hanem a lámpám világitja meg a leveleket. Ez meg hogy lehet? Valószinűleg pénteken amikor kitettem ide a cuccot, délelőtt 11kor, véletlenül
bekapcsoltam. Ajjaj, nem sok szufla lehet már benne. Nem voltak már frissek az elemek, de tegnap óta 35 órája világit....
Bányahegyen megjött az étvágyam, teljesen helyrerázódtam. 3 éve ettem itt gulyást utoljára, most ujra megteszem. A babgulyás 700 Ft, és isteni volt, a célban
kapott leves az valami hig lötyi volt ehhez képest. Ittam 4 vagy 5 teát, az is nagyon hiányzott. Összesen fél órát pihentem, teljesen regenerálódtam, és indultam tovább. Igyekeztem eléggé, még kocogtam is, gondoltam a lámpám nem fogja kibirni az éjszakát. Elérem a Fábián-kőt, és baromira meglepődök. Mi ez itt? azt tudtam hogy van egy kemény dzsungel a tulsó végen a létránál, de itt az elején pár szederinda volt még csak a Gerecsén. A tölgyfa suhancok valami iszonyú fejlődésen mentek keresztül, előttem senki, nem látom merre kanyarodik az ösvény. Hát ide vissza kell jönni rendet tenni. Eseménytelenül ereszkedek lefelé a műuthoz. A depom itt is megvan, a pulóver jól jön, kezd hideg lenni.
Az autós-találkapontról továbbindulva 3 srác elmegy egyenesen, kb 200 méterről kiabálom őket vissza. Még másik 4 ember csatlakozik hozzájuk, folyamatosan jönnek mögöttem, egészen Koldusig. Nem vagyok top formában, de nem akarom őket magam elé engedni, mert akkor sok port kell nyeljek, azt meg nem akarok.
Próbálok néha kocogni, de a lámpám fénye nem elég a gödrök feltérképezéséhez, pláne ebben a szárazságban. Igy aztán marad a tempós gyaloglás. Koldusra még egyedül futok le, de innen már társaságban megyek tovább. Koldusszálláson 2 teát ittam, majd mentem is tovább. A Sárgán haladva 2 lámpás spori jobb oldalon bolyongott. Szoltam nekik erre megy az út. Egyiköjük gázt adott, és elfutott, a másik mellettem lépdelt tovább. Megcsörren a telefonja:
- hello
- merre vagytok?
- éppen haladunk Koldusszállás felé!
Ekkor közbeszolok:
- Koldusszállás a hátad mögött van, ha még nem voltál ott fordulj vissza most!
még egy embert megmentettem :)
A murvás emelkedő egész jól ment, a Kisréti vh. után volt kitéve depóm, ahol rátérünk a murvás útra. Gondoltam leülök pihenni, időben jó vagyok, frenetikus idő ugysem lesz belőle, a 20 óra még meglehet, de egy 10 perc belefér. Hogy spóroljak a lámpa elemeivel, lekapcsoltam a lámpát, sötétben ittam egy keveset az övtáskámból. Na akkor indulok, megkeresem a depómat - gondoltam. Viszont a lámpám itt megadta magát, már nem kapcsolódott már be. Ajjjjaj. Jobbról jön két lámpa, nincs mit tenni rájuk kapcsolom magamat. Szerencsére az út széles, annyi fény jut a murvára, hogy elmenjek rajta. Sajnos aki világitott, az maradt a murván kispistázva, igy várnom kellett még egy párost, akik elindultak velem a Sárgán balra lefelé. Elsőbálozók voltak, lámpafényért tájékozódást kaptak cserébe. Újra fent a murván elköszöntem tölük, jobb tempójú csapat előzött. A baji vadászháznál kérdezték nem fázom-e rövidnadrágban. Ha fáznék se cipelnék emiatt a rövid részre hosszúnadrágot mondom, de amugy nem fázom, sőt. Egy félvér lány indul lefelé, nem ismeri az utat. Van egy két trükk, azt megmutatom, ha világitasz - ajánlkozom. Szerencsére bejött.
Közben rázogattam a fejlámpámat, hála istennek az elemek ugy forogtak, hogy minimális fény még van - ezt a szurdokszerű lejtőre tartogatom. Addig szépen sétálgatunk. a szurdoknál felkapcsolom a lámpámat, elköszönök, és minden mindegy alapon kocogni, majd az aszfaltra érve futni kezdek. 5-6 fős csoportok mellett zúzok el, ránézve az órára erőltetem a futást hogy meglegyen a 20 óra. A baji templomtól gyalogolni kezdek, elég sokan mentünk itt az út mindkét oldalán. Kölcsönösen gratulálgattunk egymásnak, olyan érzésem volt, mint amikor a bringások pezsgőznek a Tour de France utolso szakaszán. Már mindenki tudja hogy megvan, sikerült de még van hátra 5-10 perc. Furcsa érzés.
19:47 perc alatt értem be.
Az ifi tábor tornácán üresség. Tavaly itt volt egy iskolapad, amire lerogyva elöntött az a furcsa boldog sírás. Idén mindez kimarad, odabent a sarokban csendben üldögélnek az emberek, köztük DJ Rushboy is. Elsétálok gulyást enni, jól lemerevedek közben.

Elköszönök a rendezőktől, remélem jövőre újból találkozunk..
A kocsinál átöltözöm, beülök, és gond nélkül megy a vezetés. Hazafelé egyszer kellett megállnom aludni Bicske környékén. Még a szintidő lejárta előtt letusoltam és ágyban voltam. Jó volt újra gyalogolni a Kinizsin. Egy dologra mindenképp:
Visszaadta a futo motivációmat, jövöre szeretnék ujra futni, és valóra váltani a tavalyi időterv-álmomat.


asciimo