T100 11 óra 32 perc

 

A puszta számok alapján minden rendben ment. Sajnos a valóságban mindez nem volt ennyire egyszerű. És ennek ellenére mégis az év versenyeként fogok emlékezni rá, sőt az elkövetkező években ez lesz számomra „A VERSENY” (Ha megrendezik. De kérdés ez egyáltalán ennyi pozitív visszajelzés után?!).

 

Kékvirággal és Lúdtalppal sokat egyeztettem a héten, előzetesen 11.15.-11-45. közé vártuk magunkat, erre készült az időterv. Taktikailag arra jutottunk, hogy néhány egyértelműen meredek emelkedőt (Remete-hegy, Pilis-nyereg után, Prédi…) gyalogolunk, a többin futunk. Megpróbálunk együtt maradni, összedolgozni, hiszen a tempónk nagyjából azonos lehet és ez a konvojozás segít majd egyrészt az elfutás megelőzésében, másrészt a holtpontok leküzdésében.

Sajnos először Lúdtalp jelentett beteget, majd a verseny első kilométerein kiderült, hogy én is komoly problémákkal szembesülök: hasamban mintha kő lenne, bizonyos tempó fölött begörcsöl a gyomrom és szilárdat enni keveset, Klastromtól pedig egyáltalán nem tudok, folyadékbevitelre 10 perc görccsel válaszol a hasam és amúgy folyamatosan émelygek, nagyban rontva a verseny „Enjoy” értékét. De utólag (sőt már a verseny alatt is) mindezt felülírta a verseny hangulata, a szervezők odaadása, a pálya szépsége, de egyben taktikai nehézsége.

Eredetileg nagyon féltettem a résztvevőket a túlvállalástól, de az eredményeket látva, a beszámolókat olvasva örömmel látom, hogy a félelmem alaptalan volt. Gratulálok mindazoknak, akik elindultak akár a rövid, akár a hosszú távon, gondolom emlékezetes élmény futóskalandjaik sorában (unokáink is hallani fognak rólaJ).

A rajt után Lúdtalp baljós érzése beigazolódott, már az első – nem nagyon szintes, nem nagyon erősen nyomott – kilométeren leszakadt. Kékvirággal egy ideig együtt mentem, aztán a Remete-hegyen erősebb tempóra váltottam. Itt már éreztem, hogy a gyomrommal valami gebasz van, de reménykedtem, hogy túlesek rajta. Az első frissítőponton próbáltam enni, de még rosszabb lett, puffadtam és megjött a célig kísérő hányinger, émelygés. Előzetes taktika így ugrott, átálltam a túlélő fokozatra. Ennek ellenére haladtam, a terep számomra kifejezetten feküdt (kb. Visegrádig, utána kezdődtek a nem szeretem szakaszok). A frissítéseket jó helyre tervezték, kulacs nélkül is lehetett gond nélkül haladni (övtáskát eredetileg Piliscsévig nem is vittem volna magammal, aztán a gyomorpanaszok miatt később sem próbáltam felvenni. Ebből a szempontból egyedül a Visegrád-Pilisszentlászló szakasz necces, a többi lehozható a frissítőasztalok kínálatával).

Klastrompusztánál ettem utoljára szilárdat, onnantól maradt a víz-cola-izo és 3*gél felállás. Nem sok, de elég volt a hátralévő „röpke” 75 kilireJ. Tempóm a vártnál jobb és izomzatilag is rendben vagyok.

Pilis-nyergnél jobbról becsatlakozott Skuló, elkavart egy félreérthető elágazásnál (Klastrom után a zöld+ leválik a sárgáról, majd visszatér a nyeregnél és ott újból leválik. Skuló az első leválásnál már elment egy kerülőre).

Morzsoltam a kiliket, hol jobban, hol rosszabbul, de haladtam. Elfutás veszélye nem fenyegetett (bizonyos tempó felett erősebben begörcsölt a gyomrom, ez volt az én fapados pulzuskontrollom J).

Prédi után elzúgott mellettem Maki, majd Szasza is, de utána senki. Folyamatosan vártam, hogy utolérnek, végül 75 kilinél Kékvirág és runner42 befogott. Egy darabig együtt haladtunk (értsd látótávolságon belül), majd Lajosforrás után Kékvirág tempót váltott és szem elől tévesztettük. Olyan eufóriában lehetett, mint én tavaly. Céltudatossága és a számomra sokszor az ésszerűség határán történő „motorozást”jelentő edzésmennyisége meghozta a megérdemelt gyümölcsét. Le a kalappal előtte. (Ha jobb formában lettem volna, még további 20 kiliig tartogattam volna előnyömből, hogy a téglagyárnál mondhassa be a „Pályát”, de állapotom ezt csak Lúdtalpnak tette lehetővéJ.) Pilisiborosjenőig Runner42-vel kerülgettük egymást, ő sem a csúcsformájában kocogott már. De neki nem most, hanem majd szeptember végén kell nagyot alakítania. Közben elmentek mellettem W. Ildiék, nagyon jó tempóban, esélyem se volt lereagálni.

Végül csak megérkeztem Szaszáékhoz (10-es út) és jöhetett az utolsó emelkedő. Előtte Lúdtalpnak gratuláltam, poraiból feltámadt főnixmadárként elrobogott mellettem.

Csúcs-hegyi nyeregnél utolértem a többszörösen elkavart belga gyereket, kalapácsos ember a nyereg előtt ütötte meg. Nem csoda, kb. 40 perce már bent kellene lennie. Gondolom elfogytak tartalékai. Kérdeztem, hogy minden rendben. Igenje nem tűnt valami őszintének, utánam jó pár perccel ért be, ami 2 kilométerre kicsit sok. (Gyaníthatóan nem a tájban gyönyörködött. Eszembe jutott első marathonom, ott annyira elkészültem erőmmel, hogy ha léptem, majdnem összeestem, ha álltam, akkor ugyan kvázi jól éreztem magam, de nem haladtam. Végül közel 1 óra alatt tettem meg 3 kilométert (35-38 között), maximálisan átéreztem a belga srác állapotát.)

A célba már kisimult arccal érkeztem, mosolyogtam, próbáltam az eleganciára is adni, ahogy ezt Lúdtalptól tanultam. Nagy élmény volt, még ilyen körülmények mellett is. Másnap különös ürességet éreztem: mint amikor valami jó véget ér és nincs újabb cél. Tudom, ez az üresség csak átmeneti csalóka pszichés érzés, de azt jelentette, hogy ez a nap, ez a verseny valami nagyon jó volt, nagyon ott volt, nagyon kellett az életembe.

Másszóval: jövőre mindenképpen újra ugyanitt!

 

Néhány kiegészítés és megjegyzés

Április elején az útvonalat 2 szakaszban jártam be, de ezek alapján nem állt össze a kép, nem éreztem a pályát. Így utólag mégis azt mondom, hogy nagyjából jó tervet készítettem/készítettünk, ma sem csinálnám másképp. (5.25 az első fele, 5.50 a második fele). Ha valaki hasonló erőállapotban van (pl. 6.30-7.00 Mátrabérc), akkor a 11.30 körüli idővel bátran számolhat (persze ez egyénfüggő, de karakterisztikájában az MB és ez az útvonal sokkal közelebb áll egymáshoz, mint a Kinizsi útvonala és az MB).

 

Néhány észrevétel az útvonallal, jelzésekkel és frissítéssel kapcsolatosan:

Jelzések: jól követhetőek, de Piliscsaba felé helyenként nem volt egyértelmű a jelzés (benőtte a lomb, április elején ez még nem tűnt fel). De jövőre szerintem lényegesen többen leszünk, ezért szinte biztos, hogy Klastromig látótávolságon belül mindig lesz valaki.

Klastrompuszta után a zöld leválik a sárgáról, majd a Pilis-nyeregben megint. Ez utóbbi a jó, de néhányan elmentek már elsőre is a zöld+ -ra, kerülve egy kicsit.

Frissítés: Pap-rétre kell valamennyi víz (Prédihez hasonlóan). Ha nem megvalósítható, akkor a kulacs nélküli futók vagy a kezükben vigyenek 2-3 dl-t Visegrádról, vagy rejtsenek el előre tartalékot. Víz nélkül elég kockázatos ez a szakasz, esetleges kánikulában a dehidratáció amúgy is fenyegető lehetőség, itt biztosan az.

Néhány ponton lehetne nagyobb pohár is, mert gondolom többen nem töltötték át egy pohárba a kirakott folyadékot, hanem egyszerre több poharat elhasználtak. És emellett időigényesebb is mindig áttöltögetni (elvégre versenyen vagyunk, számít a depoidő).

Izo frissítő: nekem bejött még azzal együtt is, hogy a gyomrom nem működött rendesen. Lényegében a colának és az izonak köszönhetem, hogy jutott elég energia a szervezetembe. Íze is ízlett, bár én eléggé jól bírom ezeket a műkajákat és italokat (valahol mintha öszibarackos ízzel szerepelt volna, na az nem jött be, de lehet, hogy keverem már az ízeket és folyadékokat).

A célban több szék vagy egyéb ülőalkalmatosság kellene. Akik később érkeztek, már csak a földre, lépcsőre ültek (bár gondolom az is kényelmes volt 100 kili után J)

 

Az útvonal nekem tetszett, volt benne kicsit homokos, mély homokos, aszfaltos, kockaköves, sziklás emelkedő és lejtő, földút, patakátkeléses és minden, ami kis hazánkban előfordulhat. Változatos útvonal, szerintem nincs ezzel semmi probléma. Ami esetleg bonyolíthatja a helyzetet, ha nagyobb vihar zúdul le, akkor az Apát- kúti völgy esetleg járhatatlan lesz. De ennek esélye elhanyagolható. (És a Vadálló kövek is csúszós lehet ebben az esetben).