Ja, ilyet is kell csinálni? :-)

Hozzám Oláhtamás már pénteken eljött a munkahelyemre a sörpadért, felraktuk a tetőre. Szombaton a megbeszélt öt óra előtt már pár perccel ott volt, így majdnem voltam kész. Levittem a biciklit, majd amíg Tamás felrakta a tetőre, a többi cuccot is, így egy horgászszéket, amelyben lényegében csak cuccokat tartottunk, és nem is üldögéltem, és egy matracot, amelyen viszont masszíroztam. Meg egy gázfőzőt, amelyen nem is volt időm kávét főzni, de a pörgés közben eszembe sem jutott. Tényleg, volt valahol forró kávé szolgáltatás a futóknak?

Megérkeztünk a rajtba, épp mielőtt rosszul lettem volna az autóban. Gyorsan felvettük a cuccot, valamit beszóltam Tapírnak a rend kedvéért, ha már arra járt (azt hiszem, hogy ferde a felirat a rajtkapun), aztán elindultam a biciklimmel és a húgom gyerekeitől lejmolt kettő vastag aszfaltkrétával kijelölni az utat a szurdokig. Hát ez pont elég volt, párszor az ujjam hegyével írtam. Két forgalmas keresztút kissé elgondolkodtatott, szerencsére a másodiknál Annamari ottmaradt őrizni, nehogy a buszoknak bajuk essék, amikor átszáguldanak a futók. Az utolsó méterre azt akartam kiírni, hogy "Jó utat!", de annyi kréta már nem volt, de ekkor javasolta Tamás az Enjoy! feliratot, ami pont kijött az utolsó morzsákból. (Tényleg, SC, észrevetted?)

Ezután bekerekeztem a szurdokba, ahol az első rohamot kellett kezelnünk egy kellemes, hűvös helyen. A nulladik futó magánügyben futkorászott a mezőny előtt, neki szóltunk, hogy ne lepődjön meg, ha jön száz rajtszámos mögötte. Persze a futók a pontnyitás előtt kezdtek jönni, de szerencsére már negyedórával a nyitás előtt készen álltunk. Csak egyet kellett visszakiabálni, aki nem volt dugós hangulatban, de megtudhatta, hogy az bizony itt kötelező. Majd kaptunk Chinótól egy telefont, hogy Víg Kati 18 perc késéssel üldözi a mezőnyt. Őt is megvártam, de mire odaért, nem nézett ki 18 percesnek.

Bringa a tetőre, és hosszú autózás Dömösre. Útközben benéztünk a rajtba, hol már senki, csak a b. őr, de nem néztünk be Psztlászlóra, szerencsére. A kutat nem vettem rögtön észre, így a pont helyén gondolkodtunk kicsit, de aztán egyértelmű lett. Felállítottuk a sörsátrat az asztallal, majd elsőként a dugódobozt ragasztottuk fel rá, just in case. Szintén szerencsére. Itt már láttam is, hogy hárman lenni jó, ketten kevesek lennénk. Bringa le, Tamás balra el a pont előtti szakasz kijelölésére, én meg jobbra el a Szőke-forrás völgyének alsó szakaszába. Itt már csak a Balázstól kapott vékony fehér táblakréta volt, ami nem nagyon mutatós. A letérést az aszfaltról a Phsz. felé először elnéztem, másodikra lett meg, de ott annyira rücskös volt az aszfalt, hogy nem fogta a kréta! Kínomban a villanyfára jeleztem. Cserébe telekrétáztam a fahidat. Amire viszont előbb rá kellett fordulniuk a futóknak... És a híd egy bokor mögött volt. Visszasprinteltem a pontra, azaz csak volna, mert nem sokkal előtte jött Future (pontnyitás előtt tíz perccel, a kis szabálytalan!), így mellette gurulva kicsit elmagyaráztam a kanyart. Aztán jött a következő futó, ott megint. Aztán végre feljutottam a pontra, és ott még néhány futónak elmagyaráztam, hogy hol keresse a jelet. Közben hívtam Balázst, hogy nemcsak a kréta nem fog, de az eső lába is lóg. Egyórai munkámat láttam kockán forogni, de inkább az aggasztott, hogy találnak el a kápolnáig a futók. Engedélyt kaptam a narancssárga festék használatára. Ettől ódzkodtam, mert nem tudtam, mennyi idő alatt bomlik le, de muszáj volt, így csak a minimálisan szükséges helyeken föstöttem, de ott vastagon.

Festék a kulacstartóba, második kör a kápolnáig. (Ezt mondjuk megspórolhattam volna.) Plusz felraktam a Tamástól kapott nyilazott papírt. Ezek után az eső végig csak akart esni, de pont nem, szóval nem mosta el a krétát, de ideálisan hűvös, árnyas, kissé szeles időnk lett, amit csak a röppenő poharak bántak olykor. Mire visszaértem a pontra, nemsokára megjöttek Nyúlék is vendégségbe, és pont amikor ő befutott, abban a pillanatban kérték az első masszázst. (Ennek számomra különleges jelentősége volt, hiszen többször láttam őt versenyeken hasonló szolgálatot ellátni, tavaly Pusztamaróton, meg az Ultrabalatonon is, és részben miatta és az ilyen tevékenységei miatt kezdtem én is tanulni a szakmát.)

Ezután boldogan éltünk, néha nagyobb roham volt, de alapvetően kezelhető (40 km-nél már kisebb a torlódás), hárman elég jól el tudtuk látni az asztal karbantartását és a masszázst is egyidejűleg. Tegyük hozzá, a legnagyobb roham idején Nyúl is besegített az asztalnál is meg a kivételezettek esetében a masszázsban is. Néhányan érdekes irányokból is jöttek. Pedig Tamás még nyilas papírt is kirakott. Jó sok / sok jó ismerős volt, és ezért nagy öröm volt ott lenni, meg persze a többiekért is. Szerintem jó dolog pontőrnek lenni, másoknak segíteni, és örülni, hogy nekem most nem kell 100 killert futnom. :-)

Egy órával a zárás előtt gyaníthatóan átment a két utolsó user, amiben persze nem lehettünk biztosak, de azért idővel szolid pakolásba kezdtünk. Aztán harmadszor is kitekertem a kápolnához, hogy leszedjem a nyilas papírt. Majd negyedszer is majdnem, mert a pont előtt pár száz méterrel láttam, hogy a papír leesett a csomagtartómról. Márpedig nekem itt az a dolgom, hogy begyűjtsem a szemetet, nem az, hogy gyártsam! Szerencsére jött szembe egy pár, akik lobogtatták a papíromat. Összesen tehát három és fél kápolna meg egy szurdok, nem nulláztam ugyan az órát, de vagy 15 killert összetekerhettem, szóval jó ötlet volt vinni a biciklit.

Hazafelé beugrottunk egy körülnézésre a Rigóba, leadtuk a pontőrcuccot Csanyának továbbításra, hogy ne kelljen ezért külön találkozni Balázzsal, valamint rájuk bíztunk hasznosításra egy kis maradék barna kaulát és ásványvizet (ez utóbbi a kút közelsége miatt fogyott kevésbé). Levittünk két elégedett ötvenes futót a HÉV-hez. Otthon ért a meglepetés, hogy az asztal nem fér a liftbe, szét kell szerelni. Végül felcuccoltam, és hétfő reggelig kerülgettem az asztalt meg a padot az előszobában. :-)

Ez így volt, aki nem hiszi, az fusson utána, és boldogan éltem, sőt még most is. Csak most másfél hétif nem rendezek sehol...