Fodor András:

TESTED KENYERÉN

 

Hogy tested fehér kenyerét

  megosztottad vélem,

ne legyen adományod,

  ne legyen érdemem.

 

Legyen eleve rendelés,

  a sors bocsánata,

amiért pusztulás elől

  kitérnünk nincs hova.

 

Mert nem ott volt a kezed,

  hogy megtaláltalak,

te nyítottad ki értem

  magányosságodat,

 

és nem lopás ,nem önzés

  ha magam rád fonom,

bőrömön átparázslik

  minden tulajdonom.

 

Mig ujjad fűzfarácsa

  tarkóm kosaraként óvja meg,

a hanyatló erő is

  hozzád visz közelebb.

 

Bár fölsebez a hajnal,

  megalvadt csönd az éj,

mig testünk kettős vérköre

  forog, szoríts,ne félj.

 

Mit ér a léten -túli hit,

  a vak remény mit ád?

Utaztunk egymás áramán,-nekünk

 már nem kell más világ.