Van egy oldal ami leírja a kalibrálást műszerek nélkül:

http://www.viewcamera.com/pdf/2006/VC_Getting%20Started.pdf

Elkészült egy viszonylag nyers fordítása.


Steve Simmons : Egy egyszerű módszer arra, hogyan teszteljük a filmérzékenységet és a hívásidőt

Mikor elkezdtem a fotós karrieremet (akkoriban hobbi volt) a zónarendszert elsősorban Ansel Adams A negatív c. könyvében magyarázta. Amíg olvastam addig volt is értelme. Mihelyt elkezdtem gyakorlatban alkalmazni elvesztem.
Aztán 1975 körül, Fred Picker megírta a „A VI. zóna műhely” c. könyvét. Ebben a könyvben magyarázta hogyan kell tesztelni gyakorlati módon, amit azóta sokadmagammal én is megérttetem és át tudtam ültetni a gyakorlatba. Ennek a tesztfolyamatnak a neve: „minimális idő a maximális feketében” volt.

A következő a menete:
- Hogyan találd meg a megfelelő időt
1. Vegyünk egy el nem exponáltnegatívot és hívjuk elő ahogy szoktuk. Ugyan azt a hívót és fixálást alkalmazzuk. Ennek végeztével egy „majdnem tiszta” filmdarabot kapunk. Azt mondom „majdnem tiszta” , mert amink most van az a film + az alapfátyol. Ha olyan hívót használsz, ami elszínezi a filmet, akkor kapsz egy kis színt is.
2. Most állítsd be a nagyítógépet 8”x10’’ –es nagyításhoz és helyezzük a negatívot a negatívtartóba. Ha nagy darab filmet használunk és kontaktot készítesz, akkor helyezd a filmet a papírra és így állítsd be fényt, hogy egyenletes legyen a fedése.
3. Állítsd be az időzítőt egy rövid időre, pl. 5mp-re.Keressünk egy átlátszatlan papírdarabot v. kartont. Másik darab fotópapír nem jó, mert lehet, hogy egy kis fény áthaladhat rajta.
4. Állítsuk be a nagyító objektív rekeszét 2-3 értékel kissebre mint a max.
5. A kartonpapírt használva exponáljunk a filmre párszor, minden exponálásnál húzzuk a kartont arrébb, így a fotópapírt jó pár 5mp-es expo éri. Ahogy mozgatjuk az első részt 5mp, a 2. 10mp, a 3.pedig 15mp-es exponálási idő éri (stb.).
6. Aztán tegyük a papírt hívótálba és hívjuk elő a szokásos módon. Fontos, hogy a (saját) standard hívódat használd normál idővel, és hígítással. Ezt kell standardizálni és ugyanúgy kell csinálni minden alkalommal.
7. Miután előhívtuk és fixáltuk a papírt, kapcsold fel a villanyt és nézzük meg az egymást követő csíkokat. Lesz olyan amikor nem tudunk megkülönböztetni két egymás követő csíkot, írjuk le ezt a két időt. Mondjuk nem tudjuk megkülönböztetni a 15 és 20mp csíkokat egymástól.
8. Itt túl sok az idő a csíkok között, de már haladunk. Állítsuk az időzítőt 3mp-re. Most ismételjük meg a folyamatot. A csíkok most 3, 6, 9, 12, 15, 18, mp lesznek.
9. Hívjuk elő a papírt ahogy szoktuk.
10. Most nézzük meg a papírt, hogyan lesznek egyre sötétebbek a csíkok. A 3mp csík nagyon világos lesz, a 6mp-es egy kicsit sötétebb, és így tovább. Nézzük meg, hol válik észrevehetetlenné a különbség a csíkok között. Mondjuk a 12 és a 15 mp csík ugyan úgy néz ki. Ha így van, akkor a 12mp lesz a megfelelő ezzel a filmmel, ezzel a papírral, rekesszel és ezzel a nagyító magassággal. Ezeket az információkat jegyezzük fel.

- Hogyan találjuk meg az egyéni exponálási indexünket:
1. Hat filmkockára szükségünk. Keressünk egy egyenletesen megvilágított felületet, pl. fal árnyékban. Állítsuk a fénymérőt a gyári ISO-ra. Mérjük meg a falról visszavert fényt. Ne feledjük hogy a mérőnk ezt is, mint minden mást, középszürkének vagyis zóna V.-nek fog venni. Mi az I. zóna denzitását keressük, ami az a denzitás amivel az egyes zóna épp egy hajszálnyival lesz világosabb a papírunk maximum feketéjétől. Tehát, miután leolvastuk és beállítottuk a lehetséges rekeszt és expozíciót, akkor állítsuk be 4 rekesszel szűkebbre. Igen, szűkebbre, mivel a sötét szürkénél sötétebb tónust akarunk elérni. Pl. ha az adott kombináció F:11 1/8s akkor használjunk F:45 az 1/8s hoz. Most húzzuk ki a lemezt félig a filmnek csak az egyik felét exponáljuk, a másikat nem. Miután ezt a síkfilmet félig leexponáltuk csináljuk meg ugyanezt egy másik síkfilmmel, de az ajánlott exponálási index 75% vegyük. A következőnél a gyár által javasolt érték 50% exponáljuk. A 4. filmet a javasolt érzékenység 125%-val, az 5. pedig 150%-al. A 6. film maradhat exponálás nélkül.
2. Hívd elő ezeket a síkfilmeket ahogy a gyár vagy akármelyik használati utasítás ajánlja.
Olyan hívót és módszert használjunk, amit a jövőben is használni akarunk. Hívás után nézzük meg a filmeket. Látunk 5 filmet, melyeknek egyik fele nem exponált lesz a másik fele pedig kis denzitású. Tudni kell, melyik filmet milyen exponálással készítetünk. Egy vagy két filmünk lesz amin alig vagy nem is lesz észrevehető különbség és három négy film, melyen könnyen megkülönböztethető és növekvő a denzitás.
3. Most állítsuk be a nagyítót ugyan úgy, mint előtte is. Használjuk ugyan azt a magasságot és rekeszt, ugyan azt a filmet, kontrasztszűrőt (ha használtunk eddig is) és papírhívót. Tegyünk egy filmet a nagyítóba és exponáljuk a saját időnkkel. Tegyünk így a többi filmmel is.
4. Hívjuk elő ahogy szoktuk. Most azt a filmet keressük, ami éppen, hogy világosabb mint a papír max feketéje. Ha megvan, akkor megtaláltuk a saját filmérzékenységünket arra a filmre, azzal a filmhívóval, azzal a fotópapírral és papírhívóval.
Amit most csinálunk az az, hogy felépítjük a szükséges denzitást a negatívon és a negatív görbéjét hozzá igazítjuk a papír görbéjéhez. Most a kettő már összeillik. Ellenőrizhetjük a szükséges I. zóna denzitást, de ha 2 fokozatú papírt vagy kontraszt szűrőt használunk, ez a denzitás majdnem mindig 0,09 és 0,14 között van a film alapfátyla felett. Ez lesz a cél denzitása ennek a negatívnak.
Fontos, hogy a tesztek során standard hígítású papírhívóval és standard hívásidővel dolgozzunk. Egyiket sem szabad teszt közben változtatni.

- Hogy találjuk meg a normál hívásidőnket
A következő és utolsó lépés, hogy megtaláljuk a „normál” hívásidőnket. Nekem a VIII. zóna a legnagyobb a skálámon. Sokan VII. v. IX. zónát használnak. Ez nem számit, az a lényeg, hogy következetesek legyünk.
1. Keressünk egy egyenletesen megvilágított sima felületet. Most olyan tónust akarunk, ami éppen, hogy sötétebb a papírunk fehérjétől. Mérjük meg fénymérővel a felületet. Most se felejtsük el, hogy a mérő mindent középszürkének, vagyis zóna V.-nek vesz. Azt akarjuk, hogy ez a tónus világosabb legyen, minta középszürke. Ha legfelső zónaértéknek a VII. zónát akarjuk használni, akkor nyissuk ki a rekeszt 2vel. Így van, az expozíciót növelni kell. Ha VIII. zónát akarunk legfelsőnek, akkor 3értékkel nyissuk a rekeszt. Aztán exponáljuk az összes síkfilmet, vagyis mind a hatot.
2. Hívjuk elő ezeket a filmeket különböző időkkel. Egyet a gyár által javasolt idővel, egyet a javasolt idő 60%-val egyet 80%kal, egyet 110%kal, egyet 120%-kal és egyet pedig 130%-al. 3
3. Amikor előhívjuk ezeket a filmeket, látjuk, hogy mindegyiknek különböző a denzitása. Vegyünk egyet, mondjuk amelyiket a javasolt idővel hívtunk elő és tegyük a nagyítóba. A nagyítót ugyan úgy kell beállítani, ahogy eddig is tettük. Most takarjuk le a papír felét átlátszatlan kartonnal. A papír másik felét a saját megfelelő időnkkel exponáljuk.
4. Miután előhívtuk a papírt nézzük meg a papír két felét. Ha nincs szemmel látható különbség köztük, akkor ezt a filmet túlhívtuk. Ha pedig nagyon nagy a különbség, akkor túl rövid idejű volt a hívás. Most azt az árnyalatot keressük ami éppen hogy sötétebb a fehér papírtól. Ha ezen a teszt síkfilmen nincs különbség, akkor jöjjön a 80% hívásidővel hívott film, stb. Ha megtaláltuk, akkor az lesz a megfelelő hívásidőnk. Általában a mi hívásidőnk eltér a gyár által javasolttól, de ez nem baj. Ettől fogva használjuk a saját exponálási indexünket és hívásidőt ezzel a filmmel, filmhívóval és fotópapírral.

Itt az eredeti műben a szkennelésről van szó, ami minket nem érdekel.

A szenzitometria érdekes tudományába mélyedhetsz bele, ha tovább akarsz innen lépni. Az is lehet, hogy segít de az is lehet, hogy nem segít abban, hogy jobb fotós legyél.