Kedves LvT!

Köszönöm az újabb választ, amelyből ismét sokat lehet tanulni, de az számomra nem minden pontját tekintve meggyőző.

Ad 0) Szvsz sántít a jogalkotás/jogalkalmazás hasonlat, mert nem áll olyan távol az Akh. mint norma és a helyesírási szabályok realizálódása, mint amilyen messze tud esni a jogszabályok szövege és azok gyakorlati realizálódása, de ezt az egész apológiát (sit venia verbo) nem is értem. De ez nem fontos, csak megjegyeztem.

Ad 1) Igen, a cech és a pech teljesen meggyökeresedtek, csakhogy nem a művelt nyelvben. Erős szóródást látok, a ch-s szavak döntő része a magas regiszterben helyezkedik el (zömmel görög eredetűek), egy-két német eredetű közszó az alacsony regiszterben található, a középregiszter viszont ch-mentesnek tűnik. Amúgy a meggyökeresedésről nekem más elképzelésem van, mindenesetre a ch-t tartalmazó szavaink idegenszerűségét bizonnyal nem egyedül én érzem.

Ad 4) Szerintem itt kicsit keverednek a dolgok. A "régi világban" a görög szavak, mivel azok csak a latinos műveltségű felsőbb rétegek nyelvhasználatában fordultak elő, általában latinos alakjukban voltak használatosak, Az Achilles-ín latinizmusát az orvosi latinnal is lehet magyarázni, a plátói érzelmek viszont egy párhuzamos példaként szolgál arra, hogy a régebben kialakult és megszilárdult magyar nyelvű kifejezésekben általában a latinos alak élvez a mai napig is a hagyomány erejénél fogva preferenciát. De azért plátói filozófiáról ma már föltehetően a bölcsészkaron sem beszélnek. Az 1954-es Akh. adta meg tudtommal a preferenciát a görög tulajdonnevek magyaros átírásának, ami együtt járt az eredeti görög névalakok restitúciójával, így pl. Aesopus helyett a szocialista érában elterjedt az Aiszóposz névírás, hogy csak egyetlen jellemző példát említsek. Szabó Árpád is ehhez tartotta magát azzal, hogy az üpszilon esetében nem volt hajlandó ü-t írni, ragaszkodott a latinos y átíráshoz, és ezért így jelentek meg az ő magyar nyelvű könyveiben is a nevek, pl. Pythagorasz, amit én hibrid, kevéssé védhető megoldásnak érzek.