A Kaliberben megjelent cikk a Horthy idők fegyvertartási rendszeréről (Szabadon letölthető volt- www.kaliber.hu -, ezért azt hiszem beilleszthetem):

 

"Fegyvertartási szabályok a két világháború között

 

Milyenek is voltak a úgynevezett boldog békeidők lőfegyvertartásának szabályai? Egyszerűek, mentesek a túlszabályozástól és ésszerűek, pedig az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés (1921. évi XXXII. tv. 118 cikk) mindennemű fegyvernek, lőszernek az országba történő behozatalát, illetve kivitelét megtiltotta és a tilalom megszegőit kihágás címén maximum 2 hónapig terjedő elzárással is büntethették (boldog békeidők). Az 1927. évi XI. tv.mégis engedélyezte a nitrocellulóz vagy nitroglicerin összetételű vadászlőpor, vadász- és sportfegyverek részére készült töltényekben történő ki/behozatalát. Feltétel volt, hogy ezek hadi fegyverekbe használhatatlanok legyenek.

 

A polgári lőfegyverek tartását miniszterelnöki rendelet határozta meg (9862/1920). Az engedélyt a rendőrhatóság (vagyis községekben a járási főszolgabíró, városokban a városi rendőrkapitány, Budapesten a főkapitány) adta ki, mégpedig külön vásárlási, tartási és viselési engedély formájában, ahol a viselési engedély minden esetbe feltételezte a tartási engedélyt, de ezeket egy okiratba is lehetett foglalni.

 

Ki kaphatott ekkor ilyen engedélyt?

a) Aki legalább 10 év óta magyar állampolgár.

b) Teljes korú, vagy olyan 18 évet betöltött kiskorú, akiért atyja avagy gyámja felelősséget vállal, feltéve, hogy a felelősségvállaló megfelel a lőfegyvertartási feltételeknek (ekkor a nagykorúság 21 évtől kezdődött).

c) Feddhetetlen előéletű és a hazafiság tekintetében sem esik vagy esett kifogás alá (pl. 1919-ben).

d) Nem szenved olyan testi vagy elmebeli fogyatkozásban, mely őt a lőfegyver kezelése terén megbízhatatlanná tenné (orvosi igazolás nem kellett).

Az engedély kiadását a rendőrhatóság megbízhatatlanság címén tagadhatta meg, ugyanakkor nem tettek különbséget a fegyver használati célja között. A tartási, viselési engedélyben is csak a fegyver azonosító adatait tüntették fel a viselőjén kívül, de azt nem, hogy mi célt is szolgál. A rendelet nem határozta meg még csak általánosan sem, hogy milyenfegyvert hogy lehet szállítani, viselni, használni, tárolni, mert a szabályozás alapja az volt, hogy aki a szabályoknak megfelel, vagyis megbízható és nem szenved szellemi fogyatkozásban, az felelősséggel fogja tartani, viselni a fegyverét és ezáltal nem szükséges fölösleges szabályozásnak alávetni. A tartható fegyverek darabszáma semmilyen tekintetben nem esett korlátozás alá. A tartási-viselési engedélyek visszavonásig voltak érvényesek. Érdekessége a szabályozásnak, hogy kizárólag a kereskedési engedélyek voltak illetékkötelesek. Az egyének számára lőfegyver- és lőszervásárlási, külföldre szállítási és behozatali engedélyek 1929-től illetékmentesek voltak (boldog békeidők).

 

A vadászfegyverek tartási szabályai teljesen fordítottja volt a jelenleginek, ugyanis a jogszabály kimondta, hogy vadászjegyet nem kaphat, akinek lőfegyvertartási engedélye nincs, ugyanakkor a kiadott vadászlőfegyver- tartási engedély nem volt visszavonható azon a címen, hogy az illetőnek nincs vadászterülete saját tulajdonban avagy haszonbérletben (ekkor még nem voltak bérkilövő társaságok ), így elsődleges volt a fegyvervásárlási jog a vadászati jogosultsággal szemben. A kereskedelem ugyanakkor lényegesen bonyolultabb volt. Egyrészt, mert a forgalom jelentős részét a vadászfegyverek és lőszerek adták ki és ekkor alapvetően mindenki saját töltésű vadászlőszert használt, másrészt a lőpor állami egyedárusága miatt, vagyis lőport csak az állam állíthatott elő és osztotta szét a kereskedőknek a megállapított havi lőporilletmény szerint.

Hogy milyen büntetés várt a fegyvertartás szabályainak megszegőire? Egy (1) hónapig terjedő elzárással volt büntethető, aki fegyvert, lőszert nagyobb mennyiségben titkon megszerzett, hatóságilag tiltott fegyvert készített, megszerzett vagy forgalomba hozott, illetve a kormány által tiltott időben külföldre szállított. Úgy szintén az is, aki engedély nélkül nyilvános lövöldét nyitott.

Pénzbüntetésre ítélték, aki hatósági tilalom ellenére valamely község területén vagy ennek közelében lőtt, illetve aki lőfegyverét olyan személynek adta át, aki a fegyver kezelésére szükséges jártassággal vagy értelmi tehetséggel nem bírt. Nos tehát a két háború között mindazon polgároknak lehetett lőfegyver, akik megbízhatóak voltak, a rendőrségi nyilvántartásban sem politikai sem egyéb okból nem szerepeltek és természetesen meg tudták fizetni a fegyverek akkori árait. Megjegyzendő, hogy voltak úgynevezett fényűzési fegyverek, melyek sem sport-, sem vadászati, sem önvédelmi célt nem szolgáltak.

Ide tartoztak a fegyvergyűjtemények valamint a párbajfegyverek. Ez utóbbiak különösen jelentősek voltak, hiszen az egész korban érvényben volt az 1897-es első kiadású Clair Vilmos-féle Párbaj Codex, mely a lőfegyverek egy azóta elfeledett használati módját szabályozta. Ezen használati módnak a gyakoriságán nem változtatott az a tény, hogy a korabeli büntetőjog a párbajt büntetni rendelte (a büntetés mértéke különböző időtartamú államfogház volt, melynek szigoráról elég annyit megjegyezni, hogy jogszabály előírta: a fogva tartott napi 5 liter bornál többet nem hozathatott be és az erkölcsösség jegyében egyszerre csak egy hölgy látogatót fogadhatott magánzárkájában).

Ám, aki a párbajozók által kölcsönösen megállapított szabályokat szegve ölte meg ellenfelét, szándékos emberölés miatt került bíróság elé (1878 évi V. tc. 299. §). A pisztolypárbaj nem korlátozódott a sima csövű fegyverekre, bizonyos esetekben lehetőség volt huzagolt csövű pisztolyok használatára is. (A pisztolypárbajok korabeli szabályairól és történetéről egy későbbi számunkban lesz részletesen szó.)

Nem voltak privilegizált (alanyi jogon, állásuknál fogva) fegyvert tartó személyek és a közhiedelemmel szemben a hadsereg és egyéb fegyveres szervek tagjainak is rendőrhatósági engedélyre volt szükségük a nem szolgálati lőfegyverek tartása céljából. A jogalkotó a fő célpontnak viszont az illegálisan tartott fegyvereket tekintette és ezt jogszabályban is rögzítette.

A jogtalanul birtokolt vagy elrejtett lőfegyverek felkutatása végett jogosultak a rendőrhatóságok alapos gyanú esetében személymotozást, házkutatást, sőt szélesebb körű nyomozásokat (razziákat) is elrendelni és azon foganatosítása körül szükség esetében a katonai karhatalmat is igénybe venni – mondta ki a jogszabály.Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy egy rendkívül korszerű, a polgárokat feleslegesen nem terhelő és főleg nem szabályozó rendelkezés volt a korabeli, mely nemcsak a polgárok önvédelmi lehetőségeit fejlesztette, de jelentős mozgásteret biztosított a vadászatnak és a lövészsportok fejlődésének is.

Dr. Bokros Gábor

Ügyvéd"

 

Kaliber 1998/6.szám