„Amikor az avarok bejöttek a KM-be, a hunok már nem voltak ott. Vagyis hallottál a Nedao melletti csatáról? Ott Ardarich győzött Ellák felett. (És utána a hunok keletre menekültek.)”

Amikor a Nedao folyónál csatára sor került, a hun vezetőréteg tagjai már súlyos viszályban álltak egymással, ahogy az a Nedao menti csata előzményeiről Jordanesnél (L, 259–61) is olvasható:

„... Attila örökösei között versengés támadt a királyságért, és miközben meggondolatlanul mind uralkodni vágytak, valamennyien egyszerre veszítették el hatalmukat … Mert Attila fiai, akik apjuk kéjvágya miatt csaknem egy egész nemzetet alkottak, a törzseket egyenlően akarták maguk között elosztani úgy, hogy a harcias királyokat népeikkel együtt, miként a rabszolgákat, sorsolásra bocsátják … Tehát a kölcsönös felszabadulásra felfegyverkeztek, és háborúba bocsátkoztak Pannóniában egy folyó mellett, melynek a neve Nedao. Itt csaptak össze mindazok a különféle nemzetek, melyeket Attila az uralma alatt tartott. Felosztották a királyságokat népeikkel együtt, és az egy test különböző testrészekre szakadt, amelyek már nem együtt szenvedik egynek a szenvedését, hanem a fejtől megfosztva egymás ellen kegyetlenkednek. A legbátrabb nemzetek, melyek eddig soha nem találkoztak szembe méltó ellenféllel, most saját maguk semmisítették meg magukat, kölcsönös sebekkel egymást megsebesítve.”

Nincsen szó arról, hogy „a hunok” kompakt tömbben ide-oda vándoroltak volna.

Az említett csata egyébként a gepida Ardarik lázadásaként van számon tartva, s abban a legszorosabb értelemben vett hunokon és gepidákon kívül alánok, herulok, svábok (szvévek), gótok, valamint rugiak is részt vettek. A gepidákat a régészek erősen kevert etnikumnak tartják, igen jelentős keleti elemekkel.

Edekon utódai talán egyáltalán nem is jártak a Nedaónál, mert ők már nyugatabbra voltak érdekelve.