Itt van annak a transzoxianai (Apar országából való) ezüst tányérkának vagy inkább csészének a fényképe, melyről korábban csak rajzot közöltünk. Valószínűleg az Uralban vagy környékén találták, és 1875-ben vásárolták meg Nyizsnij Novgorodban, így került Gagarin hercegnő gyűjteményébe, Moszkvába. Két évre rá a British Museum már meg is vette tőle.
Készítését a VIII. század első felére teszik
Átmérője: 12, 5 cm
Magassága: 4, 4 cm
Csak emlékezetetőül: hasonló uralkodó vagy istenalak látható a pendzsikenti Nagy Csarnok egyik falfülkéjében, egy VII. századi szogd vagy szászánida ezüsttálon (szintén Oroszországban találták, a permi körzetben)... és II. András aranybulláin!
Ezeknek a képeit már közöltük.
Egy falmélyedésben ábrázolt, napot és holdat a kezében tartó ember- vagy istenalak a pendzsikenti Nagy Csarnokból
A transzoxianai ezüstcsészén látható ábrázolás
II. András 1222. évi aranybullája, melyről a nevezetes okmány (történeti alkotmányunk része) a nevét kapta
N. Kósa Judit (Népszabadság 2005. nov. 16.): „Az Aranybulla néven ismert oklevelet … a rendteremtés szándékával bocsátotta ki 1222-ben az uralkodó … A király arany pecsétjével – a tulajdonképpeni aranybullával – ellátott oklevelet hét különböző levéltárban helyezték el: a király és a nádor irattárában, az esztergomi és a kalocsai káptalanban, a vatikáni levéltárban, valamint a johannita és a templomos lovagok archívumában. A kutatások azonban világossá tették, hogy ezek közül egy sem maradt fenn … Az Aranybulla szövegének legrégebbi, hiteles másolata az az oklevél, amelyben Nagy Lajos király 1351-ben megerősítette a törvényt: ezt őrzik az Országos Levéltárban. Egy későbbi másolat az Esztergomban található példány …”
II. Endre magyar király 1233. évi aranybullája
Közli: Horvát István: Magyarország régi pólyás címeréről; in: Tudományos Gyűjtemény 1831, a 81. és 82. oldal közötti tábla, bal fölső kép
Magyar könyvszemle II. évf. (1877), 5. sz., 261–262. o.: „Ily arany pecséttel ellátott oklevelek aranybulláknak neveztetnek; bár rendszerint II. Endrének 1222-diki törvénykönyve szokott per eminentiam aranybullának neveztetni. Ennek hét példánya közül egy sem maradt fenn. Egyéb, arany pecséttel ellátott oklevelek is igen ritkák. A Nemzeti Múzeum ezen kettőn kívül még egy harmadikat is bír, IV. Bélától 1258-ból. Az esztergomi érsekség levéltára kettőt bír; egyet II. Endrétől 1233-ból, és egyet Hunyady Mátyás királytól 1465-ből. (Ezeket ismerteti Knauz N. a Történelmi Tár X. kötetében. 205–218. l.)”
Obrusánszky Borbála: „Az avarok között elterjedt kereszténységre leginkább a sírleletekben talált keresztek, vas koporsószegek és egyéb, kereszténységre utaló tárgyak érdemelnek figyelmet, ugyanis a régészek többféle típusú keresztábrázolást találtak: egyik fajtán van Krisztus-ábrázolás, másik fajtán csak egyenlő szárú keresztek vannak. A régészeti leletek közül néhány szíjvégen látható keresztábrázolás, amely szintén a kereszténység jelenlétét mutatja. László Gyula megállapítása szerint az egyedinek mondható szíjvégen talált motívumok mindig utalnak viselője hitvilágára. Csallány Dezső például a kunhegyes-bánhalmi szíjvég emberalakos jeleneteiből a paradicsomi bűnbeesés jelenetét vélte felfedezni. Az avarok között elterjedt nesztoriánus hitre az is adhat alapot, hogy a hit belső-ázsiai terjesztői, a szogdok jelen voltak a Kárpát-medencében. A feltárt zamárdi temetőben találtak több, szogdokra utaló leleteket. A régészek néhány szogd írásos leletet tártak fel, de a források szűkössége miatt nem tudhatjuk, hogy a közép-ázsiai kereskedők és kézművesek szellemi és vallási hagyományaik közül melyikkel érkeztek a Kárpát-medencébe, illetve azt mennyire tudták elterjeszteni az avarok között. Az avarokat kutató László Gyula is lehetségesnek tartotta, hogy ún. eretnek kereszténység jelen volt a területen, de egyöntetű választ ő sem adott. Lehetséges, főleg a többi nomád nép analógiája nyomán, hogy a különböző eredetű népcsoportoknál többféle keresztény tanítás együttesen volt jelen, hiszen a nomád népekre a vallási türelem volt jellemző. Ismeretes, hogy a Kárpát-medencében, a hun birodalom népei, főleg a gótok között az ariánus kereszténység terjedt el. Bizánci és római források megemlítik, hogy a hunok zsoltárokat énekelnek. Az első eretnekké nyilvánított hitvallás, az arianizmus köztudottan a gótok vallásává vált, a Kárpát-medencében került elő a gót Biblia egyik töredékes példánya. Ez a hit elterjedt Nyugat-Európában, sőt a Krímben is, ahol a megalapított püspökség több évszázadig fennmaradt. Arról sincs biztos forrásunk, hogy az ariánus kereszténység továbbélt-e a Kárpát-medencébe, de a lehetőséget nem lehet kizárni. Valószínű, hogy az avarok a bizánci kereszténységgel is megismerkedtek, számos régészeti lelet, többek között keresztek utalnak erre, bár a sírokban talált keresztek fajtájuk szerint többféle csoportra is oszthatók. Ezek tipologizálásával, azok kis számuk miatt régészeink nem foglalkoztak. A felekezeti meghatározást nagyban megnehezíti az, hogy a korai keleti egyházban ún. egyenlő szárú kereszteket készítettek. Különbséget esetleg az jelenthet, hogy a bizánciak általában ábrázolták Krisztust a kereszten, a szírek, és egyéb eretnek felekezetek, így a nesztoriánusok pedig nem ábrázoltak embert. Ráadásul abban az időben, vagyis a VI–VII. században, a bizánci kereszténység eléggé tág fogalomnak volt mondható, amikor a birodalom még magában foglalta többek között a szír és még az egyiptomi részeket is. Így a bizáncinak mondott keresztfajták a birodalom több, eltérő kereszténységet valló népei közül kerülhettek a Kárpát-medencébe.”
