Akkor ha nem volt megoldás, hogy hol jártam nemrégiben akkor íme a megfejtés.

Pedig biztosan sokunk jártunk már itt.

 

 

Elnézést kérek, hogy csak bemásolom a honlapomra írt szöveget, de így időt spórolok meg.

 

A vonal bejárásakor -7 C° volt, némelyik képen "átjön", hogy hideg volt. Felfegyverkeztünk forró teával a termoszban, négyrétegű ruházattal és nagyfokú elszántsággal. Solton tettük fel a járművet és a szokásos eljárás szerint elindultunk megnézni mi újság a 151-es eme háttérbe szorult részén. Még a start előtti pillanatban megvártuk az épp járőröző vasútőr kollégákat akikkel kicseréltünk információinkat. Megtudtunk, hogy a járhatatlanná nyilvánított szakasz elején néhány helyen hevederlopásokkal fogunk találkozni. A téli hidegnek köszönhetően az összehúzódott sínek és a hevederek hiánya miatt jelentős dilatáció van a szálak között. Befagyott csatornák és élelmet kereső állatok tarkítják a zúzmarás-fehéres tájat. Szerencsére a pálya jó állapotú, nem hiányos, idegen kéztől mentes. Néhány helyen füves vagy gazos. Meglepetten tapasztaltuk, hogy nem hiányzanak a hidak korlátai, nincsenek kitekergetett síncsavarok és jelzők is állnak még. Sőt az inaktívvá tett fénysorompók szigetelt sínes átkötővezetékeik is hiánytalanul megvannak. Ez mindenképpen jó hír. A vasútőröktől tudjuk, hogy rendszeresen járják a vonalat, s nem csak az átjárókba mennek be, hanem a sínek mellett is ellenőriznek. Gondolom a kezdeti lopási lendület Soltnál emiatt is hagyott alább. A solti bejárati jelző ellensúlya tűnt még el. A hartai állomásban laknak, üvegei egy kivétellel pótolva, a környék kultúrált, a lakók kedvesek. Dunapatajon az állomás lassan pusztul, hullik le a cserép, a szél leszedte a bádog borítást az előtetőről, huligánok kiverték az összes ablakot, de lopásnak különösebb nyomát nem láttuk. Az állomásban és környékén a kihullott üvegcserepeket nemrégiben összesöpörte valaki és rendet tett. A lehetőségekhez képest az állomás esztétikus. Rossz hír, hogy durva rombolás útján a földdel tették egyenlővé az állomás szervízépületét. A sínek kitépve a földről, elgörbülve, talpfák szétszakadva. Ez bizony elveszett... Kár, hogy mi már nem láthattuk. Helyi vasutas sietve jött oda hozzánk, hogy milyen szép PVG, ilyennel járt 20 éven keresztül. Persze rögtönk kiszúrta, hogy a miénken történt néhány erőátviteli változtatás. Sajnos az ő gépét tíz évvel ezelőtt leadták ócskavasba. Beszélgetve megtudtuk, mint máshol is valaha hatalmas teherforgalom volt itt, jelentős élőállat feladással. Ez már a múlté. Az útátjárók rendezettek, nincsenek telehordva sárral és kővel. A vonal teljes hosszában az Andráskeresztek és lassújel táblák mindenhol megvannak, az alumínium(!) oszlopaival együtt. Soltra visszaérve sokat beszélgettünk az állomásban lakó nyugdíjas lakóval. Érdekes történeteket hallottunk, megtudtuk pl., hogy évekig szolgált húszegynéhány évvel ezelőtt Törökfáiban. Hallhattunk a solti állomás építésének menetéről, a forgalomról, a vasutasokról és a megszüntetés utáni életről. Olyan sokáig beszélgettünk, hogy közben ránk sötétedett és este értünk csak haza.

 

Képanyag megtekinthető itt.

 

Üdv: Hentes