Nem elírás egyáltalán. Az OH. a növénynevek helyesírásában kínosan követi a Priszter Szaniszló: Növényneveink című munkát (egész pontosan az 1998-as kiadást). Ebben olvasható a növénynevek helyesírási szabályzata, és lényegében az összes, nómenklatúra tekintetében szabatosnak tekinthető magyar növénynév a latin megfelelőkkel. Ezt szokás etalonnak tekinteni, az OH. készítésekor is így jártunk el. (A könyvben egyetlen komolyabb sajtóhibára emlékszem: az Elettaria cardamomum magyar megfelelőjeként a magyar–latin részben kardamon, a latin–magyar részben kardamom állt; mi az utóbbit tekintettük a szándékolt változatnak, tehát ezt vettük át.)
Priszter feltüntet másodlagos névváltozatokat, ezeket azonban valóban másodlagosnak tartja, így (hacsak a köznyelvi névhasználati gyakorlat áthidalhatatlanul el nem tért a szaknyelvitől) csak az első helyen állót tekintettük normatívnak, így helyesírási szótárba felveendőnek. (Jelen esetben másodlagos, önálló címszóvá meg nem tett változat Priszternél a szanszeviéria.)
De Priszternél biztosan nem sajtóhiba a szanzeviéria alak. Ez ugyanis a magyarban latin jövevényszó (függetlenül az eredeti névadó nacionáléjától). Márpedig Priszter a szabályzati részben szól a latin szavak, nevek (általa használt) kiejtéséről. Az s-ről ezt írja:
„s – általában sz, pl. Castanea (kásztánéá); egyes esetekben z, pl. Isatis (izátisz)”
Nem fejti ki, de nyilvánvaló, hogy akkor tekinti z-nek, ha intervokális vagy magánhangzó és zengőhang (m, n, l, r) között áll. Egyébként ez az általános hagyományos magyarországi latin kiejtés, szóval nem valami megveszekedett dolgot művelt Priszter.