Julius Klaproth írja 1807–08. évi kaukázusi utazásai nyomán: "Jelentős folyó a Laba. 125 verszttel az Urup alatt, Uszt-Labinszk erőddel szemben torkollik a Kubánba. Két folyó egyesüléséből ered, ezek az Ulu Zaba (tatár) / Labasua (cserkesz) és a Kicsi Laba, Labacuk. Ez a két folyó az Achmed-hegy alatt egyesül. Ezeken kívül is a Lábának a hegységben sok mellékfolyója van. A folyó és az előhegység között,
az Urup és a Kubán nyugati oldalán, azon a helyen, ahol a Kubán folyó északi futása hirtelen véget ér, és a folyó egészen keletnek fordul,
régi csatorna nyomát látja az ember, amint elválik a Kubántól, és 30 versztnyi (32 km) futás után, még a Laba torkolata előtt azzal ismét egyesül. Tatár nyelven Ibárz Girán a neve. Keleti része, ahova néhány kis patak leadja a vizét, nem száradt ki teljesen, és ennek Szelendzsuk a neve."
Bendefy László: "A Kubánnak szóban forgó szakasza Kavkaszk városától keletre esik, Temisbekszktől csupán néhány kilométerre keletre. A folyó jobb partját már Krasznodartól mintegy 350 km-rel keletre mindinkább emelkedő partok szegélyezik, s azok majdnem a forrásvidékéig szorosan a folyó mellett maradnak. Ezek szerint a Kubán jobb partján eleve lehetetlen öntözésre alkalmas területet találni. Ezzel szemben a bal partot Armavirtől Tifliszk magasságáig terjedelmes jelenkori (alluviális) ártéri síkság kíséri. Ennek szélessége helyenként a 15–20 km-t is eléri. Minthogy a Kubán aránylag nagy esésű folyó, adva van az ártér mesterséges öntözésének lehetősége.
Mai szemmel nézvén, kétségtelen, hogy a Szelendzsuk a Kubán természetes mellékfolyója, míg
a Klaproth felfedezte 32 km hosszú csatorna tudatosan a Szelendzsuk felhasználásával készült. Az is kétségtelen az előzők alapján, hogy
a csatorna rendeltetése csakis a közte és a főfolyó közti terület öntözése lehetett. Ez a feladat a főcsatornára közel merőleges mellékcsatornákkal könnyen megoldható.
Az előbbiek szerint az sem szorul részletesebb bizonyításra, hogy ez a mesterségesen öntözött síkság a magyarság által ténylegesen megszállt területnek egyik kis darabja volt, tehát a kumai magyarság feltétlenül ismerte (és valószínűen rabszolgáival végeztette) a földnek öntözőberendezésekkel való művelését is.
Ne csodálkozzunk azon, hogy ilyen hatalmas földmunkát jelentő öntözőberendezéssel találkozunk a kumai magyarság történelmi idejéből. Több hasonló példát is felsorolhatnánk. Így – hogy velünk rokon népnél maradjunk – Prinz Gyula Kasgariában utazgatván »hatalmas, de már elpusztult csatorna-alagútnak maradványait látta a Toyun völgyben, a Tesiktas-karaul közelében. Ez már a sziklába van faragva, s nagyon régi.«"
Emlékeztetünk a kárpát-medencei csatornarendszerre az Árpád-korból, valamint a hunugur–alán együttélés mondai lecsapódására (Dul fejedelem, vagyis az alán gyula leányai)...
