PAUL VERLAINE:

A LILA BUDOÁRBAN

Istennek hála, este lett,
mutasd meg barna testeded,
mert itt az alkalom,
amelyre várva vártam
e lila budoárban,
a sárga pamlagon.

S félig meztelenre
vetkőztél, add kezembe
kis, kurta válladat,
míg mellbimbód, szerelmem,
kemény, hegyes, eperszem,
ha ajkad rátapad.

Ingecskédet, lehúzom,
és egyre lejjebb csúszom
hasadon, köldököd
porcelán csészéjéhez,
s aztán lágyékod édes
hajában fölnyögök.

- "Még, még, még, még, még" - mondod,
mikor szétnyíló combod
nyakamba öleled.
- "Még, még, még, még" - zihálod,
 

ahogy elémbe tárod,
megringatod s riszálod
felborzolt öledet.
 

S mert rám is gondolsz néha,
finom, keskeny és léha
kezeddel, asszonyom,
áldást osztón, szerényen
oda kapsz, hol szemérmem
ágaskodik kevélyen,
mint egy vörös torony.

(Faludy György fordítása)