Kedves Zoli,
a hozzászólásodra reagálva bekezdésenként próbálnék reagálni.
OFF
Nincs napi kapcsolatom a Felvidékkel, de évente párszor előfordulok arrafelé. Mivel robbantgatókkal (is) ápolok baráti kapcsolatokat vannak felvidéki tót és magyar atyafiak is, akiket volt szerencsém közelebbről megismerni. Meséltek is. Köztük van olyan is aki a családjával (vegyes házasság) Nyitrán él. Ő is mesél dolgokat. Saját személyes és évtizedekre visszatekintő tapasztalataim alapján is van véleményem.
Nem rózsás.

Már írtam, de megismétlem ha kell ezerszer: akik ma ott kormányon vannak, itthon parlamentben sem fordultak elő soha. Ez nem csak személyekre, pártokra, hanem hangnemre is vonatkozik. Megértem tót barátainkat, ha a történelmi Magyarországot nem a mai Magyarország jogi és történelmi elődjének tartják. Ez a részükről - bűntudatból és magyargyűlöletből fakadóan - természetes. Részemről pedig felháborító történelemhamisítás.

Nincs válasz sem a tót barátaink részéről, sem tőled, hogy hogyan történhetett meg az, hogy 1000 évig megőrizhették hagyományaikat, nyelvüket majd ezek után eltakarítottak 100 év alatt 3-5 millió magyart és gyors menetben takarítják a maradékot is (a többi "megbékélésre vágyó" kisantan taghoz hasonlóan).

Nincs válasz(od) arra, mi lehet a megbékélés alapja a tolvaj, a rabló és a kifosztott áldozat között? Szerintem a fegyveres erőszak és / vagy az áldozat gyengesége.
A gyengeségből és megfelelni vágyásból "békében" töltött 100 év nem bizonyította, hogy eredményes stratégia lett volna. Sem a rabló szíve nem esett meg rajtunk, sem a tolvajt felbíztató keresztapák nem állították meg a további pusztítást (helyettünk). Ezért a nyilvánvaló eredménytelenség miatt talán érdemes lenne stratégiát alkotni. És mást mint eddig.

Ezzel kapcsolatban Kossuthot citálnám: ".... a nemzet csak azt veszítheti el, amiről lemond önként ..."
Szerintem 150 év török megszállás, pár száz év habsburg elnyomás és 50 év orosz megszállást túlélve nincs olyasmi amiről le kellene mondanunk.
Az ország három részre szakításának traumája évszázadokra határozta meg a magyarok gondolkodását és szabadságharcokat vívtak a " két pogány közt " megváltoztatására. A kiontott vér árán engedményeket végül kiegyezést vívtunk ki magunknak. Bele kellett volna nyugodniuk? Szerinted? Némedi Laci szerint?
Ezek meghaladott történelmi hagyományok, szégyellni kellene, vagy erőt meríteni belölük?

Ahogyan az országunkat elnézem, nem mi felejtettünk el együtt élni azokkal, akik velünk akarnak együtt élni.

ON

A célok szépek és helyesek is. A sorrendjüket sem vitatnám. De ez nem megy nemzeti gondolkodás és nemzeti stratégia nélkül. Stratégiát pedig csak a történelmüket alaposan ismerő és a tanulságokat levonni kész nemzeti elit alkothat.
Nálunk egyszerre több feltétel is hiányzik. Legjobban a nemzeti (magyar) elit.
Ezért nincs magyar honvédség sem.
Ezért nincs magyar ipar sem.
És idő kérdése, hgy ne legyen magyar egészségügy és oktatás sem.
Ezért lehet (sajnos) helytálló a pesszimista scenárió(d).
De - mint fentebb már írtam - a történelemben ennél sokkal rosszabb helyzetben is talpra álltunk.

Üdv, Éhesló