Sziasztok!
Élménybeszámoló a hétvégéről

Piros85

Nagy kedvenceim egyike a Piros, három éve ezzel kezdődtek rendszeres túrázásaim. Engedve kíváncsiságomnak, idén a terepfutó kategóriába neveztem.
Elbénáztam a túra előtti hétvégét, Írottkő 70-en 2 helyen is meghúzódott a lábam, amit egy laza hétvégi 2 napos hátizsákos-sátras túrával sikerült súlyosbítani, még a hét közepén is be volt dagadva a bokám. Az előzmények tekintetében, 13 órás teljesítést tűztem ki célul.

Pénteken unokatestvéreméknél aludtam, akik szintén nagyon várták már a túrát. Reggel 6-kor kelés, pakolás, majd másfél óra békávézás után valamivel 9 előtt már a rajtban voltam. Kényelmes készülődés, beszélgetés a többiekkel aztán 9:45-kor elrajtolt a mezőny, ha már úgyis mindenki ott volt.


Szép napsütéses időben vágtunk neki a távnak, a reggeli eső már nagyjából felszáradt. A mezőny gyorsan kezdett széthúzódni. Óvatosan kezdtem, szerettem volna minél tovább futva eljutni. Arra számítottam, hogy sötétben nem menne már úgysem a futás, legalábbis eddig nem jeleskedtem benne.
Kevélyre fölfelé csak az utolsó 150 métert gyalogoltam, mondjuk nem izzott a talaj a lábaim alatt.

Zuhanás Csobánkáig, majd jóleső frissítővel egybekötött titkos ellenőrzőpont a Csikóvár aljai turistaház bekötőútján.
A Holdvilág árok után sikerült rossz ösvényt választanom, de nem kavartam többet 200 méternél. Tölgyikrek felé időnként szemerkélt, aminek nem különösebben örültem, nem hoztam magammal esőkabátot és a pulóveremet is előreküldtem Nagykovácsiba, szerencsére sem nem tartós, sem nem erős nem volt az eső.
Salabasina kút környékén kezdtem beérni a mezőny második felét, sokan pihentek a Tölgyikreknél is.

Gyors pecsét után megkezdtem a hosszú ereszkedést Dömösig. Vasas maratonon egy esést kivéve nagyon jól ment itt a futás, most nem éreztem magam olyan könnyednek és felszabadultnak, mint akkor, de nem volt rossz így sem. A Kápolnánál újabb titkos ellenőrzőpont, végül 2:55-el érkeztem a falubéli pecsételőhelyhez.

Kb. 10-15 percet vakaródhattam, itt, jó lett volna kevesebbet, de a krém nem akart gyorsabban felszívódni. A temetőnél tévedésből a régi jelzésen mentem és a temető egy másik útján át értem el a kerítést. Nem is értem, hogy sikeredett így, már annyiszor jártam erre…
Körtvélyes felé végig kocogtam, de éreztem, hogy a jobb lábamon a térdem melletti húzódás hamarosan reklamálni fog. Dobogókőig még nagyjából rendben ment a dolog, persze a Szakó nyeregi ponttól a nyereg tetejéig gyalogoltam, mert ott fusson az, akinek hat anyja van

Turistamúzeumnál jól jött a banán, a lejtő Szentkereszt felé kevésbé, nagyon elkezdett fájni a korábban említett részem. Egy jó hosszú morális mélypont következett, Kopárcsárdáig azon morfondíroztam, hogy visszaállok gyaloglásra, mert ez így nagyon fáj. Kipróbáltam, de gyalog is fájt, főleg lejtőkön, akkor meg futás amíg lehet és bő krémezés a nagyobb frissítőpontokon. A krémezésekkel elég sok időt vesztettem, rohamosan kezdett romlani az átlagom, ami még a Kopárcsárdánál 9-es volt. A Pilis oldala, a fehér-hegy környéke a Kevélyekre való rálátásával idén is Pazar volt, ezek minden évben megragadnak ezen a túrán.

Kopárcsárdánál a szokásos, azaz nagyon finom és nagyon jól eső gulyásleves várt rám. Gyorsan betermeltem, tollászkodtam és még világosban indultam tovább.

A Kakukk hegyre vezető út hamar meglett, nem tudom tavaly mit bénáztam itt és a csúcsról a lemenő nap fényében csodálhattuk meg a Nagy-Szénás és Zsíros-hegy vonulatát.

A módosított cél az volt, hogy a Hosszú-árok bejáratáig világosban elérjek. Gond nélkül megtaláltam Villa Negra után az új piros jelet, ahol tavaly szintén kevertem, és lámpaoltás előtt a pecsételtem. Legutóbb világosban 2005-ben értem ide, de akkor óraátállítás előtt voltunk, és 6-kor indultunk.

Még az árokban is lámpa nélkül mentem egy darabig. Az erősebb emelkedő kezdetétől gyaloglásra váltottam, egészen az emlékfalig.

Némi mazsolát magamba csapva nekivágtam a Nagykovácsiba vezető mintegy 2 kilométernek. Nem esett jól a lejtő, technikai szünetet kellett volna tartani, de a plébániáig kitartottam.
A falubéli temető lélegzetelállítóan nézett ki az ezernyi égő mécsesével.
A pont előtt szembetalálkoztam Rush-al, aki mondta, hogy unokatesóm kiszállt, de nagyon jól jött eddig. Bent a ponton frissítés közben beszélgettem vele keveset, szerencsére nem kudarcként élte meg a feladást, így nyugodtabban mentem tovább.

A faluban szigorúan csak séta, majd az erdő szélétől újra laza kocogásba kezdtem. Nagyon jó ötlet volt a szervezőktől a kávé, teljesen feldobott, az eddig oly hosszúnak tűnő út a Vöröspocsolyás háton a piros háromszögig még soha nem telt el ilyen hamar. Juliannamajorig tartó hosszú lejtőn mindig elkalandoznak a gondolataim, a régi cserkész tájékozódási versenyek felé amin annyiszor vettem részt és így gyakran jártuk a Budai hegység ezen tájékát, persze nappal.
Idén titkos és egyben frissítő pont várt minket az aszfaltúton. Ennek több szempontból is örültem. Egyrészt a kispistázók miatt, másrészt a Tescola miatt. Legalább a kátrány összetart valamennyire :)
Jó hangulatban kocorásztam tovább a fekete fej felé, közben még egy kis fejszámolásra is jutott idő. Úgy tűnt, hogy akár még 13 órán belül is beérhetek, ha nem romlik a helyzet.

Korábbi években Fekete-fejtől a János-hegyig volt mindig egy nagyobb mélypontom, ehhez képest most kifejezetten lazán voltak meg a Hárs-hegyi körút emelkedőjével együtt. János-hegyet ráadásul végig megfutottam abban a komótos 8-9 körüli kocogó tempómban, amire most találtam rá. Jó lesz ez, csak a sebességen kell majd még növelni, bár lehet ha 100%-os vagyok, akkor ez is megvan. Bevallom őszintén az idei évig tévedésben éltem a piros jelzés Erzsébet kilátó körüli vezetését illetően. Tavalyig azt hittem, hogy csúcsnál az aszfaltúton fordul jobbra, és úgy megy le a libegő felé. Hát nem, de idén végre a helyes úton mentem.

A ponton folyadékpótlás és krémezés, aztán zakatolás tovább Makkosmáriára. Eseménytelen ereszkedés után 25 perc múlva már a ponton is voltam. Jól jött a műzliszelet, kezdtem eléhezni már.

Immáron csak egy hegy maradt hátra és utánaszámolva, 12:30 körüli idő is esélyesnek tűnt. Nem gondoltam volna, hogy ez a hegy is meglesz kocogva, de sikerült. Fent még kicsit kevertem a hegytetőn, de aztán meglett az út és pár perccel később már a régi kőfejtőben robogtam lefelé. Még egy kis aszfaltozás és végül 22:21-kor értem célba. A 12:36-os idő az eddigi legjobb eredményem, majd azért jövőre kicsit okosabban készülök. A célban egyébként nem voltunk sokan, néhány gyors gyalogos tanyázott bent a virsli és teahegyek között.

Óriási élmény ez a túra nekem, minden évben egyre jobb szervezéssel és ellátással. A terepfutók számára is nagyon jó volt az ellátás, a szalagozások pedig a legkényesebb helyeken segítettek a helyes úton maradni. Hatalmas köszönet és gratuláció mindenkinek, aki a szervezésben részt vett!