Kedves NÉP!

Íme:

P85

2007
A tavaly kezdett futkorászás egyik mérföldköve volt ez a túra. Úgy éreztem, hogy jól mentem, nem volt gondom semmivel, max. az edzetlenségemmmel... A 13:45-ös időmre büszke is voltam ( Csanya monnta, hogy jó!).

2008
Elbaltázott T100, Ötscher-en frissítés miatti majdnem K.O., CCC-n szintén frissítési gond. Meg egyáltalán. Végre jó lenne egy olyan megmérettetés, ami viszonyítható az egy évvel ezelőtti képességeimhez és megméri az elvégzett edzésmunka súlyát. Így lett P85 másodszor. Bár kissé nehezen illesztettük a kezdődő alapozásba, de azért belefért.

Egyre jobban bejáratódó időkalkulátorommal 11:00 ó-s időt számoltam ki. Egy kicsit vérmesnek tűnt, de hát a számok ezt mutatták, én meg nem vitatkoztam...

Fridmannal érkeztünk és azt terveztük, hogy együtt is megyünk haza, bár én figyelmeztettem, hogy amiket mostanában futásilag produkál, annak fényében nem kizárt, hogy várnia kell rám.

Mivel a szakszerű felkészülés keretében a mellkasi jeladómnak csak a pántját vittem magammal és a footpodban is épp lemerült az elem, még az eljén szóltam Olinak, hogy részletes adatokat ne várjon tőlem erről a napról.

Az előre meghirdetett 10:00 helyett már 9:45-kor elindultunk. Olipapa még az első métereken hátranézett hozzánk, hogy milyen is hátul, de gyorsan elunta ezt a feelinget. Nem volt öldöklő iram, de az elején nekem mindig szenvedés, mire beindul a gépezet. Ennek ellenére páran már mögöttem kapták az első pecsétet a Kevélyen.

Ezen felbuzdulva tepertem lefelé, de hallottam, hogy tarjáni kolegám bőszen rúgja a köveket mögöttem. Gyorsan meg is állapodtunk, hogy akkor innen a továbbiakban együtt megyünk. Ez jól is jött, mivel én épp a sárgán suhantam volna el a Kevély-nyeregből... Lejtmenetben Szántó Gerit gyűjtöttük be és számomra elég fickós tempóban toltuk lefelé. A csobánkai aszfalt utáni első feltételes ellenőrzőpontnál tankoltunk, de én szóltam a többieknek, hogy nem szöszölök tovább, majd menet közben fogyasztom el a tejkaramellát. Pedig azt nem még állva és megfontoltam sem egyszerű... Kocorászás közben próbáltam némi levegőhöz jutni, de aki próbálta már a kérdéses édességet az tudja, hogy ez elég reménytelen vállalkozás. Szinte a csodával határos módon nem kavartunk el a Holdvilág-árok környékén. Amikor Fridi szólt, hogy 168-nál jár a pulzusa, akkor lassítottunk, de persze csakis miatta (alapozunk ugye, valahol 150 környékén)... Aztán lassan egyedül maradtam, nagyon jó érzés volt ezt a sunyi emelkedőt bedarálni. Az esőnek volt némi erőtlen kísérlete, de ez nem az ő napja volt és ezt lassan be is látta. A frissítésre az idei év rossz tapasztalatai miatt fokozottan ügyeltem, ettem, ittam ami belefért így az első adag löttyöm el is fogyott.

Tölgyikrek-hez érkezve láttam, hogy az 1:56-os idő 28 perces előnyt jelent az előirányzotthoz képest. Ennek nagyon megörültem, annak viszont nem, hogy nem tudtam vízhez jutni, mivel itt nem volt frissítőpont. Nem is tudom, hogy honnan vettem ezt? No semmi baj, Dömös egy ugrás innen, biztattak a pontnál. Gyorsan indultam is tovább. Kb. 100m után kiabált Fridman, hogy merre is vagyok, mert a balos letérőt majdnem elvétette. Innen megint együtt haladtunk, és megállapítottuk, hogy nem egyenletes a lejtés Dömös felé...

Sikárosnál találkoztunk SK-val aki mondta, hogy fut egy kicsit velünk, de kb. 43m után javította magát, hogy most mégsem... Az erdő baromi szép volt, de az egyenletes avarszőnyeg alatti sár nem nőtt a szívemhez. A Szőke-forrás-völgy hullámvasútján csak arra tudtam koncentrálni, hogy tartsam az iramot Fridvivel, futott ahogy a csövön kifért. Egy laza patakátkelésnél egy kis láböblítést is abszolváltam, ennek túlzottan nem örültem. Fázni nem fázott a lábam, de a kidörzsölődéstől azért tartottam.

Dömös 2:53, ez már 39 perc előny! A ponton minden, mi szem-szájnak ingere. Sistergő jóvoltából külön figyelem és villámgyors kiszolgálás. Egy kis töltekezés után (3p) a szilárd ételt már menet közben toltam, Fridid még korzózott, így mondtam neki, hogy lassan sétálok, majd jöjjön. Ez a leülősdi nekem nem jön be, inkább lassan de haladok folyamatosan, ha lehet. Tudtam, hogy a Szakó-nyeregig nem fogunk sokat hozzátenni az előnyünkhöz. Nem így lett. Pecsételéskor +41 percünk volt. Menet közben persze Friditől elhangzottak olyanok, mint 'Ha most elkezdesz futni megrúglak!', de persze ezek fesztelen, baráti hangnemben... A kilátó utáni részen aztán bosszúból ő erősített bele. Pakoltam befelé mindent, még sportszeletet is ettem (ezt mintha vkitől hallottam volna, hogy használ), ittam, tuszkoltam lefelé minden kezem ügyében lévőt, így addig sem kellett futnom.

Mire felértünk Dobogókőre, már vagy 150m előnye volt a tarjáni gyereknek. 4:05 és +45p előny. Kettő egész perc alatt pecsét, frissítés, nyújtás, csapnál kulacstöltés. Teperés lefelé. Mivel alaposan megizzadtam, gondoltam, hogy menet közben! felveszem a hosszú felsőmet. Ez max. 5 másodperc volt. Mondom, menet közben! Ennyi idő alatt Fridi eltűnt. Rohantam lefelé, egy ismeretlen futó mögött még szöszöltem 100-200 métert, mert nem mertem ezen a köves szakaszon megelőzni, de aztán nyomtam ahogy csak lehetett, de nem láttam senkit. Már-már azt gondoltam, hogy elkavart, amikor Pszentkereszten az aszfaltos rész tetejéről a főutcára pillantva, mintha egy futót pillantottam volna meg. Ezt nem hittem el... Aszfalton. Lefelé. Én. Rohanni?! Eznemnormális. Noooormáááális? Egy porcikám nem kívánta, de eltelt. Oli asszem azt mondta az elején, hogy jók ezek az alapozáshoz kapcsolódó, hosszú, egyenletes tempójú, sok endorfint termelő futások, ezekkel töltekezünk az elkövetkezendő időszakra. Aha. Már ártem. Kezdem kapizsgálni...

A Magas-hegyi-nyeregben aztán beértem Fridit, vagyis úgy tett, mintha beérném. Taktikus volt, nem tagadom. A szalagozás Pszántó előtt lehetetlenné tett az elkavarást. A Csévi-nyereg előtti sunyi erdészeti úton belegyalogoltunk, mert megint kezdett Fridi órája kiakadni. A ponthoz 5:04-el értünk így már több mint 1ó előnyünk volt. Fat bíztatott bennünket, hogy szorongatjuk Olit, alig 1 órája találkozott vele Dobogókőn. Kiderült, hogy a futók között harmadikok vagyunk. Sajnos itt elkövettem azt a hibát, hogy hagytam Fridit egy kis kólát inni. Ettől általában megkergül. Most is így lett. Fat elkezdett kocogni velünk és épp ecseteltem neki, hogy én ezen a környéken szoktam edzeni, amikor a tempó tartásához már nem engedhettem meg a beszéd luxusát. Nem emlékszem mennyit mentünk együtt, de úgy 100m-re saccolom. Már előre megfogadtam, hogy a mészégetők környékén nem megyek be a szűk, benőtt ösvényre, mert teljesen értelmetlen, helyette a széles, füves utat választom (még hosszabb is), de a szalagozás kérlelhetetlenül bevitt a susnyásba. Nagyon szidtam a szidni valót... Itt nem jártak sokan előttünk az biztos. Futásról szó sem lehetett, örültem, hogy ép bőrrel megúsztam. Kedvenc pcsabai emelkedőmön inkább csak gyalogoltunk és a Fehér-hegy két héttel korábbi megfutását sem ismételtem meg. A szokásos forgatókönyv szerint Fridi a tetőn lassan beért, majd lefelé menetben átvette az irányítást. Eddig tökéletesen működött párosunk. Egymást rángattuk fel-le, sok tökölést nem engedtünk a másiknak.

A Kopár csárdához pont 6:00-val érkeztünk, vagyis a várakozásnak megfelelően kezdtük elfogyasztani előnyünket, ami így 51p-re 'olvadt'. Párom itt már várt minket, így a gulyásevés közben gyorsan átöltöztünk. Némi nyújtás és élménybeszámoló azért elvitt 18p-et. Nagyon sok, de akkor jó volt. Az időterv készítése közben nem értettem hogy jöhet ki a Kakukk-hegyre 8p menetidő, de tényleg ennyi kellett. Lefelé nem volt kellemes az aszfalt, viszont hosszú volt. A Villa Negra utáni homokos részen Fridi kezdett kidőlni. Próbáltam mondani neki, hogy ez tulképpen lejt, meg nem is sáros rész, de nem igazán hatotta meg. Már várta Hosszú-ároknál lévő pontot, hogy betolja a géljét. 34p-re olvadt előnyünk, de nem is álltunk meg. Kezdett sötétedni és minden lámpa nélkül töltött percet ki kellett használni. Próbáltam ecsetelni futótársamnak, hogy nemrég itt végig felfutottam és nem is vészes, de maradtunk az emelkedő sétálós bevételénél. Az emlékfalnál bemazsoláztunk és már lámpáink fényénél törtettünk Nagykovácsi felé.

A Nagy-Szénás tetejéről az Erzsébet-kilátó valószínűtlenül messzinek tűnt. A köves lejtő utáni aszfalton végre Fridi is magára talált. Megtettük a piros jelzés értelmesnek nehezen nevezhető kurfliját, majd 7:46 menetidővel (30p előny) érkeztünk a nagykovácsi ponthoz. Töltöttünk, ettünk. Én nem mertem leülni, mert éreztem, hogy nem tudnék felállni, így folyamatosan fel-alá járkáltam a teremben. Kissé hülyén nézett ki, de nem volt más választásom. Közben Fridman kedélyesen csevegett, még kávét is kért. A szolgáltatás/kiszolgálás pazar volt. 30p-el pontnyitás után érkeztünk, így mindenből volt bőségesen, még felvágottat is ettem olyan jól nézett ki a tálcán, pedig azt normálisan nem eszem. 9p itt is elment. Az erdő előtti meredek aszfalt kivételével futottunk végig. Fridi néha próbálkozott azzal, hogy ez emelkedik, de meggyőztem, hogy ez csak a lámpa fényénél észlelhető parajelenség, ez lejt végig a Fekete-fej kúpjáig. A szalagozás segítségével a jobbos letérést sem néztük el az erdő szélén. Az előre sejthető feltételes ponton Sistegő fogadott befőttel, almával, ropival és 'sajnos' kólával. Nem sokat időztünk, mert éreztük, hogy előnyünk a 11 órás teljesítés részidejéhez képest egyre fogy.

A Fekete-fej gyorsan megvolt, (ezért szeretjük) a Hárs-hegyi körúton az újabb feltételes pont után éreztem először, hogy már nem igazán esik jól a futás. Be kell valljam töredelmesen, hogy belegyalogoltam. Szépjuhásznénál Fridi a kulacsát töltötte és hazatelefonált a visszfuvar ügyében én meg továbbsétáltam a piroson. Ettem, ittam és tempósan haladtam a szerpentinen. Futótársam a második aszfaltkersztezés után ért be. 'Levadásztuk' Vajonmerrét és eddigi szokásunkhoz híven nem álltunk le beszélgetni, de szerintem ezt ő sem bánta... Még szerencse, hogy az előző pontnál szóltak, hogy a pecsételés nem a kilátónál lesz, így nem kellett keresgetni, a lenti parkolónál intáztük az adminisztrációt. A csúcson még megnéztem a szintidőt, és 9:32-es időnkkel 17p előnyünk maradt. Elkezdtünk ereszkedni. Egészen pontosan Fridi ment elől és meg tuszkoltam magam utána. Nagyon nehéz volt. Képtelenségnek éreztem a 11:00 órás tervet. Ha meg már nem 11, akkor nem mindegy? Szóval a szokásos önalkudozás. Szerencsére Fridman kérlelhetetlen volt. Bevárt, megint elindult, hagyta, hogy két lépéssel előrébb legyek, mintha én húznám, szóval mindent bedobott.

Szerintem a János-hegy - Makkosmária távolság min. 20km. Itt valami fatálisan félre van mérve! Út közben a SC és vadmalac duó tűnt fel a másodperc töredékére. A számat nem volt időm kinyitni és már nem is voltak ott. Úgy rémlik, hogy két ember áll a sötét erdőben és beszélgetnek a sínek mentén. Tán azt vitathatták ki menjen át előbb?! Meg voltam győződve, hogy már visszafelé nyomják, tavaly ugyanis majdnem itt jött velem szemben vadmalac. Eléggé letört a tudat, hogy ennyi erejük maradt még a végére. A következő pontot 16p előnnyel értük el. Herbák Gergő agonizált hanyatt fekve, fal fehéren, nem volt túl szívderítő látvány. Beszélni nem tudott, csak mutogatpott: alul-felül...

Innentől nincs sok emlékem, lehet, hogy már aludtam. Arra emlékeztem, hogy nagy emelkedő nincs, és a vége baromi kellemetlen. Így is lett. Fridi mondta, hogy az aszfaltnál bevár. Csörtettem lefelé ahogy tudtam és egyszer csak aszfaltúthoz értem. Nem igazán értettem, hogy miért nem várt meg Fridman és elég nehezen esett le, hogy Ez az aszfalt nem AZ az aszfalt. Lehet, hogy bele is aludtam egy kicsit. Aztán végre kettesben találtam magunkat, Azon az aszfalton. A fűúton ránéztem az órámra és nem hittem a szememnek. Még több mint 15p előnyünk van!!! Beestünk a célba, ahol rengeteg ismerős fogadott minket, nagyon jó volt látni őket. Ebola sör hozott, gratulált.
10:48 lett a vége. 3p híján 3ó javítás!

Le a kalappal a szervezők, segítők előtt. Mindenhol gyors, pontos kiszolgálás várt és az ellátmányra sem lehetett panasz.

Köszönöm Fridmannak a kíséretet/társaságot, a tavaszi S70 után megint jó volt vele futni!

Egyetlen tüske azért maradt bennem!

A PIROS 85-ös csomagolása megváltozott!!! Közönséges, tré, gagyi lett! Hol van már a celofán zörgetésének felejthetetlen élménye?!