hbe Creative Commons License 2008.10.14 0 0 5187
Üdv mindenkinek,
kerestem egy buszra és ezt a fórumot hozta ki, aztán láttam is hogy szó van róla itt többször, utoljára Debrecen kapcsán ő pedig a FEZ-898. Tudja valaki, hogy megy-e még, mi van vele? A 90-es évek végén sokat utaztam vele még sötétebb zöld korában, szerintem abban az időben motorikusan és végsebesség tekintetében az egyik legjobb volt az országban, mert ha jól tudom egy akkor még ritkább, 360LE-s Scania (asszem DSC12 02 360) volt benne és szintén ritka nyolcsebességes, gyűrűs váltó. A mogyoródi és a gödöllői parton figyeltem fel rá, hogy lendületvétel nélkül is nemhogy lassul fölfelé, hanem buszos mércével erőteljesen gyorsul, jobban mint az akkori Volánbuszos 395 Scania-k és sokkal jobban mint aztán az újabb E95-ösök.
Kíváncsiságból utasként kétszer is megmértem a sebességet autópályán sík szakaszon GPS-el illetve manuálisan (hány mp telik el két kilométerkő között) amikor éreztem, hogy megyünk rendesen, és az eredmény alátámasztotta a sebességérzetet, mondjuk hogy úgy tűnt, nem olyan nehéz vele behozni a késést.
Tekintve hogy jó pár kilométer van benne, kíváncsi lennék, hogy az eredeti motorja bírja-e még.