Az egyébként kissé nehezen követhető elméletről nekem Fred Hoyle "nyafogó"-világegyetem elmélete ugrott be:

Eszerint nem a világegyetem tágul, hanem a méretek zsugorodnak! Ezt azért nem vesszük észre, mert ezzel együtt a mérőberendezések is - és saját magunk is - együtt zsugorodunk. Egy távoli galaxisból érkező fény még a régi, kevésbé zsugorodott korból származik, így hullámhossza nagyobb mint a mai kibocsájtotté. Ez magyarázza a vöröseltolódást. Az meg természetes, hogy egy zsugorodó anyagú vilégegyetemben az egyre kisebb mértékkel mért galaxisközi távolságok egyre nagyobbaknak tünnek, mintha tágulna a világegyetem. Talán a kezdeti felfúvódási szakasz is csak egy hirtelen méret-összezuttyanás volt, és még mindíg csak a narancs méretűnek képzelt kezdőtérfogaton belül van minden.

Nem ehhez hasonlóról volna szó az elméletben?