NIKE, 2008.

 

Bevallom, nem voltam túl motivált. Igazából, ha nem lettek volna más elintéznivalóim, illetve, ha nem tudtam volna a szegedi csapattal menni, akkor nevezési díj ide vagy oda, biztos nem megyek. Ugyanazt gondoltam, amit itt Balázs is írt már, hogy marha nagy szívás van kilátásban. Viszont úgy voltam vele, hogy ha már egyszer ott vagyok, akkor érezzem jól magam.

 

És aztán ennek megfelelően futottam is.

Beálltam a rajtba, minden ismerőstől elkavarodva, de azért jó érzés volt, hogy Péter Attila kérdésére akkkor tehettem fel a kezem, amikor azt kérdezte, hogy ki futott már 10-nél több félmaratont? Reméltem, hogy ennyi félmaraton és kerek 6 éves futómúlt után van annyi rutinom, hogy meg tudom oldani a mai napot szenvedős futás nélkül - már amennyire rajtam múlik...

 

Ehhez képest tökkényelmes 5:10 környéki ezrekkel kezdtem. Ez csak azért lepett meg, mert én a melegen túl némi készületlenséggel is nehezítettem saját dolgomat :)) Találkoztam amatőrrel, meg edzésonline-os Kánnal is futottam egy darabon, keresgéltem a tempót. Jó volt 5:10-ben is, meg 5:25-ben is. Fene se érti.

Aztán amatőrrel mellett maradtam, mert úgy ítéltem meg, hogy az úgy jó :)) Bár voltak félelmeim, hogy a második felében Amatőr majd rágyorsít és majd jól otthagy. No, sebaj, gondoltam, megyünk, az a lényeg. A rakparton kicsit visszasírtam az Andrássy út árnyékát, de hát tudtam, ez egy ilyen nap. Aztán beszélgetéssel próbáltuk elütni az időt, volt is kivel: jött Löpe, vele a régi-szép időkről nosztalgiáztunk, majd Gankival váltottunk pár szót a csemeték ürügyén :)) Ezen a ponton még Amatőrrel nyomtuk, aki majdnem sírva fakadt egy kábé 63 m hosszú emelkedő láttán, és dühösen megjegyezte, hogy szó nem volt arról, hogy ez most hegyi félmaraton volna ;) Aztán tőle is elkavarodtam, nyilván próbáltam saját tempót menni...

De jött a végtelen hosszú rakpart az Árpád-hídig. 8-nál kicsit kiábrándított, hogy láttam a 15-ös táblát, és az jutott eszembe, hogy még majd onnan is olyan sok lesz. Pedig teltek ám szépen a km-ek, de tény, hogy úgy 9-10km környékén is azon filóztam, miértisnem egy naaaagy, hűvös vizű medencében üldögélek. Az első kidőlést tán az Árpád-hídon láttam :( Ezen a ponton azt azért értékltem, hogy amúgy semmi bajom nem volt. Ekkor úgy 5:20-as átlaggal haladtam, fejemen vizes kendő, kezemben vizes szivacs, próbáltam a komfort-fokozatomat szinten tartani. A Margit-sziget árnyékja nagyon jól esett, és sok helyen voltak szurkolók, Future, Obor, Gandiék, és még sokáig sorolhatnám. Egyébiránt nem tudom, Monspart Saci "néni" nem tudom, hogyan csinálja, de ma 4(!!) különböző ponton láttam szurkolni!! Hála neki is... A Margit híd utáni rész legalább nagyjából a megszokott volt. Haladtam szépen, és jó volt, hogy lehetett számítani az egyre sűrűsödő frissítőállomásokra, egész klassz hideg volt a víz: kendő, szivacs, stb. nagyban segítették a túlélést :))

Lassan megérkeztem a Városligethez, és bár tudtam én, hogy a Hősök terétől még 2 km, de azért az a "pluszban berakott" 1 kilis kitérő ott, azon a ponton már minden volt csak emberbarát nem. De tény, hogy a környezet legalább ott jó volt. Csak akkor már nagyon be akartam érni. Úgyhogy szépen lassan végigküzdöttem a maradék távot, és aztán végre-végre beértem!!! 1:54:05 alatt.

Hát volt már jobb, sőt NIKE-ból igazából csak jobb volt, dehát ez egy ilyen nap volt. Ha összeszorozzuk a lelkesedés-faktoromat a hőmérséklettel, akkor ez jött ki belőle. Viszont zömében vigyorogtam, azt hiszem... :))

 

Kóvályogtam még ott egy darabig, aztán elballagtam a kocsihoz (közben elfogyott a másfél-literes víz fele!!), átöltöztem, és visszamentem még egyszer. Érdemes volt, mert így végre élőben láthattam aagica-juniort, aki nagyon helyes kislány!! :))

 

A szokásosnál kicsit csöndesebb hangulatban értünk haza, azért csak lenyomott minket a meleg.

De hát ez is megvolt, jövőre pedig visszatérünk. Addigra hátha össze is szedem magam :o)