Szia Hamburger!

 

"Nem tagadom, hogy van még mit fejlődni a parancsnokok felkészültségének területén, de összehasonlítva a 10 évvel ezelőtti viszonyokkal, nagyarányú a fejlődés."

 

Ebből az egészből annyi igaz, hogy "van még mit fejlődni".

 

A hadsereg egyik fő problémája az, hogy a vezetés különböző szintjei nem tudnak megfelelni a rendeltetésüknek. Ennek személyi és tudásbeli okai vannak. Nem azt a követelményt támasztják egy parancsnoki kinevezéshez, ami oda szükséges. Tehát nem megfelelő a kiválasztás, a képzés, és a továbbképzés. (ez utóbbi gyakran csak formális)

 

Szerintem, ma sem a tiszt, sem a tiszthelyettes képzés nem felel meg a követelményeknek(sem tematikáját, sem szervezetét tekintve) és elvesztette gyakorlatiasságát. Nem előrelépésről, hanem visszalépésről beszélhetünk, és ez a romlás legalább 15 éve gyorsul.

A hallgatók, képzésük alatt, nem szokják meg a katona életformáját, kevés gyakorlati tapasztalatot szereznek, gyakran nem sajátítják el a minimális katonai ismereteket és nem teljesítenek gyakorló parancsnoki szolgálatot. Mindezek okán, jövendő beosztásukról homályos fogalmaik vannak. E jelenség fő oka, szerintem az időhiány a célszerütlen tanterv és tananyag, valamint  a nem megfelelő követelménytámasztás. Ezek természetesen egyszerre hatnak és gyakran egymásból következnek.

Érdemes lenne azt is vizsgálni, hogy oktatóik gyakorlati tapasztalatai elegendőek-e ahhoz, hogy az eredményes oktatáshoz (pl. harcászat témakörben), és a tisztképzésben, vajon a doktori címnek kellene-e az elsődleges követelménynek lenni.

 

Következésképpen, a végzett tisztek, tiszthelyettesek hatalmas tudásbeli hiányosággal kezdik a pályát és ezek jelentős része megmarad. Pszichikailag, módszertanilag pedig szinte semmilyen, gyakorlati felkészítésük nincs.

 

Ez, mikor te végeztél, még nem így volt!

 

Így nehéz emberek elé kiállni és határozottan, döntésképesen vezetni. Az úgynevezett emberségesség, -ami alatt a seregben gyakran, elvtelen engedményeket értenek-, itt kevés. Ennél fontosabb a bizalom. Egy szakmailag felkészült parancsnok, akkor is több bizalmat kap ha szigorú. Márpedig a parancsnok határozott, döntésképes, figyelmes és szigorú. Barátságos, (persze ha szükséges, akkor nem az) de nem haver, és tud parancsolni a beosztottjainak.( és nem azok neki)

 

De minderről már írtam, nem ragozom!

 

Ha ma mérnék a parancsnoki kar felkészültségét, csak beosztási szintjének megfelelő mértékben, mindazon tárgyakból amiből te még államvizsgáztál, és tőled keményen megköveteltek, vajon milyen eredmény születne? 

 

Ha ehhez, még hozzáveszem a továbbképzések, a gyakorlatok számát, tartalmát. Valóban az történik-e ezeken, ami előre visz?

 

Sajnálom Hamburger, de mint említettem más fogalmaink voltak és vannak a katonai kérdések megítélésénél. A beugró szint, szerintem még nem a kiváló.

 

 

Tisztelettel:1805