nézd, onnan indult az egész hogy te ezt írtad: "az "eltávolodott istenség" megismeréséhez is kézenfekvő, rendelkezésre álló "eszközt" érdemes használni: az ellazult, felszínes akarattól megszabadult, a személyiséget ideiglenesen félretett tudatodat. Amikor valamit látsz, és nem hozol értékítéletet, hanem annak látod, ami, és úgy, amiként megjelenik."

tudtommal a kereszténység SEMMI ilyesmit nem tanít, a buddhizmus viszont (leszámítva, hogy nem beszélnek semmilyen istenségről, csak a "valóságról") pontosan erről szól. így aztán nem tudom értelmezni ezt a közös nevezőre hozó és általánosító álláspontodat.