Folyamatok indultak útjukra ebben a rántott hús alakú országban , aggasztóak .
Nem melegekről és leszbikusokról szól ez számomra , jó ideje.
Tán már nem is ez az első momentum ebben a történetben.
Toleranciáról szól ez, pontosabban annak a hiányáról, arról hogy az emberek elfogadják a másikat , még ha az helyenként kitüremkedik is az általánosnak elfogadott sémák alól.
Parázslik a gyűlölet, ami már sokszor pusztított futótűzként, és félek most is pusztít majd ,ha nem álljuk útját.
A szerelemben és a szexben mindent szabad, bármit amiben mindkét fél vágyai kiteljesedhetnek.
A két ember közt kialakult vonzalom képes minden társadalmi , fizikai, és földrajzi korlát leküzdésére , csak, hogy beteljesüljön. A szereplők neme és száma szabadon választott.
Részben pont itt az indexen tanultam erről.
Hallgatok és csak pislogok:
Azt mondják ez nem rasszizmus. Bocs, de nem vagyok strucc, hogy ezt elhiggyem…
Azt mondták , azért zavaró egy ilyen felvonulás, mert mit mondunk a gyerekeknek??
Én , egy a világot épp feltérképezni készülő kislány édesanyjaként nem értek egyet ezzel. Mindig is úgy tanítottam őt, hogy az életkorának megfelelő mértékben megmutattam neki mindent ami a világot színesebbé teszi, értse és tisztelje a másikban az embert , fogadjon el bármit ami a szokványostól eltér, ha ezzel nem árt a többieknek. ..
Nem hiszem , hogy egy „ burában „ tartott gyereknek sok esélye van az életben maradásra , ha mikor eljött az ideje és leveszzük róla…
Ronggyá ég a napon és megfagy a szélben , mert nem is tudta , hogy van ilyen , pláne ,hogy mit kezdjen vele…..
Azt mondják, miért pont ott vonultak?
A kifogások, önmagunknak gyártott hazugságok.
Nem emlékszem ,hogy ekkora balhé lett volna mikor a bringások, görkorisok, zöldek, vagy a selyemfarkú pézsmapocok tenyésztők vonultak ugyanott…
Először a melegek és leszbikusok
majd a romák , zsidók, aztán a más nemzetiségűek, a pszichés betegségekben szenvedők, vagy akik mernek gondolkodni,
végül az élénk zöldszemű loknis, hosszú hajú nők ……………
és a félelem begyűrűzik sokunk otthonába.
Ezért szépen kérek mindenkit, nyissa ki a szemét!!