Kedves Hamburger2,

ezt az erkölcsi-etikai dilemmát érzhették a honvédek 42-45-ben, majd 56-ban is. Nyilván voltak ilyenek korábban is.

Voltak akiket ezért Nürnbergben, majd Hágában elitéltek.

Mikor jön el az a pont ahol nemet kell mondani? Mi a passzív, vagy aktív rezisztencia esélye, megfelelő formája, ideje? Meddig él a parancs elsőbbsége az emberi-erkölcsi kötelességgel tisztességgel szemben?

Ezek nehéz kérdések és Neked naponta kell ezekre választ adnod. Nem irigyellek érte egy percig sem. De nem kerülheted el a szembenézést azzal amit teszel, akkor sem, ha parancsra teszed.

Az én helyzetem ma már egyszerűbb. De a meggyőződésem nem változott és aktívként is egyértelmű és világos véleményem volt ezekről. Számomra és feletteseim számára sem volt kétséges melyik mellett döntök, ha döntés elé állítanak.

Amikor megtörtént: döntöttem, mert megtehettem. Ezért nem igazán számít már, hogy mit gondolok. De azért leírom, mert hátha tanulságos olvasni eltérő véleményt is.

Üdv, Éhesló