... ha a létezés kérdése nélkül mérhető a világ, akkor miről is van szó tulajdonképpen?

Hát például arról, hogy amikor mérünk, akkor pontosan mit mérünk, ill. hogy a mérést megfogalmazó mondatunk mely szava referál valami létezőre, és melyik nem. (Ez az, ami téged nem érdekel.) 

 

ha ki lehetne védeni eleve minden ellenérvet, akkor nem létezne paradigmaváltás például. Tehát tévedsz.

 

Erősen csúsztatsz. Attól, hogy nem tudom tökéletesen, minden lehetséges elllenérvvel szemben bebiztosítani a mondandómat, nem következik, hogy erre egyáltalán nem is kell törekedni, amennyire ez lehetséges. Szerintem nagyon is hogy szükséges. Sőt, nem is komolyan vehető teoretikus az, aki ezt meg sem próbálja.

 

a te állításaid sem azok. Eddig semmilyen logikus dolgot nem mondtál szerintem, amiből következne, hogy igazad van. Állítottál valamit, amiben hiszel.

 

Minden állításom mellé felsorakoztatom az érveimet. Mi mást kellene tennem. A helyzet annyiban speciális, hogy én a létezési állításokat utasítom el. Azaz hogy épp arra hívom fel a figyelmet, hogy sok, közszájon forgó megfogalmazás tartalmaz ilyet, megalapozatlanul.

Egyébként pedig visszafordítom ugyanezt a kérdést, te mit mondtál olyat, amiből következne, hogy igazad van? Amikor (kognitív szempontból) elvetem a mentális szférára támaszkodó magyarázatokat, akkor te közlöd, hogy nem vetem el őket azon az alapon, hogy a mentális reprezentációk azon alapegységei, amiket sémáknak és forgatókönyveknek nevezünk közvetlenül nem feleltethetők meg semmilyen fizikai ingernek (entitásnak), amivel azonosíthatnád őket. De miért nem? Mi támasztja alá, hogy igazad van? Azaz hogy ezek valós magyarázatok? Rád nézve ilyenkor nem igaz, hogy "állítottál valamit, amiben hiszel"? 

 

Tehát nem sok értelmét látom azzal dobálózni, hogy ezt csak te hiszed, meg hogy nincs igazad, meg hogy ez csak egyéni probléma. Szerintem nem az.

 

A kérdés nem az, hogy létezik-e hit és vágy, hanem az, hogy alkalmazható-e olyan modell, amely mérhetővé teszi és magyarázza az emberi viselkedések azon konfigurációját, amely durván ezekkel a fogalmakkal jól leírhatóak

 

Egyrészt: mi az, hogy "a kérdés nem az"? Ha nem ezt a kérdést teszed fel, akkor nem az. Ha meg ezt a kérdést teszed fel, akkor ez a kérdés. Függetlenül attól, hogy téged nem érdekel. De ha már itt járunk: ha egyszer te az efféle létezési kérdéseket érdektelennek tartod, akkor abban az esetben lennél következetes, ha egyformán közömbös lennél az iránt is, hogy valaki létezőnek tartja ezeket, s az iránt is, ha nem. Nem vettem észre, hogy vehemesen tiltakoznál amiatt, ha valaki létezőnek tartja - mondjuk - a hiteket, vágyakat. Ha ez a kérdés számodra irreleváns, akkor mi kifogásod van azzal szemben, ha valaki nem tarja ezeket létezőnek?

 

Kit érdekel, hogy entitásnak tekinti-e bárki is a számokat, amikor a matematika ettől függetlenül működik?

 

Ezek szerint a matematikusok is értelmetlenül vitatkoznak egymással ezekről a kérdésekről.

Lassan itt lenne az ideje, hogy elmondd, mit is értesz te azalatt, hogy valami működik. Azaz milyen kritériumoknak kell megfeleljen egy elmélet, hogy elmondhassuk róla, hogy működik. Ez ugyanis messze nem egyértelmű. Úgy tünik nekem, hogy te egy elmélet tarthatóságát csakis és kizárólag ahhoz kötöd, hogy az működik-e. Pl. ha üzemel egy institucionális rendszer és vannak emberek, aki ezzel foglakoznak, akkor az már elégséges?  Számomra legközelebbi példa a hermeneutikai filozófia. Bizonyos értelemben ez nagyon jól működik. Vannak tanszékek, ezzel foglalkozó hermeneuták, akik tudományos fokozatokat kapnak és adnak, támogatásokra pályáznak, konferenciákat tartanak, stb stb. Tehát intézményesen működik az egész. Viszont szerintem egy nagy humbug az egész, dagályos halandzsába oltott ködös általánosságokat költői nyelven megfogalmazó hablatyok. Vagy például mi a helyzet  a new-age marhaságokkal, a mentális dimenzió-utazó szekták képviselőivel, a woo-doo-val? Mind azt állítják, hogy amit ők mondanak és csinálnak, az működik. És ha belemész velük a vitákba, rájössz, hogy cáfolni nem is igazán lehet őket, hanem csak az alaptalanságuk mellet lehet érvelni.

Vagy ha én elhatározom, hogy egy éven át minden hónapban eljárok egy esőtáncot, és - történetesen, véletlenül - mind a 12 alkalommal elkezd esni az eső, akkor én minden további nélkül mondhatom: lám, múködik!

 

Szóval a helyzet az, hogy ha valami - úgymond - müködik, az nem tagadom, fontos szempont egy elmélet mellett, de nem dönt el mindent. Az még nem garantálja - legfeljebb valószínűsíti - egy elmélet igazságát. Amiről aztán később ki is derülhet, hogy hamis elémélet volt, annak ellenére, hogy működött. (Az alkímia bizonyos részei, vagy éppen a flogisztonelmélet példa lehet erre.)

Szerintem a működés (s ennek is a legfontosabb része, a prediktív képesség) alapvetően szükséges egy elmélet elfogadásához, de önmagában nem elégséges.