-athosz- Creative Commons License 2008.05.01 0 0 127873
S70 - No, most én voltam nyúl...

Egész kétheti bénaláúság után (MB eredményeként...) elég kilátástalannak tűnt ez a túra. A tavalyi kényszerű feladás után idén nem szerettem volna hasonlót eljátszani...

László Szilvi-Péter-Fridman és jómagam indultunk neki zárás előtt öt perccel, nehogy a korai rajt miatt elkerüljük a pontőrőket (minő önbizalom).
Az első pontig sikerült is együtt kocognunk. Furcsamód 'birodalmi lépegetőim' egész jól vették a kezdeti akadályokat, egész meglepődtem, pár napja még nagyon nyűgös volt a kocorászás.
Az első ponthoz még együtt érkeztünk aztán Fridi átöltözése miatt kis csapatunk szétszakadt. Szilviék nagy lendülettel indultak tovább. Pár perc múlva mi is követtük őket. A terep ismerős volt tavalyról, de feltűnt, hogy egy-két forduló után már csak a lefestett sárga jeleket látjuk/nemlátjuk. Hátra arc! Felrémlett az útvonalváltoztatásról szóló beszámoló. Pár száz méter után meg is lett a helyes irány. Szalagozás is segített, de így is kellett egy adag önbizalom (ezzel nem szűkölködtünk) és intuíció az útvonal követéséhez. Mindenhol virágzó sövények mellett loholtunk, nagyon kellemes melegben, szinte bódító virágillat felhőket 'kerülgetve'. Végre beértünk vmi erdős részre és volt jelzés.
Én beállítottam max. 165-re a pulzusmérőm, hogy ha már van... Nem sokat csipogott, ha mégis, másodpercek alatt rendeződött a freki. Szegény Fridi 155-je nem volt sokáig tartható (Olipapa majd jól megdícséri :)) ), ki is kapcsolta a csipogóját.
Szóval itt benyulazódtam. Három fősre duzzadt különítményünk élén toltam neki ami 165-be belefért. Közbe folyamatosan arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy eljöttünk, ez az éjszakai futás nagyon kell néha. Tavalyról nagyon jól emlékeztem az útvonalra is, ez sokat segített.
Pilisszentlélekhez (12,36km) nagyon gyorsan leértünk. Innen kicsit bénáztunk a P+ bekötésénél, de a helyes irány meglelése után nem cammogtunk a Pilis-nyereg felé sem. Innen aztán megint lefelé. Amint szóltam a többieknek, hogy vigyázzanak a kövekkel rögtön rá is léptem egy termetesre... Tavaly is így kezdődött gondoltam, ezt nem kellene újra eljátszani.
Klastrompusztához 2:14 alatt elértünk (16,62 km). Innen hazai pályán iránytovább a sárgán. Pilisszántó környékén aztán az eddig a gyors tempóért aggódó Fridman állt az élre és banyek, alig bírtam lépést tartani vele. A Piliscsaba előtti alattomos emelkedőt aztán megint nyúlként abszolváltam. Ez kedvenc futóterepen, sajnáltam, hogy nem látszott semmi a gyönyörő erdőből. A Vörös-hegy emelekdője is gyorsan megvolt, bár ez a P85-ön sem volt kedvencem. Az ellenörzőpontnál aztán konstatáltuk, hogy csak ketten maradtunk Fridivel. Innen lefelé nem egy kellemes az út, tele kövekkel, ágakkal. De nem most. A MOL-os gázcsőfektetés miatt holdbéli tájon kocorásztunk bokáig homokban. Szerencse, hogy nem láttuk az erőt, vagy annak maradékát, nem lehet egy szívderítő látvány. A kálváriát rutinosan megtaláltuk és a tavaly csak beígért pont helyett most ült is ott két átfagyott pontőrlány. Szegények. Nem voltak túlöltözve...
Az első etetőpontot a Mónika italboltnál értük el. Itt a tavaly általam kihagyott zsíroskenyér helyett finom nápolyi várt. Be is rámoltam belőle rendesen. Az általam előszeretettel kihagyott frissítésekre külön figyeltem. Fogyott is mindenből...
A pont után Fridi rádöbbent, hogy a kóla gyorsan átfutott rajta így technikai szünetett tartott... Közben gyalogoltam, de az átizzadt cucc kezdett rámhűlni, így lassú kocogásba fogtam. Az Antónia-árok aljától aztán újra együtt mentünk. Egész gyorsan fenn is voltunk. A Kerek-hegyi ponttól aztán Fridi egy kicsit lemaradt mert ez a kóla projekt még nem forrta ki magát teljesen...
A kora reggeli, egyedüli kocorászás nagyon jót tett. Gyönyörű orgonasövények mellett, eső utáni friss levegőben, pont ideális futóhőméréskleten, nem volt rossz. Rózsika-forrásnál a még épp készülődő pontőrőknél pecsételtem, majd kis mosakodás után a Virágos-nyereg felé vettem az irányt. Nem emlékeztem rá, hogy itt ennyi futható szakasz lenne. De volt. És jó volt. A Kötők-padja pontőreit még útközben értem el, így gyaloglás közben pecsételtek (mozgópont). Innen aztán kidőlt fa oldalról, alulról, felülről...
Az Újlaki-hegy felé tavaly alaposan elkavartam, de most a szalagozás segített, csonk nélkül megtaláltam. Lefelé aztán óvatosan haladtam, bár jólesett a hosszú kaptatók utáni ledöcögés.
Tavaly Hűvösvölgytől nem bírtam tovább menni a lábam miatt, most egész jó állapotban, 3 órát hoztam a múlt évi időmön. Ezen felbuzdulva ruhát cseréltem, innivalót töltöttem, sós kekszet tömtem magamba... Fridi és Szilvi értek be. Innen Szilvivel mentünk. Egész pontosan próbáltam Szilvit kergetni. Ment mint a NYÚL... A Nagy-Hárs-hegyi kilátó előtt is mozgópontot abszolváltunk. A tető gyorsan elérkezett, csak Szilvi tűnt el valahogy... Lefelé aztán tettem róla, hogy mielőbb látótávolságba kerüljön. Szépjuhásznétól beszélgetve kocorásztunk (alig bírtam szusszal ezt a 'laza' kocogást...). Aztán a semmiből Fridi is előkerült.
Innen azt játszottuk, hogy Szilvi előrefut, mi saját kis tempónkban utána - Szilvi visszafordul, mert bizonytalan az irányban - mi beérjük, majd Szilvi előrefut... ez ment gyakorlatilag a célig. Sztem ő pár km-el többet ment e miatt.
Fridivel megbeszéltük, hogy a lejtőket futjuk. Meg a vízszinteseket. Meg a kis emelkedőket. Vagy azt azért mégsem... Az épp elöl futó döntötte el, hogy milyen terepalakulatnál vagyunk. A vízszintes-emelkedő megítélésében néha nem egyezett a véleményünk... A lejtők meg könyörtelenül jöttek. A szemetek. Ezeket nem lehett kihagyni. Pfuj, mennyi volt. Csak azt nem értettük, hogy mikor megyünk már fel. Elvégre Budaörs a cél, a hegyek másik oldalán. Azán Sorrento előtt meg is kaptuk, bár nem volt vészes.
Innen a Huszonnégyökrös-hegy felé indultunk, de miután újra mozgómpotot találtunk, sajna a helyes irány már nagyon nem volt egyértelmű. A pontőrök is térképről próbálták beazonosítani e helyet, de nem sok sikerrel. Az itiner sem segített. Egy helyi lakos segítségével sikerült vagy fél km-el távolabb kilyukadni az 1-es fűúthoz.
Jajj de jó volt az a kis aszfalt a végén!!
Aztán az időt látva azt mondtuk, hogy nehogy má' ne 8-assal kezdődjön a teljesítés ideje... Végül 8:50-lett. Szilvi azért a végére ránkvert vagy 5p-et. (mert nem tévedt el az 1-es úton :))) ).

Összességében bazi jó volt.

Szerencsénk volt az idővel, egymással, a gyomrunkkal, a pontőrökkel...

Jó, hogy nem hagytam ki.

Külön köszönöm Szilvinek és Fridinek a társaságot, az oda-vissza nyulazást.