a '86-os nosztalgia megnyitotta az emlékkönyvemet... kicsit hosszú lesz, de legfeljebb kimoderálják... :-) ezt korábban beírtam az akkor még létező magyar fan club fórumába, de most is órákba telt mire megtaláltam az archív anyagot, inkább legyen meg itt is....

 

szóval hogy is volt....

1986 nyara, én 17 éves voltam akkor, és a HQFC-n belül is, kívül is nagyon készültünk már a koncertre. Elég sok bennfentes információt beszereztek a klubtagok és vezetők, ami az akkori, internet nélküli világban szép teljesítmény volt. Én sajnos nem jutottam el egyik koncerten kívüli helyszínre sem (nyári munka...), de két nap szabadság szerencsére sikerült, és júli 26-án sokat bóklásztunk a Stefánia környékén, hátha be tudunk slisszolni a stadionba-- hát nem sikerült. Még előtte persze maga a jegyvásárlás is szociális esemény volt, a biztonság kedvéért órákkal a pénztárnyitás előtt odamentünk, semmit nem bíztunk a véletlenre.

a koncert napján (vasárnap volt) már kora délután csoportosultunk a bejáratunknál. Szereztem egy Cool Cat feliratú pólót (egy holland divatmárka volt abban az időben), szegény ember ezzel kompenzált, hogy nem tudott szerezni Magic Tour pólót... :-)

 

Fostunk hogy esetleg esni fog "a koncert kedvezőtlen időjárás esetén is megrendezésre kerül", de szerencsénk volt. 4-en 5-en srácok készültünk együtt a beengedésre, találkoztam osztálytársnőimmel is, koncert közben hol össze- hol szétsodródtunk.

Kapunyitás, berohanás az első 100 között. színpadhozérés: mindenki leülni! volt ott fegyelem, vagy 2 órát ültünk a füvet takaró műanyag borításon. Közben épült szépült a színpad, mindenféle zenéket játszottak magnóról, és még világos volt, amikor a Frankie Goes to Hollywood-tól kezdték nyomni a Relax-t, amire egy road elkezdte riszálni magát a színpadon, mire a közönség egy emberként ugrott fel, és kezdett el tombolni. Onnantól kezdve már nem lehetett leültetni minket

 

volt ott egy kicsit túlfűtött figura, aki félmeztelenül kiabálta, hogy "Plútó az isten, Queen a királynő!"

valamilyen oknál fogva a Z`zi Labor lett az egyik előzenekar, ami, hát valljuk meg elég nagy gáz volt, és speciel csíptem őket, de kurvára nem odavalók voltak. Janicsák persze mikor csinálhatott volna bazári majmot magából 80.000 ember előtt...? A dobosuk neonnarancssárga dobütőkkel verte az elektromos dobokat, egyszer megdobták valami papírral. Na, jött egy asszem holland banda, a Craaft, nagy slágerük a "Babe, i wanna look in your eyes", de már takarodtak volna, annyira vártuk a Queent.

Megvolt a setlist, memorizáltam a Love of my life szövegét, megdumáltam egy masszívabb barátommal, hogy a Radio Gaga-nál felvesz a nyakába, hogy látszódjak a filmen... hát nem jött össze, mert elkeveredtünk egymástól, így most az a neonrózsaszín (akkor hatalmas divat volt) pulcsiban lévő csajszi látszik, aki igen csak jól választott ruhadarabot....

 

Még annyit, hogy az osztálytársaimra visszatérjek, nem kevesen néztek teljesen hülyének, amikor pár hónappal azelőtt, éppen a negyedikesek ballagásához asszisztáltunk a szokásos májusi pénteken este (Árpád Gimnázium, esti fáklyás ballagás), amikor a többi fáklyatartó versenyző azon aggódott, hogy nem folyik e a kezére a forró viasz, én 10 percenként hagytam el az őrhelyemet és mentem telefonálni, hogy a mamámnak sikerült-e rögzíteni a Kind of Magicet a B.Tóth poptarisznya magnósoknak c műsorából... (nem volt akkor még se kereskedelmi rádió, se fájlmegosztás..., se mobiltelefon)

Na, besötétedett, végre elkezdték nyomni a One Vision effektjeit... és végre berobbantak ŐK. abban a másodpercben el sem hittem hogy ott vagyok, kellett egy kis idő... Irtózatos passzírozás kezdődött a küzdőtéren, szó szerint küzdelem volt... de ki törődött ezzel, legközelebb a Kind of magic elején lassult le a tempó.

az I want to break free csalódás volt, mert senki nem énekelt, ez látszik a filmen is. A Love of my life jobban sikerült, de a Tavaszi szél mindenkit meglepett és ledöbbentett. A poén az, hogy mindenki, aki nem volt a koncerten addigra már tudthatta a fél nyolcas hiradóból, hogy Freddie ezzel készül....Hatalmas élmény volt.

 

(ezt így egy kicsit utólag meg kell kérdőjeleznem, mert miután aznap vasárnap volt, nem volt hiradó, hanem A Hét vsz a meghajlós Hajdu Jánossal, aki nem biztos hogy foglalkozott Freddie-vel). De lehet hogy valaki jobban emlékszik. Lehet hogy a másnapi hiradóban volt.... az se lehet, mert hétfőnként akkor még nem volt adás - mai szemmel nehéz elképzelni, ugye?

A we will rock you-nál a magyar zászló megtette a hatását (sokan voltak, akik nem ismerték a trükköt, persze sokan voltak a nézőtéren külföldiek is), valóban nagy volt a tombolás.

Aztán elköszöntek, és ennyi volt.. nem tudhattuk, hogy Freddie-t nem látjuk többet itt.

Teljesen tele volt a fejem, eldugult a fülem, nem bírtam beszélni, nem találtam a barátaimat (no mobiltelefon, ugye...) valahol az Örs Vezér téri aluljáróban tértem kicsit magamhoz egy hatalmas élménnyel és szomorúsággal (hogy vége van) gazdagabban.

 

annyit azért el kell hogy mondjak még, csak így személyes élményként, hogy két nap múlva csókolóztam életemben először, úh nekem ez a hét viszonylag ütős volt....kitörölhetetlen emlék :-)))))

Aztán jártunk továbbra is a Queen klubba, ahol szivárogtak ki az infók a készülő filmről, (a birtokunkba került pl egy osztottképes kópia, amin az összes kamera képe rajta volt egyszerre) aminek végül `86 december 12-én tartották a díszbemutatóját a Kongresszusi Központban. Lehetetlen volt jegyet szerezni, de nekem iszonyú szerencsém volt, egy barátom közel volt a tűzhöz, és megszerezte nekem az akkori kereskedelmi miniszter jegyét (elég jó helyen ültem...). Ott volt a nagy magyar politikai és kulturális elit (pl Aczél György.....), Brian jött el és mondott köszöntőt. (aznap délelőtt kimentünk a reptérre fogadni, sikerült is egy kicsit a közelébe férkőznöm) . Aztán leadták a filmet, és sikerült részben újraélni a dolgokat. Hazafelé kicsit kellemetlen volt, iszonyú hideg volt, csóró gimnazistaként sokat gyalogoltam valami éjszakai buszhoz, kurvára megfáztam, és egy hétig beteg voltam.

Aztán a Vörös Csillag moziban mégegyszer megnéztem a filmet, meg azóta még 100x, szerencsére egy snitten látom is magamat a We are the champions alatt.

 

bocs hogy ilyen hosszú lett, ha valakinek van még ilyen indíttatása, ossza meg az emlékeket, please

 

god bless