Flórián Tibor: A föld nem ad hazát...

A föld nem ad hazát,
a haza nemcsak kert,
nemcsak erdő
– levele lehullhat
s újra nő –
nem tó és nem völgy,
a haza a haldokló szívében,
s egy néma virágban is testet ölt.

A haza nemcsak nyelv,
a gyerek-szájú reggel
hiába köszönt rád magyarul,
ha idegenek lesnek rád
a kóbor éjben,
vadul.
Hiába állnak köréd,
nem védenek meg
emlékeid:
a hársak és a jegenyék.
Hiába zúgja föléd
hangos örömét
a magyar március,
az októberi jaj
is hiába sír,
s hiába szaval,
hasztalan hallod
a korbácsként suhogó
szavakat.

Hazát nem ad
egy ünneplő terem,
hol köréd állnak a magyarok.
Hazát nem ad
a cserkészek sátora,
sem az ünnepi ruha.
A zászló is hiába lobog
a színpad két oldalán,
s ha megszólal, valahol
a harang
– a messzi téren át –
még nem hordja köréd
a hazát,
csak hívását szórja rád,
hogy szétvesse
szíved falát,
és elindulj keresni
az elveszett Hazát!



(Forrás: Hazátlanul. Emigráns költők antológiája. Alföldi Géza, Fáy Ferenc, Flórián Tibor, Kannás Alajos. Pomáz, Kráter Műhely Egyesület, 2005. 150-151.)