Hamburger2 Creative Commons License 2008.02.26 0 0 27294
            Újabb külföldi küldetés várható - Idén ünnepli 160. születésnapját a Magyar Honvédség, míg a Magyar Légierő kereken 70 éves lesz 2008-ban. A hadsereg ezen évfordulókat igen komoly átalakítással, reformokkal a háta mögött várja. Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter kinevezése után három célt tűzött ki a haderőreformmal kapcsolatban. Az első, hogy a Magyar Honvédségnek 2007 végéig szervezettebbé kell válnia. A második, hogy korszerű, új vezetés irányítsa, a harmadik pedig, hogy növeljék a csapatok létszámát. Az összhaderőnemi parancsnokság létrehozásával a HM új vezetési struktúrát épített. Sikerült növelni a csapatoknál szolgálatot teljesítők létszámát 15 600-ról több mint húszezerre. Szekeres Imre honvédelmi miniszterként olyan javaslatokat terjeszt a kormány és az Országgyűlés elé, amelyről előzetesen egyeztet a pártokkal. Ennek az eredménye, hogy a legfontosabb döntéseket, miszerint hogy mi legyen a magyar honvédség jövője, melyek a fejlesztés irányai, mennyi legyen a létszáma, majdnem egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés. A konszenzusban szerepe van a honvédelmi és rendészeti bizottságnak is, amelyben az ellenzék adja a bizottsági elnököt Lázár János személyében. A hírek szerint az új, külföldön is bevethető Gripen flottát 2010. január 1-jétől hadrendbe állítják. Szekere Imre elmondta: jelenleg a szárazföldi erőnk nyolc-tíz százaléka a határokon túl vesz részt különböző műveletekben. Számunkra mindez hasznos egyrészt politikai szempontból, mert Magyarország tekintélyét növeli, másrészt katonai szempontból, mert a műveletekben megszerzett tapasztalatot a katonák át tudják adni az itthon állomásozóknak. Vélhetőleg 2008 végéig Bosznia-Hercegovinában a küldetésünk befejeződik. Ez a kontingens alkalmas arra, hogy másutt vegyen részt békefenntartásban, a stabilitás megőrzésében. Hogy hol? Sokfajta lehetőség nyílik a világban, nincs például magyar jelenlét Afrikában. Diplomáciai-gazdasági jelenlét sincs, és lehet, hogy az Európai Unió által vállalt afrikai stabilitási feladatokban érdemes részt vennünk. Ez nyilván vitakérdés lesz. A miniszter a Tubes-hegyre tervezett radarállomásról is beszélt: bízik benne, hogy megépül, mert fontos, hogy a magyar légteret ellenőrizni tudjuk, és ehhez három radar kell. Van egy Bánkúton, egy Békéscsabán és kell egy délen: ezt tervezték a Tubes-hegyre. (február 16. Új Dunántúli Napló, Tolnai Népújság, Somogyi Hírlap, Békés Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Heves Megyei Hírlap, Új Néplap 7.o.)