Mintha olvastam volna erről, de nem vagyok benne biztos. Viszont nagyon ismerős a történet.

Közben találtam egy érdekes sztorik, Sztálingrádból. Szerintem egyedülálló a történet. Én még soha sem hallottam, most olvastam a ,,Katonák emlékeznek" (Moszkva-Berlin, 2007) gyűjteményben. Hogy ne csak a háború borzalmairól írjunk.

,,A történet késő ősszel történt. Mi akkor a volt zeneiskola épület-együttesében harcoltunk. A hosszú, több emeletes házat középen telibe találta egy bomba, és így kettészakadt. Az egyik felét az épületnek és az utcának németek birtokolták, a másik felén mi voltunk. Amásodik emeleten megmaradt egy osztályterem, amelyben állt egy zongora. Valami csoda folytán megmaradt.
...Volt köztünk egy Leningrádi gyerek. Egészen fiatal volt, alig tölthette be a tizennyolcadik életévét. Vékony ujai voltak, egészen kislányos termetű. Választékosan és ,,okosan" beszélt, ami persze kiváltotta nálunk, többségében munkás és paraszt katonákból, az ugratáshoz és hecchez való kedvet. Szegény, nagyon sokat szenvedhetett emiatt, de egy szóval sem tiltakozott, felül emelkedett az egészen...
Egyszer este, amint éppen a harcok szünetében lepihentünk, a fiú odament a zongorához, letörölte a port és felnyitotta a fedelét.
- Tudsz játszani rajta? - kérdezte a zászlósunk.
- A Leningrádi Konzervatóriumban tanultam, zászlós bajtárs. - válaszolta.
- Játsz valamit. - kérte előbb a zászlós, majd miután a fiú zavarba jött, többen is kérni kezdtük.
A végén leült, vett egy mély lélegzetet és végigfutott a billentyűkön. Kolosszális változás szemtanúi voltunk. A törékeny fiúcska hirtelen szinte hatalmas óriásnak tűnt nekünk, ahogyan a gyönyörű zene betöltötte a levegőt, teret. lejátszott egy darabot, majd leengedte a karjait.
- Fiam, ez nagyon szép volt. - mondta a zászlós, talán a nevünkben is.
Hirtelen a romok, az utca túloldaláról, a zeneiskola épületének másik feléről szintén meghallottuk egy zongora hangját. A német oldalról valaki válaszolt!
Utánna így ment ez egy áldott egy órán át: egyszer Gyima játszott, de amint befejezte, a másik oldalon a fritz válaszolt neki, majd utánna egymást váltották a motívumok, sőt egyszerre játszottak.
Azon az éjszakán csend volt a mi front-szakaszunkon. Mi sem lőttünk, és a németek sem. A zene megbabonázott minket.
A háború után, amikor amikor befejeztem a technikumot és később lediplomáztam, megtudtam, milyen zene szólt akkor ott, Sztálingrádban. Életem során sokszor hallottam ezt a darabot koncerteken, amikor a feleségemmel elmentünk a konzervatóriumba, de ez volt életem első és legszebb Liszt ,,oncertem".