Olyan messzire nem érdemes visszamenni, az AK tisztjeinek döntő többsége akkor még gyerek volt, szerintem az igazi ellentét 39 szeptemberére vezethető vissza, mikor is jöttek a németekkel barát, szovjet "felszabadítók" - s lengyelek százezrei rövidesen Szibériában találták magukat.
Aztán 41 nyarától a lengyel ellenállás felélet a keleti területeken is. Az erdős, mocsaras vidékeken megalakultak a csoportjaik, s a vörös partizánokkal élet-halál harcot vívtak. Galíciában annyival bonyolódott a helyzet, hogy az UPA-val is. S nem csak az AK, hanem más, kisebb lengyel szervezetek is résztvettek az etnikai alapú háborúskodásban.

Aztán jöttek vissza a vörösök, az AK több várost felszabadított, aztán azon vették észre magukat, hogy lefegyverezték, s jó esetben a szovjetbarát lengyel fegyveres erőben, rosszabb esetben Szibériában kötöttek ki. Ennek híre Varsóba és Londonba is eljutott.
Teljesen érthetően nem javította a szovjetekről kialakított képet. De, ha akartak csinálni valamit, márpedig akartak, megmutatni a világnak, hogy a fővárosból saját erőből képesek kiverni a németeket, akkor a térségben előnyomuló egyetlen antifaszta nagyhatalommal kénytelenek lettek volna valamilyen egyezségre jutni. Ez lett volna a londoni emigráns kormány egyik fő feladata.