Szerda esti Disznyó-sétáltatás a János hegyen :-))

5-kor találkozunk a Moszkva téren. Disznyó kezében életmentő csomag, Burger King felirattal. :) 
Felszállunk a Normafa felé induló buszra. Mrs. Homeless épp leüvölti Mr. Homeless fejét, mondván, hogy ez a busz a hegyre megy, szálljanak le sürgősen. Mr. Homeless teljes lelki nyugalommal közli, hogy a hegyre villamos megy, ez pedig egy busz, tehát nem mehet a hegyre. :) Még vitatkoznak egyet azon, hogy busz-e az a jármű amin ülünk, aztán elindulunk. Mrs. Homeless talpig pánikban, hogy elmúlt 10 óra (annyit mutatott a busz órája), ki tudja hova viszi őket ez a busz, meg fognak fagyni éjszaka és azt sem tudják hol, Mr. Homeless elszunyókál. Vagyis szunyókálna, ha kedvese nem acsítana a fülébe és nem rázná fel megállónként. 
Leszállunk a cukrászdánál, aminek egyikőnk sem tudja a nevét, de mindketten tudjuk, hogy "ott" van. :) Szépkilátás. Disznyó epres sütit kér, én gesztenyéset. 

Elsétálunk a síházig. Jó TTB-shez méltóan ellenőrízzük a rétesest, sajnos zárva van, pedig már éppen megéheztünk. :)
Kipróbáljuk a turistaösvényt, neccesnek tűnik, szembe jövő férfi figyelmeztet is, hogy nagyon jeges, maradunk inkább az aszfalton. Az út eleinte két nyomban kijárva, majd fokozatosan hófehérré válik. A hoteltől már egyáltalán nem látszik az aszfalt. Felfelé senkivel nem találkozunk. Belesétálunk egy sűrű felhőbe, majd 40 méter múlva kisétálunk belőle. Visszanézünk, ott van. :)
Elérjük a libegő épületét, meresztgetem a szemem abba az irányba, ahol a kilátónak kellene fölénk magasodnia, tök sötét. Lekapcsolták volna a világítást? Ugyan miért? Nézzük meg közelebbről!

A meredek részen egyik lépésről a másikra eltűnik a hó. Nekem fel sem tűnik, Disznyó veszi észre. :)

Felérünk. A kilátó teljes világítással pompázik előttünk. Nahát! Eddig hol volt?! Hamar rájövünk a turpisságra. A 40 méteres felhőnk nincs egyedül. Társaival együtt misztikus kergetőzést folytat az épület körül. Mintha hatalmas füst gomolyogna őrült sebességgel.

Felmegyünk a lépcsőn. A sűrű fehérség folyamatosan száguldozik körülöttünk. Néha kitisztul annyira, hogy látjuk az autókat a mélységben, máskor meg csak egy fél pillanatra: "Nézd! Kilátás!" "Hol?!" Ááá, elkéstél! :) 
Felmegyünk a kilátó tetejére. Nézelődünk. Egy másodperc törtrésze alatt szédületes sebességgel szembejön egy fehér fal. Egyszerre hőkölünk hátra a korláttól, majd kacagunk fel. :) Disznyó pocakjában rúgkapálás kezdődik, nem tudjuk eldöteni, hogy Malackának tetszik a jókedvünk, vagy reklamál, hogy ő nem lát ki. :)
Majdnem félórát töltünk fent, nem tűnik annyinak. Jólesik az erős szélből visszahúzódni az épületbe és lemenni. 
Pár lépést távolodunk a toronytól. Visszanézünk. Megbabonázva bámulunk felfelé, csodáljuk a felhők játékát, majd szédelegve térünk vissza a valóságba. Elmegyünk a lépcsőkig, még egyszer visszanézünk. Nem könnyű itthagyni. Különös élmény volt. 
Elolvassuk a táblát az Erzsébet oromról. Aha, szóval János-hegy, lánykori nevén Erzsébet orom. Világos. :)
Lefelé élénkebb a forgalom, autókkal is talákozunk, futókkal is. Hangokat hallunk, majd látunk szembejönni egy imbolygó, föl-le mozgó piros kis fényt. Futók? A piros fény nem futótempóban mozog. És milyen alacsonyan van! Pár méterre megközelítenek, amikor nagy nehezen ki tudjuk nézni, hogy a futó pasi mellett a kutyája nyakában van a piros lámpa. Mint a bernáthegyik hordócskája. :) Megint hangok jönnek szembe. Két mozgó alak. Az egyik nagyon magas, kerékpáros lehet. Nem. Egy nagyon magas futó. :)
Leérünk a buszmegállóba, busz éppen elhúz, reméljük, hogy nem az utolsó. :) Elindulunk lefelé mondván, hogy simán leérünk a következő megállóba, amíg jön a busz. 100 méterre járunk a megállótól, mikor mondja Disznyó, hogy úgyis meghalljuk már messziről, ha jön a busz. Hátranézek. Vzummmmmm! Aha! Ez volt a busz. :) Nem baj, menjünk még egy megállót. :) Ott már elcsíptük a buszt és jól hazajöttünk.

Itt a vége, fuss el véle! :-))