Az a fene nagy tudásalapú társadalom meg raktárosokból, könyvelőkből, reklámkiagyalókból, pizzafutárokból, háztartási cselédekből, és jogászokból fog állni. Az első komolyabb szellő elsodorja.

Ne áltassuk magunkat. Nem a tudásalapú társadalom, hanem a pénzalapú társadalom épül világszerte

Szemelvény Vida Gábor akadémikus tanulmányából Magyar Tudomány 2007/12
(Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége).

A fenntarthatóság legfontosabb... és legkényesebb kérdése:
Hogyan csökkenthető a fogyasztás egy annak növelésére berendezkedett gazdaságban?
Lehetséges-e egy fogyasztásra nem ösztönző, nem növekvő gazdaság?

E kérdések megkerülhetetlenek, ha komolyan vesszük a fenntarthatóságot, és számolunk Földünk véges lehetőségeivel, ahol a fenntartható növekedés lehetetlen. (Valószínűleg ugyanígy lehetetlen a fenntartható fejlődés is, különösen annak fényében, hogy a fejlődést legtöbbször mutatók növekedésével mérik.)

Legtöbben e kérdés felvetésének hallatán felháborodnak, mondván, hogy amíg nyomor és éhezés van a világon (és az országban), addig erre gondolni sem szabad. Ezzel szemben a tény az, hogy van elég élelem és más alapvető emberi szükségletet kielégítő anyagi termék a világon, másrészt, mint fentebb már láttuk, nem a nyomor és éhezés felszámolása, hanem inkább az élmezőny elhúzása folyik.

Baj van az elosztási mechanizmusokkal!

Bár az egy főre jutó GDP értéke kétségtelenül nőtt a világ legtöbb országában, ez nem járt feltétlenül együtt az emberek fokozódó megelégedettségével, boldogságával, hiszen szociológiai felmérésekkel igazoltan ez többnyire viszonyításban formálódik az emberekben. Így a jelen gyakorlat változatlan folytatásával a feszültségek csak fokozódnak, irigységhez, társadalmi konfliktusokhoz, terrorizmushoz, háborúhoz vezetve.

A probléma fő oka sokak által ismert tény: a gazdasági növekedés ma már nem eszköz, hanem cél lett. ...

A céltévesztés ténye könnyen tetten érhető, például a munkanélküliség növekvő gyakoriságában (munkaidő-csökkentés helyett), a jóval súlyosabb esetekről nem is beszélve. Mindez persze érthető (bár nem elfogadható) a neoliberális gazdasági játékszabályok ismeretében, ahol a marketing címszó alatt már-már az átverés művészetét értjük. Ezzel szemben a nem növekvő Steady State Economy hívei a fogyasztás mérséklését javasolják a tudatos vásárlás hangoztatásával .

A neoliberális gazdasági koncepció sikeres terjedését legtöbben a természetünkben evolúciósan rögzült önzésünkkel és versengő hajlamunkkal magyarázva elkerülhetetlen tényként fogadják el.

Humánetológusok szerint azonban az emberré válás folyamatában éppen az együttműködésnek, s ennek kapcsán a nyelv kialakulásának volt döntő szerepe, míg a vetélkedés elsősorban a csoportok között zajlott.

A mai individuális világunkat ezért is tekinthetjük az „egyszemélyes csoportok” társadalmának.

A verseny egyébként az élővilágban korántsem annyira domináns jelenség, mint ahogyan azt a versenyszellem állandó fokozását hangoztatók vélik.

Például növényfajok között csak a benépesítés kezdeti szakaszaiban van erős kompetíció (vetélkedés), a társulás-szerveződés záró (klimax) állapotában a kompromisszumos forrásmegosztás a jellemző.

A trópusi esőerdők csodálatos fajgazdagsága éppen ennek köszönhető, mivel itt a napjainkig viszonylag változatlan feltételek mellett elég idő volt e folyamat kiteljesedésére, sőt gyakorta még a fajok közötti kölcsönös együttműködés (mutualizmus) is kialakulhatott.

Folytonos vetélkedésben a fajok száma a vesztesek kiesésével minimálisra zsugorodott volna. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a tartósan bolygatatlan állapot napjainkra egyre ritkább a természetben, s az ökológus kutató így gyakrabban szembesül az egyensúlytól igen távoli, kompetícióval elrendeződést kereső ökológiai rendszerekkel.

Akadémiánkat a nemzet tanácsadójának tekintjük. Hasonlóan a tudomány egésze az emberiség tanácsadója, az „írástudó” felelősségével.

Mit tanácsolunk? Csak így tovább, egyre gyorsabban? Nézzünk körül, jó az irány?

....A gyorsuló feltételek között egyre fokozódik a tudomány eredményeinek mielőbbi „hasznosulása” iránti igény.

E folyamat... a tudomány hitelességének, érdekmentességének megkérdőjelezéséhez is hozzájárulhat.

Ne áltassuk magunkat. Nem a tudásalapú társadalom, hanem a pénzalapú társadalom épül világszerte.

A globális helyzetképben egyértelműen bontakozik ki a fenyegető üzenet: fenntarthatatlan!...

...Mindezek hátterében egy – csak a profit növelésével törődő – globalizált gazdasági rendszer áll, melyben a pénz az isten. Ennek hatalma alatt mennek ma tönkre olyan korábbi eszmék és értékek, amelyekkel ki tudtunk emelkedni az állatvilágból. ...

Mi lehet a megoldás?

Számos javaslat, minta létezik a jelenlegi rendszer apróbb kiigazításaitól a legradikálisabb változtatásokig. E sorok írójának rokonszenves Kenneth Lux (2006) nonpofit világa vagy a Meadows-ék (2005) által felvázolt „fenntarthatósági forradalom” jövőképe.

Ezek, s szinte minden más elképzelés megvalósítása három komoly nehézségbe ütközik:

(1) A fennálló gazdasági és politikai hatalmi rend többnyire ellenérdekelt;

(2) Egyetlen országban megvalósítva a globális gazdasági rendben aligha életképes;

(3) Feltételezi az egyes emberek alapvető szemléletváltását.

Ez utóbbi téren magunk is sokat tehetünk. Érdemes elgondolkozni néhány alternatíváról annak ismeretében, hogy bolygónk véges felszínén kell élnünk, lehetőleg mindannyian boldogan. Arra is gondolnunk kell, hogy anyagi jólétünk (lábnyomunk) további növelése egy telített világban csak mások rovására történhet. Ez súlyos etikai probléma.

Részlet (némileg rövidítve) Vida Gábor akadémikus Magyar Tudomány (Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége).