Szia István!

Ezt még tegnap délelőtt csináltam, csak nem mertem elküldeni, mert gázos volt az Index. A "nemes harc"  gondolata juttatta eszembe, meg hogy mennyire nehéz néha minden. (Remélem, nem minősül értekezésnek.)

 

 

Kapcsolódva a páli idézetedhez, szeretnék Geronimo temetéséről beszélni. Az 1909-ben készült kép nem sokat láttat, de mégiscsak megragad egy történelmi pillanatot a maga vigasztalan februári kopárságában. Nagyon nehéz halála volt. Egy este az úton leesett a lováról és reggelig a hideg, vizes földön feküdt. Tüdőgyulladást kapott, ami rövid idő múlva el is vitte, de utolsó óráiban iszonyú haláltusát vívott, melyben újra átélte élete legsúlyosabb traumáját, teljes családjának elvesztését. A jelenlévők beszámoltak róla, hogy kétségbeesetten küzdött, hogy megbékéljen Istennel, de nem tudott, egy látomásaiban megjelenő harcosnak azt mondta, hogy ha életében nem tudott megtérni, most már túl késő.

Mindez mélyen megdöbbentette az apacsokat. Temetésén Naiche beszédet mondott, melyben megemlékezett a régi napokról, Geronimo jó tulajdonságairól, majd kijelentette, hogy sajnos életének legfontosabb kérdésében hibázott, amikor elutasította Krisztust. Figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy tanuljanak ebből a példából. Hát azt hiszem, ilyen temetési beszédet sem hallott még egyikünk sem...

 

A történet mellé szeretnék mutatni valamit. Tavaly jelent meg egy könyv Naiche bőrfestéseiről, most megvettem, és elég nagy csalódás számomra, hogy csak rajzok vannak benne, nem túl jó minőségben. De azért valamit lehet látni ezeken is. Két hasonló ábrázolást nézegetek egy ideje. Valószínűleg 1908-ben és 1909-ben készültek, mindkét részlet egy nagyobb festmény felső része.

A könyv szerzője nem tér ki ezekre a részletekre, ezért azt írhatom csak, amit én látok rajtuk. A jobb oldali növénnyel az történt, hogy meghalt. A lepke általában a kiszabaduló, átváltozó lélek jelképe. És szinte világít az egész képen. Középen a pajzs, ami ebben a fekete változatában a régebbi apacs pajzsok közepén lévő kerek istenség-ábrázoláshoz hasonlít. A tollak az imádság és hálaadás szimbólumai, körülveszik, szinte az istenséghez ragasztják Naiche aláírását, aki - itt úgy látszik, már fontos - Christian. Feltűnő ez a másik, harmónikus elrendezésű kép mellett, ahol aláírásával szinte megkoronázza, uralja a kompozíciót, és a pajzs maga is szinte egy nevető emberre hasonlít. A madár egyik lehetséges értelmezése, hogy a felfelé törő,"folyamodó" lélek képe. A könyv írója az összes festményt vizuális imádságként értelmezi. Talán imádság ez egy halottért? Van róla feljegyzés, hogy Naiche sokat tusakodott Geronimoért életében, hogy boldog volt, amikor végre elment a templomba. Nagy, egzisztenciálisan is megrendítő csalódás érhette. A későbbiek ismeretében azt gondolom, ha a konkrét összefüggés tekintetében tévednék is, ezek a festmények mindenképp egy hatalmas belső küzdelem dokumentumai. Felemelő és félelmetes...

De nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy ezzel valami lélektani keresztény hadviselést, ijesztgetést akarnék folytatni. Van egy utalás a Bibliában arra, hogy Krisztus azokat is megkereste, akik meghaltak "a Noé napjaiban". Mintha az ő szeretete még annál is messzebbre hatna, mint amit bevallott...

 

Naiche, el último jefe de los apaches chiricahuas  (Edward King Flegler 2005.) 

Chiricahua Apache Enduring Power: Naiche's Puberty Ceremony Paintings.(Trudy Griffin-Pierce. 2006.)