A természettudományi felsőoktatásban van egy tantárgy: NEVEZÉKTAN

Remélem, hogy az abban foglaltakkal nagyjából összecseng, amit a lexikon következő címszavában olvashatunk:

 

madárnevek:

a madárfajok (házi veréb),

fajták (szegedi keringő),

változatok (kék páva) és

alfajok (magyar pacsirta), sőt, az ivarok (hím-tojó, kakas-tyúk) v. a madarak életkor (pipe, jérce, gúnár) szerinti

megjelölését és egymástól való megkülönbözetést is lehetővé tevő kifejezések, köznevek.

Ezek révén valósulhat meg a pontos fogalomalkotás, a közérthető kommunikáció a madarakról.

A madárnevek egy része teljesen magától értetődően illeszkedik a nyelvek (esetünkben a magyar nyelv) szókészletébe, s a nyelv művelői, a magyar ember számára a használt főnevek, jelzős szókapcsolatok nem hatnak idegenül és bonyolultnak.

Itt nyilvánvaló azokat a madárneveket sorolhatnánk fel, amelyek a nyelv használói élőhelyén a leggyakoribbak. Sőt, ezek közül számosnak, elsősorban a közkedveltebbeknek több tájnyelvi változata (bölömbika, muszkagém, bikagém, doboló, nádi bika, dobos gém stb.) is élő.

HA EGY MADÁR TÖBB NÉVEN ISMERT, akkor szembe kell nézni a problémával, hogy melyiket tekintsük általánosnak. Ezt ismeri el a tudomány, a többi, rendszertani szempontból ún. →homonim név. (A neten a http://www.itis.usda.gov/ honlapot felkeresve, az ottani keresőprogram segítségével tisztázhatjuk, hogy a név érvényes-e!)

A dolog gyakran nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Valószínűleg egyetlen magyarul beszélő sem értetlenkedik, ha azt hallja: “Fogtam egy csurit”. Rögtön tudja, hogy verébről van szó, de akkor sem lepődik meg, ha később kiderül, hogy más, jelentéktelen kismadár esett fogságba.

A veréb köznapi értelemben rendszerint a Passer domesticus -ra (→tudományos név) használatos, de a kiejtésekor gondolhat a beszélő (v. a befogadó) a mezei verébre is. Ha a beszélgetés egy meghatározott irányba halad tovább, akkor eljön a pillanat, amikor a név elkülönítő funkciója fontossá válik, hogy a társalgás részvevői a továbbiakban minden különösebb magyarázkodás nélkül egyazon madárra gondoljanak.

Nem várhatjuk el azt mindenkitől, hogy a direkten e célból alkotott (→binominális nomenklatúra) két latin szavas, tudományos nevet ismerje, de az esetleges vitákat mindenekelőtt a Magyar Értelmező Szótárában szereplő alak eldöntheti.

Az abban szereplő madárnevek nem teljeskörűek. A köznyelv nem igényli a fajok, alfajok változatok teljes névlistáját. Sőt, előfordulhatnak nevek, amelyek a közfigyelem fókuszába kerülve élővé válnak, aztán hosszabb, rövidebb felvirágzás után belepi őket a por.

Ti. a nyelv élő közeg, ha némi késéssel, de követi e téren is a változásokat: fajták keletkezése, fajok felfedezése, változatok születése, kipusztulása, divatos témák stb.

A szakma (ornitológia) új felfedezései, felismerései, s ezekkel kapcsolatban az új fogalmak, közöttük nevek a szakma aktivitása szerint több-kevesebb késéssel v. beépülnek a köztudatba v. a jelentőségük szerint (esetenként a szakma művelőinek menedzseri dilettantizmusa miatt) nem válnak közismereti kinccsé.

(Ha jelentős ismeretanyag elkallódik, v. késedelmesen válik közkinccsé, azért rendszerint a szakma művelőit lehet okolni. Ellenpéldaként gondoljunk itt a kiváló Chernelre, Madarászra, a díszmadarak vonatkozásába Siroki Zoltánra, dr. Vargha Bélára, Romhányi doktorra, általánosságban véve pedig a maiak közül Haraszthy Lászlóra, dr. Csörgő Tiborra, Ország doktorra, Bankovics Attilára, Schmidt Egonra, akik dicséretesen sokat tettek az ornitológiai ismeretterjesztés terén.)

Lényegében kell lennie és van is a neveknek egy szűkebb-tágabb köre, amely mindig csak a szakmán belül ismeretes, s esetenként ott is vitákat kavar. A szakmai vitákat lezárandó az MTA berkeiben készült madárnévjegyzék, de az embernek lehet olyan érzése, hogy ennek a közkinccsé tétele érdekében nem tettek meg mindent.

Talán a hiányt e lexikon is segít enyhíteni, amennyiben a MAGYAR MADÁRNÉVJEGYZÉKBEN SZEREPLŐ NEVEKET megtaláljuk a lexikonban és a fajleírásokat azoknál a címszavaknál (pl. üstökösgém) lehet megtalálni, amelyek eszerint “hivatalosan” elfogadottak.

De nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy szép számban felsorolhatnánk homonim (rendszertanilag nem elfogadott) neveket. Ezek többsége élő, a nyelvünk természetes alkotó eleme. Velük együtt kell a tudománynak is élnie. Azokat hiábavaló erőlködés volna az asztalról lesöpörni, s tegyük hozzá, a sikeres törekvés másodlagos következménye a nyelv szegényítése volna, ez pedig nem lehet senkinek a célja. (→latin madárnevek)

Az említett üstökösgém jó példa arra, hogy a hivatalos sem tekinthető mindig vitán felülállónak.

Egy korábbi fázisban (félhivatalosnak tekinthető kiadványban) az üstökösgém (német tükörfordítás folytán) selyemgémre “változott”. A köznyelv befogadta az új nevet, így címszó a lexikonban a selyemgém is, de a címszót követő kettőspont után utaló jellel jelezzük, hogy a fajleírás hol található.

Ez egyúttal jelzése annak is, hogy mit tekinthetünk hivatalos, ha úgy tetszik kívánatos magyar névnek. Amely fajok nem lelhetőek fel a névjegyzékben, de már előfordultak nyomtatásban magyarul, azok esetében már csak a zavaró kettősségek elkerülése érdekében is a már használt és ez által ismertnek feltételezett nevet alkalmaztuk.

Sajnos nem ritka, hogy klb. szerzők egymástól függetlenül - hol a latin névből, hol az angol, hol pedig a helyi elnevezésből kiindulva, máskor német mintára) egy fajra több, más-más magyar nevet alkalmaztak, ilyenkor az általunk gyakrabban fellelt névváltozatnál szerepel a fajleírás, de éppen azért, mert nem tudhatjuk, hogy az olvasó mely forrásból indul ki, szükségesnek éreztük a kevésbé ismert (ősz papagáj) v. a hibás (üregi papagáj), ill. nem kívánatos nevet (Müller-amazon) is szerepeltetni a lexikonban.

Ezek után szintén az utaló jel mutat irányt.

Ahol a faj leírásánál több magyar név szerepel, ott mindig az elsőt tekinthetjük a mérvadónak, az azt követők tájnyelviek v. a kevéssé ismertek. Pontosabban sokszor nehéz eldönteni, hogy melyik név a kevésbé ismert, legfeljebb az ember tippelhet v. drukkol, hogy a nyelvi szabályoknak inkább megfelelő, a nyelv iránt érzett felelősség szerint inkább kívánatos név váljon általánossá.

És csak sajnálkozhatunk, hogy német mintára berner kanáriként ismert a berni kanári, v. molukken kakaduként az a faj, amelyet a magyar nyelv szabályai szerint körülbelül malukkui kakadunak kellene neveznünk.

Meg kell még említeni, hogy a világ mintegy 10 000 madárfaja közül mintegy 6000 még csak a tudományos (latin) nevén szerepelt magyar irodalomban. A többi ismertetésre és névre vár, vagyis a lexikonban a latin név után utalójel nélkül szereplő magyar név csupán alternatív név. Alkotásuknál az angol, a német v. a latin névből indultunk ki.

A világon ma elfogadott nevezéktan a http://www.zoonomen.net/avtax/frame.html honlapon található. Ezzel nem számottevő eltérésekkel megegyeznek az általunk használt latin madárnevek. Az eltérések a források különbözőségeivel magyarázhatók, egyben megkönnyítik az olvasó dolgát is, mert utalunk a különböző elnevezésekre, s a kereszthivatkozások révén Ön bármerről közelít, megtalálja, ami érdekli. Ha mégsem, akkor próbálkozzon a

http://www.bsc-eoc.org/avibase/avibase.jsp?pg=search&lang=EN&id=undefined&ts=undefined bázisban, ahol több nyelven lehet lekérdezni madárneveket, s a már érvényteleneket is tartalmazza a honlap anyaga.

Mindezek miatt nem nagyon lehet csodálkozni, ha valaki egy-egy névvel kapcsolatban tanácstalan. Pl. a CITES által elfogadott hivatalos papagájnevek (latin) MURONY könyvében találhatóak (Reference list of the Birds of the Word).

Madárnevek az Európai Unió 11 nyelvén:

http://ec.europa.eu/environment/nature/directive/index_en.htm

(→latin madárnevek; →triviális név, http://www.itis.usda.gov/)