Sokan a szovjet fogságból sem siettek haza, mivel oda nősültek be. Gondolom említenem sem kell, hogy megkora pusztítást jelentett a férfiak körében a II.VH a SzU-ban is. Gyerekkoromban apámmal, amíg utazgattunk az országban, elég sokszor találkoztunk olyan öregekkel, akik ott maradtak. Volt nekem két találkozásom kiskatonával is. Az egyiknek Tiszai volt a vezetékneve, a másiknak Tanár. Mindkettőnek a nagyapja volt magyar hadifogoly anno. Természetesen egyik sem beszélt magyarul, de a nagyapjukra tök büszkék voltak. De ugyan így találkoztam román, olasz vagy német vezetéknevű emberekkel is, akiknek szintén hadifoglyok voltak valamikor a nagyszüleik.
Anyám révén a kozák rokonságban nagyon sok történet volt a háborút megjárt öregek között a magyarokról. Furcsán hangzik, de a szovjet lovas és kozák hadosztályok nem szivesen adták le a foglyúlejtett magyarokat. A kérdésre, hogy miért, az öregek mindig mondogatták: ,,Szorgos, munkaszerető emberek voltak, barátságosak, gyorsan feltalálták magukat; kiválóan értettek a lovakhoz és nagyon jó szakács volt mindegyik."