Egész biztosan nem volt valami jelentéktelen csata. Jordanes vagy száz évvel később majdhogynem legendát gyártott belőle; a nyugati gót királyt holtan vitték haza a csatatérről, még ha azt is ígérhette, hogy a 'hun' fejét az övére csatolva fogja magával hozni onnan. A burgundok és a ripuári frankok törvénykönyveikben emlékeztek meg a csatáról, utóbbiak még azt is számon tartották, ki tért vissza közülük élve onnan. A népvándorlás-kor ütközetei közt legfeljebb a hadrianapolisi lehetett ennyire véres, már amennyire egy kézitusában vívott ütközet egyáltalán mészárszékké válhatott.

A mauriacumi csatával jobbára annak a születését lehetett prezentálni, amit utóbb 'Franciaországnak' neveztek. A négy államalkotó nép, a frank, a római, a nyugati gót és a burgund először harcolt együtt és védte meg országát az idegenektől. Utóbb Chlodvig volt az, aki maga alá gyűrte ezt az egységet és egész Galliára kiterjesztette a Frank Királyságot; az utókor pedig a hunok elleni harcban elhullottakat szentté avatta, így a főváros, Párizs védőszentjét, Szent Genovévát vagy Orleans-Aurelianum védőjét, Szent Ányost, akinek sírjánál erősítették meg esküvel mindenkor a frank-francia királyok a különböző fogadalmaikat. 'Catalaunumból' pedig idővel mítosz lett, a győzhetetlenség mítoszának ellenpárja.