Hraskó Gábor Creative Commons License 2007.10.30 0 0 993

Én fontosnak tartom az esetleges pereket - gondos előkészítés utan -, de be kell látni, hogy ezt nem lehet elsietni. Vágó István publikus szereplései során épp a kellő mértékig ment el eddig ahhoz, hogy  egyrészt frászt hozza azokra, akik valamiért tartanak az ilyen perek gondolatától is, másrészt ráirányítsa a Versenyhivatal és a Fogyasztóvédelem figyelmét az ilyen ügyekre.

 

Azonban nincs egyetértés a hivatalos szervek közt, hogy tulajdonképpen hogyan is kellene alkalmazni a törvényeket. Ennek a tisztázásában való résztvétel ugyanolyan fontos, mint az esetleges próbaperek kérdése. A mostani Szkeptikus Konferencián Székesfehérvárott (2007 november 10.) Vágó István éppen egy olyan beszélgetést fog vezetni "Ki véd meg bennünket a csalóktól?" címmel, amelyen összehozzuk a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Gazdasági Versenyhivatal, a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség egy-egy képviselőjét.

 

Vágó István jövő kedden este 6 órakor a Szkeptikus Társaság nevében részt vesz Richard Dawkins "Isteni Téveszme" című könyvének magyarországi bemutatóján. Nem könnyű téma, kényes terület - de ő, mi mindannyian felvállaltuk.

 

Szépen lassan haladgatunk - lassabban, mint ahogy szeretnénk, de azért haladunk.

 

Nem ajánlom a vitát Iván Gáborral! Elkezdtük felvezetni az elmúlt évben, hogy tesztelni kéne azokat, akik valami meglepőt állítanak. Erre elkezdte fikázni a James Randi féle kiírást, valamint Vágó Istvánt és az összes szkeptikust. Anno megcsináltuk az X-Aknák műsort, erre elkezdte fikázni azt. Nem kritizálta, nem írta, hogy hogyan kellene csinálni, hanem fikázta. Elkezdtük megfontoltan felvenni a valláskritikai vonalat, erre elkezdte fikázni azt, és csak a saját, egyszemélyes P-Dox vallását propagálta. De mit kezdjünk mi azzal? Csatlakozzunk? Kritizáljuk? Dícsérjük? Reménytelen! Nem lehet megérteni, hogy mik a céljai. Lássuk be: neki csak az jó, amit ő csinál. SOHA nem fogalmazta meg, hogy szerinte mit kellene csinálni. Az ő alapelve, hogy mindenütt szerepelni kell. Mindegy, hogy mivel, csak szerepelni. Büszke arra, hogy a különböző keresőkben hanyadiknak jelenik meg az aktuális weboldala, csak azt felejti el, hogy ezt nem minőségi tartalommal éri el, hanem hihetetlen befektetett energiával és technikai trükkökkel. Vallása az, hogy mindenkit kritizálni kell, még azt is, aki véletlen vele érten egyet. Ez az "én mindenkivel szemben kritikus vagyok" attitűd teljesen terméketlen, és persze romboló is.

Előzmény: Vágó István (971)