Leki Creative Commons License 2007.09.25 0 0 961
Az első félidőben szinte kiütötte a Marcalit a Pécs
Dunántúli Napló

PTE-PEAC – Marcali VSZSE 31-20 (18-9)

Női kézilabda NB I. B. Pécs, 100 néző. V.: Bán, Dravecz. Pikker-PTE-PEAC: Vígh – Gráner 8, Witner 2, Danyi 1, Székely 6/2, Miklós 6, Gogolák 5. Cs.: Vasas 2, Darányi 1, Gulya, Horváth P. Edző: Tabajdi Ferenc.

Ha azt vesszük alapul, hogy a Marcali tavaly a negyedik helyen végzett a bajnokságban, akkor mindenképpen nagy fegyvertény a legyőzése. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a somogyi gárda idén sokkal gyengébb játékerőt képvisel, mint tavaly – a pécsi csapatnak pedig ezen a meccsen szinte minden bejött. A szerencsét mindenesetre jó lenne „továbbvinni”, hiszen az egyhetes szünet után a következő ellenfél a bajnokesélyes Veszprém lesz.

Tabajdi Ferenc: – Az első húsz perc jó játékával eldöntöttük a mérkőzést.
F. Z.

Továbbra is az élbolyban a PTE- PEAC
2007. szeptember 23.
A negyedik fordulóban, a Marcali VSZSE csapatát fogadták a PTE-PEAC női kézilabdázói az NB I/B-ben. A találkozón 31-20-ra a pécsiek nyertek. A pécsiek legközelebb, október 10-én a tabella hetedikjét, a Veszprém Beton KC-t fogadják.

Győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a PTE-PEAC női kézilabda csapata az NB I/B-ben. Tabajdi Ferenc együttese a Vasvár VSE elleni hazai győzelem és a Vasas SC II elleni idegenben játszott döntetlen után, a Marcali VSZSE csapatát fogadta. A vendégek egy győzelemmel és egy vereséggel a tabella negyedik helyén álltak a mérkőzés előtt, a pécsieket pedig csak a még eddig nem hibázó Komáromi AC előzte meg.
A Marcali VSZSE elleni találkozón végig a PTE-PEAC csapata vezetett. A második játékrészben gyorsítottak a tempón a vendégek, de nem tudták behozni a közel 10 góllal elhúzó pécsieket. Mindkét gárda labdaszerzésből lőtte a mérkőzés végi gólok többségét.
A találkozón 31-20-ra nyert a PTE-PEAC. A pécsiek legközelebb, október 10-én a két forduló után a tabella hetedikjét, a Veszprém Beton KC-t fogadják, a bajnokság negyedik fordulójában.

Pécs TV –Katits Bernadett


Méretes zakót szabtak a Marcalira Pécsett
Nagyatád: Kettőből semmi
Remekelt a Siófok a Vasas ellen

Somogy Sportja

Három NB I/B-s női csapatunk közül csak a Siófoknak sikerült a hétvégén a győzelem. Tamás Kornélia vezérletével egy percre sem hagytak kétséget afelől a Balaton-partiak, hogy a Vasas második számú alakulata ellen vívott találkozót csak ők nyerhetik meg. A nagyatádiak a Győr NB I/B-s egyletét fogadták. A remek napot kifogó – korábban Atádon is játszó – Kovacsics Anikó tizenkét gólt sorozott a hazaiak hálójába. Társai is felnőttek mellé, így a somogyiak hazai bemutatkozása vereséggel zárult. Balogh Manyiéknak harmadik meccsüket is idegenben kellett lejátszaniuk. A találkozó esélyese a PEAC volt, arra azonban senki sem számított, hogy kétszámjegyű gólkülönbséggel végződő vereséggel kell hazatérniük a marcaliaknak.



Pikker-PTE-PEAC – Marcali VSZSE 31-20 (18-9)

Pécs, 100 néző. V.: Bán, Dravecz.

Marcali VSZSE: Kerner – Müller 1, Balogh P. 5, Pék E. 2, Kovács J., Kévés 8 (3), Balogh M. 3, Csere: Krajczár, Hrankai (kapusok), Tanai 1, Pék P., Urbán, Bájhober, Nagy K. Vezetőedző: Tóth István.



Az első négy támadásból négyszer volt eredményes a Pécs, ez megadta a találkozó alaphangját. Az első félidőben a hazaiak szinte azt csináltak, amit akartak, így tudtak meglépni kilenc góllal. Fordulás után a vendégek csak futottak az eredmény után, esélyük sem volt arra, hogy beérjék a baranyai csapatot. A Marcali csapatában nem akadt jó teljesítmény.
Tóth István: Az eredményből is látszik, hogy várakozáson alul szerepeltünk Pécsett, hisz a két felkészülési tornán egyszer mi győztünk egy góllal, egyszer pedig a PEAC. Ezeken a meccseken már le lehetett szűrni, hogy a Pécs nagyon dinamikus és akaratos ellenfél, és hogy a bajnoki mérkőzésnek ő az esélyese, de arra nem számítottunk, hogy gyakorlatilag egyoldalú találkozón veszünk részt. Ők mindent megvalósítottak abból, amit korábban láttam tőlük, és hozták azt a teljesítményt, amit tudnak, mi pedig alulmúltuk önmagunkat. Ilyen gólkülönbségű vereséget az utóbbi öt évben nem szenvedtünk. Talán még a Róth Kálmán által vezetett Győr II. ellen kaptunk ki egyszer 12 góllal. A kérdés az, hogy a két egymás utáni vereség balszerencse csupán, vagy egy rossz tendencia kezdődött el a csapatnál.


Nagyatádi NKK – Győri Audi ETO KC II. 21-26 (11-17)

Nagyatád, 400 néző. V.: Kiss, Kóbor

NNKK: Pásztor (38%) – Somlai 3, Kiss Zs., Bőzsöny 3, Simon 1, Mátyás 9, VARGA 5. Csere: Horváth N., Nász (kapusok, 0-0%), Szabó, Ghetu, Bárány, Berta, Kurucz. Edző: Mód János

Győr II.: Hegyesi – Szegedi 3, KOVACSICS 12 (4/4), Kisfaludi 4, Horváth B. 2, Barczi 2, Pomozi 2. Csere: Hosszu, Csiszár, Vigh, Tóth, Szalai 1, Pap, Gőcze. Edző: Tóth Lászlóné

Büntetők aránya: 0/0 ill. 4/4
Prog.bünt. aránya: 3 figyelmeztetés, 3 kétperces ill. 2+1 figyelmeztetés, 2 kétperces

Az eredmény alakulása: 6.p. 0-3, 11.p. 4-6, 16.p. 5-10, 20.p. 5-13, 25.p. 8-14, 30.p. 11-17, 45.p. 15-20, 50.p. 17-22, 57.p. 20-23, 60.p. 21-26

Nem sikerült a hazai bemutatkozás a Nagyatádi NKK-nak. Bár a győrieknél egy sor rutinos játékos (Drávai, Deáki, Németh N., Oguntoye) nem szerepelt, így is túl nagy falatnak bizonyult az ETO II. a somogyiaknak.
Rosszul indult a mérkőzés hazai szempontból, hisz az atádi támadások sorban befuccsoltak, ám a győriek háromszor is bevették már Pásztor kapuját. Ébredezett az NNKK, Bőzöny Erika gólja után 3-5-ig tartotta a lépést a Nagyatád. Aztán érthetetlen módon teljesen összezavarodott a hazai csapat, s bár Mód János cserékkel próbálta eredményesebb játékra serkenteni övéit, nem sikerült semmi Mátyáséknak, s a parádésan játszó Kovacsics vezérletével 5-13-ra húzott el a Győr. A hazai támadásokban nem volt átütőerő, a védelmet pedig tetszés szerint játszotta vagy lőtte át a vendég támadósor. A játékrész vége aztán már a hazaiaké lett, Mátyás 4 góljával életben tartotta a győzelmi reményeket. A második félidő eleje kiegyensúlyozott játékot hozott, s bár az 57. percben három gólra felzárkózott az Atád, ám a technikai hibák, illetve az ellenfél lerohanásból szerzett góljai megakadályozták, hogy tovább csökkenjen a különbség. Az utolsó percben Kovacsics koronázta meg teljesítményét egy értékesített hetessel.
Megérdemelten örülhetett győzelemnek a szimpatikus győri csapat szimpatikus edzője, Tóth Lászlóné. Az NNKK játékosai gyenge napot fogtak ki, ráadásul a szerencse sem állt mellettük. A hazai drukkereknek az adott némi vigaszt, hogy Kovacsics „Misi” Anikó és Hosszu Bogi, a két egykor Nagyatádon is megfordult kézilabdázó jó úton van afelé, hogy kiváló játékossá váljanak.
Az NNKK szerdán Tamásiban játszik kupameccset, majd pénteken bajnoki mérkőzésen hazai pályán fogadja a Cornexi II. csapatát. Hajrá csajok!

Statisztika (lövés/gól): Bárány Henriett 0% (2/0), Berta Nikolett 0% (0/0), Bőzsöny Erika 43% (7/3), Ghetu Andrea 0% (1/0), Kiss Zsófia 0% (0/0), Kurucz Ivett 0% (0/0), Mátyás Auguszta 45% (20/9), Simon Barbara 100% (1/1), Somlai Viktória 43% (7/3), Szabó Ágnes 0% (2/0), Varga Brigitta 63% (8/5)
Összesen: 44% (48/21)

Az ifjúsági mérkőzésen: NNKK-Győr II. 13-33 (6-20)
NNKK: Nász, Sánta Zs. (kapusok), Kurucz 5, Sánta D. 3, Tóth G. 2, Horváth H. 1, Bácsai 1, Gerlecz 1, Butor, Horváth D., Darabos, Csuba, Jancsik, Deák. Edző: Simon Barbara

Horváth Gábor Kristóf


Siófoki VSE – Vasas SC II. 29-25 (13-9)
Siófok, 300 néző. V.: Arnold, Temesi.

Siófok: Molnár – Gyánó 2, Horváth 1, Búza 3, Gabnai 10, Kiss 1, Tamás 8, Szabó, Sajtosné, Somogyiné, Boros, Pap 1, Dabóczi 3, Pintér. Vezetőedző: Pintér Károly.

Vasas: Kószó – Fehér 3, Takács 1, Mikó 2, Szeberényi 10, Ferencz 5, Kovács 1, Antóni, Tóth, Nagy, Vörös 1, Tama, Bognár, Roczinszki. Edző: Papp György.

Büntetők aránya: 8/8 ill. 4/4.
Kiállítások aránya: 2 figyelmeztetés, 10 perc ill. 3 figyelmeztetés, 6 perc.


Pintér Károly: Nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk. Voltak nagyon jó időszakok a találkozón, amikor nagyon jól játszottunk és voltak nagyon rosszak is, amikor nem azt csináltuk, amit kellett volna. Butaságokból kiállítattuk magunkat, ezért sokszor kerültünk emberhátrányba. Amikor a saját játékunkat tudtuk játszani, megléptünk ellenfelünktől. A jó kapusteljesítmény, és az ebből való indulásokból született gyors gólok hozták meg a hétgólos vezetést. A végére csak négy maradt, de a találkozó elején eggyel is kiegyeztem volna.
Jók: Molnár, Tamás, Búza, Dabóczi, Horváth.

Az ifj. mérk.: Siófok – Vasas II. 25-32 (12-16)

Siófok: Fekete – Takács, Pintér 3, Papp 11, Balogh 3, Dabóczi 8, Hosszú. Csere: Akucs, Pinczési, Fejes, Kiss, Grübl, Erdős, Piszker. Edző: Dravecz Károly.

Felváltva estek a gólok a találkozó elején, majd a 12. percben 8-8-nál átvette a vezetést a hazai csapat. Majd ismét felváltva vezettek a csapatok. Ekkor a felnőtt mérkőzésen betöltött szerepük miatt pihentetni kellett Papp Orsolyát és Dabóczi Adriennt. Ez meg is látszott a hazaiak játékán és négygólos előnyre tettek szert a vendégek. Fordulás után megint fej-fej mellett haladt a két csapat, majd az ismételt pihentetés miatt az utolsó 10 percben tovább növelték előnyüket a vasasos lányok. Nagy küzdelemben tisztesen helytálltak a siófoki lányok a junior válogatottakat felvonultató ellenféllel szemben.
Jók: Dabóczi, Papp.

Serdülő mérk.: Siófok - Mohács 21-31 (14-13)

Siófok: Piszker – Balogh 6, Akucs 3, Hosszú 4, Pinczési 3, Erdős 1, Grübl. Csere: Pincz 1, Zarándok, Balczi, Katona, Fodor 1, Kiss 2. Edző: Dravecz Károly.

Az első félidőben felváltva estek a gólok, tartotta magát a siófoki csapat. Sajnos a négy éve együtt játszó Mohács jobb játékerőt képviselt, a második félidőben 19-14-re elléptek, majd fokozatosan növelték előnyüket a hazaiakkal szemben.
Jók: Balogh, Akucs, Piszker.

Muzslay Péter


A hajrában biztosította be győzelmét az UKSE Szekszárd
Tolnai Népújság

Női kézilabda NB I/B, Nyugati-csoport 3. forduló. UKSE Szekszárd-Rectec Vasvár 28-26 (15-15). Szekszárd, 300 néző. V: Végh, Szentesi. Szekszárd: Nagy T.- Német 1, Fekete 12 (3), Kovács N., Szilágyi H., Jankovics, Beck. Csere: Horváth Sz. 6, Fauszt 4 (1), Hegyi, Uzorás 3, Göttlinger 2. Edző: Beckerné Oravecz Erika. Hétméteresek: 6/4, ill. 5/5. Kiállítások: 12., ill. 22 perc. Talán a jó idő volt az oka, de bántóan kevesen voltak kíváncsiak az UKSE első hazai mérkőzésére az ellen a Vasvár ellen, amelyet a marcali felkészülési tornán legyőzött a kék-sárga alakulat, a tavalyi pontvadászatban viszont mindkétszer Utasiék nyertek. Nagy Tünde bravúrokkal kezdődött az összecsapás, a nagy rohanásban mindkét oldalon sok volt a hiba, a vendégek eszméltek előbb (10. perc: 3-5). A hazai gárdának nem ment a felállt védőfal elleni játék, Fekete Gabriella tartotta a lelket a társakban: a beállós csapata első hat góljából négyet jegyzett. Német Judit első góljával utolérte riválisát az UKSE (19. p.: 7-7), majd újra a Makóról igazolt rutinos játékos villant - ezúttal indulásból volt eredményes -, s már a vendéglátónál volt az előny. A védekezéssel keveset törődő csapatok látványos gólokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A hazaiak ötösével Horváth Szimonetta próbálta meg tartani a lépést, az irányítót nehezen tudták tartani a látogatók. A játékrész hajrájában hiába került kettős emberelőnybe az UKSE, ez csak az egyenlítésre volt elegendő. Két szélről lőtt találattal kezdték a második felvonást a hazaiak: Uzorás és Göttlinger is cimbalomszögből volt eredményes. Folytatódott az adok-kapok, kapkodott a hazai együttes, amely nem tudta leszakítani rutinos riválisát (39. p.: 20-20). A vasiak kettős emberelőnyben megérezték, hogy lehet keresnivalójuk (44. p.: 20-22), ám a mezőny legjobbja, Fekete másként gondolta (48. p.: 22-22). Szigorított védekezésén a Szekszárd (55. p.: 27-24), amely a feszült és idegörlő hajrában többször is lenullázhatta volta ellenfelét, ám a hazai játékosok rendre rossz megoldást választottak a ziccereknél. Szerencsére a kritikus pillanatokban Nagy Tünde ihletett formában tette a dolgát - a Vasvár pedig az utolsó percekben talán fejben már feladta a derbit. A rengeteg technikai hibával tarkított mérkőzésen, ha nehezen is de kibrusztolta a győzelmet az UKSE. A játék még döcögött, így elsősorban a küzdenitudásának köszönheti a győzelmét a hazai csapat.


Gyatra helyzetkihasználás
Megjelenés dátuma: 2007. szeptember 25. 04:28.00
Szerző: Gergácz Zoltán Vas Népe

Szekszárd (gz) - Második idegenbeli mérkőzésén is kikapott a Vasvár NB I/B-s női kézilabdacsapata.

UKSE Szekszárd-Rectec Vasvár VSE 28:26 (15:15).
Szekszárd, 300 néző, vezette: Pék, Szentesi.

Szekszárd: NAGY - Németh 1, HORVÁTH 6, Fauszt 4, FEKETE 12, Göttlinger 2, Uzorás 3. Csere: Szabó, Jankovics, Hegyi, Szilágyi, Beck, Kovács. Edző: Beckerné Oravecz Erika.
Vasvár: SZABÓ - Utasi 3, Matetits 7, Golovko 8, Major 1, Németh, Szondy K. 3. Csere: Kollár 4, Szondy N., Vízvári. Edző: Fancsali Ferenc.

A hazaiak kezdő találatára kettővel válaszoltak a vasiak, és innen a 11. percig állandósult egy-két gólos előnyük (3:5). A hazaiak szívósan küzdöttek, és elszántságukat siker koronázta: a 21. percben sikerült egyenlíteniük (8:8). Ezt követően kiegyenlített küzdelem folyt, de a vasiak voltak lépéselőnyben. A Szekszárd 4 másodperccel a vége előtt egalizálta a félidei eredményt. Szünet után sem változott vasvári részről a játék képe: a jó védekezést támadásban sok hiba követte, amiből a hazaiak gyors kontrákkal rendre eredményesek voltak, így tartották a lépést riválisukkal. A 43. percben, 20:22-es állásnál két ziccert is elpuskázott a Vasvár, és ez megbosszulta magát: fordítottak a házigazdák (23:22). Ezt követően a vendégeknek még egyszer sikerült egalizálniuk (51. perc: 24:24), ám a hátralévő játékidőben a hazaiak már nem engedték ki kezükből a mérkőzést. - Ifi: 43:26 (20:14). Ld.: Szoták 10.
Fancsali Ferenc: - A szerencsésebb csapat nyert. Ennyi ziccerrel nem egy mérkőzést, hanem egy bajnokságot is meg lehet nyerni, de mi kihagytuk őket.