Köszönöm mindenkinek a biztatást! Sokat segített, hogy gondoltatok ránk/rám.

 

A versenyröl: A rajtszám átvétel tök simán ment. Gyakorlatilag nem is nézték meg a felszerelésem. Biztos látták, hogy vérprofi vagyok... A technikai poló kicsit nagy rám de sebaj, pontőr polónak jó lesz. A rajtban hihetetlen hangulat volt. Kis gyerekek kolompoltak, dudáltak, üvöltöttek. Szerintem élvezték, hogy végre nem szól rájuk senki, hogy halkabban játszanak. 35 percet csúszott a rajt. Bazi meleg volt ott sültünk a téren. Végre elindultunk, keresztül vittek minket Courmayeur belvárosán. Fantasztikus volt a tömeg. Akkora kolompokkal kolompoltak, hogy alig bírták el őket.

Mikor kiértünk a városból félreálltam pisilni. Hiba 1. Jó hátra kerültünk. Ahogy elkezdödött a szerpentin feltorlodott a tömeg. Perceket vártunk, elindultunk megálltunk, elindultunk, megálltunk. Láttam a sor végét. Kb 50-70 ember volt mögöttünk.

Nagy nehezen felértünk a Bertone házhoz.(1539) Ittunk egy kis vizet meg kólát. Hiba 2. Mindenki elment. Egy öreg szivarral interjút készitettek ő volt még mögöttünk. Szóval a végéröl indultunk. Tyúklépésben haladt a sor. Előzni nagyon ritkán lehetett. Egy nyomtávú ösvény volt két oldalt bokrokkal. Néha kiugrottam oldalra és nyargaltam egy kicsit.

Bonatti háznál (1386)ismét retenett tömeg fogadott minket. Ittam valami kis levest. Nem vagyok válogatós de az valami bűn rossz volt. Mindegy, gyorsan tovább mentünk.

Arnuva(1268) lent van a völgyben, közvetlenül a folyó partján, szóval fini kis ereszkedés volt. Egy 10x5-ös sátorban volt a kaja. Nem is próbáltam bemenni. Fridi bement és zsákmányolt némi sütit. Benyomtam egy gélt és nekimentünk a hágónak. Itt lehetett elözgetni, sokan ültek az ösvény mellett, néhányan hánytak. A hányás jellemző volt az egész távon. A kaja sátrak után 50 méteres körzetben sokan hánytak.

Jó hosszú mászás volt a Grand col Ferret hágóra(1102). Balázsnak üzenem: befért az arcom a hágóba mivel szedem az arccsökkentő tablettáim.Fent fújt a szél. Eszembe jutott Csabi tanácsa: hidegben lejtőn védeni a térdeket. Behúzodtam szélárnyékba és felvettem a hosszú gatyám és egy hosszúújjú felsőt. Innen lefelé végre normálisan tudtam menni a saját tempómban. Széles ösvény volt. Szakitottam. Fridi kicsit elment előre de nem bántam. Néha láttam a kanyarokban és integettünk egymásnak.

La Fouly-ba 3 perccel Fridi után értem be. A lányokkal itt találkoztunk elöször. Praz de Fort-ig csak suhantunk lefelé. Itt ismét vártak a csajok minket.

Útban Champex-be ránk sötétedett, felvettünk a lámpákat, mentünk még tiz percet és felértünk a városba( 962). Óriási kajasátor volt fent és hihetetlen tömeg. Akkora tömeg volt, hogy megsem próbáltunk a kajához férni. 

Bovine következett. Larzenéktől tudom, hogy az nehéz rész. Frankó volt, hogy a tó után folyamatosan lejtett az út, gurultunk lefelé a fenyőerdőben és közben arra gondoltam jó kis móka lesz visszanyerni az elveszitett szintet. Elkezdett emelkedni az út de még csak finoman. Leültünk nyomtunk egy gélt és megindultunk a hegynek fel. Sajnos sötét volt igy nincs kép róla de valami hihetetlen volt az útvonal. Nem vagyok egy alacsony srác de néhol bizony küzdenem kellett, hogy feltudjak lépni a 60-80 centi magas szikla lépcsökre. Senki sem beszélgetett már. Senki sem elözött....Láttuk a fejünk felett a fejlámpák fényét és elborzadtunk. Sikerült egy patakba belelépnem és jól eláztatnom a zoknim. Persze egyszer csak végett ért az emelkedő és meglátuk a sátrat.(639) Annyira forró levest adtak, hogy öntöttem bele egy kis vizet, nagyot kortyoltam bele és majd kidobtam a taccsot. Sikerült szénsavas vizzel higitanom azt a szörnyű levest. Ettem egy kis mazsolát, ittam egy kis kólát és elindultunk tovább felfelé mivel a sátor nem a legmagasabb ponton volt. Begyüjtöttem Larzennek egy kővet a hegyen és hirtelen elkezdett lejteni az út. Csak az volt a bibi, hogy borzalmas meredek volt tele gyökerekkel és csúszott mint a hejderménykü. Szóval futásról szó nem volt. Nem mintha lett volna erőm hozzá...

Nagy nehezen beértünk Trient-be. A lányok vártak ránk. Felvettem a pehelykabátom, lefeküdtem a földre és majdnem elájultam. Bovine bekapott, megrágott és kiköpött. Semim nem fájt, nem volt (akkor még) vizhólyagom egyszerüen csak totál elfáradtam. Minden sejtem pihenésért könyörgött. Bobek masszirozta a lábam én feküdtem a földön, beszélt hozzám de nem értettem egy szót sem. Közben jó sokan elmentek mellettünk ezért visszaestünk kicsit a listán, mivel a csekpont kicsit odébb volt.(753). Tomboló tömeg várt minket. Az éjszaka közepén jártunk és olyan hangzavar volt mint egy rock koncerten. Itt végre kevesen voltak az etető ponton. Faltam amit csak értem. Több féle sajt, csoki, kenyerek, hús stb.

Úgye Bovine-ról leereszkedtünk a völgybe Trienthez, most mehetünk fel a völgy túloldalán a Les Tseppes-re. Ha nincs nálam bot most Csanya-halála lenne a hegy neve. Szerpentinen haladtunk felfelé. Jó pár embert megelőztem. Erőt adott, hogy vannak nálam is lassabbak. Csak mentünk és mentünk. Kanyar, újabb kanyar, megint egy kanyar. Sose lesz már vége? De. Fent szint út kanyargott. Nagyon kevés emberrel találkoztam itt. Néha teljesen egyedül voltam. Fura volt, már megszoktam a tömeget. A távolban feltünt a sátor. Két lány ült ott. Jól vagyok kérdezték, persze mondom mert ilyen gyönyörü lány várt fent a tetőn, Gabriella. És tényleg úgy hívták az egyik lányt. Totál kiakadt, elpirult. Elkezdtem lefelé futni. Bazira örültem, hogy újra tudok futni. Útolértem Fridit és együtt futottunk tovább lefelé.

Frankó hosszú lejtő volt Vallorcine-ig ( 587). A kaja sátorban egy idösebb hölgy elolvasta a rajtszámunkról honnan jöttünk. Ááááá ongrie!!!! Tavaly egy ongrie srác második lett ám a körön ! Innen már csak 16 km volt hátra igy felkötöttük a nyúlcipöket és úzsgyi. A lányok aludtak a kocsiban. Kérték, hogy keltsük fel őket ha beérünk de nem volt szivünk. Már bentjártunk az erdöben ismét mikor küldtem nekik egy sms-t, hogy Argentiére-ben(559) találkozzunk. Igy is lett. Innen már alig volt szint. Persze az 170 méter bazi sok volt mert már eléggé kivoltunk. Felváltva kocogtunk és sétáltunk. Chamonix határában kikapcsoltuk a lámpákat. Félelmetes szépek voltak a hegyek a felkelő nap fényében. Fridi itt látott elöször glecsert. Néhányan megelöztek minket, néhányat megelöztünk. Már nem volt bennem tűz csak egy nagy üres tér. Beértünk a kordonba, az emberek tapsoltak, kiabáltak. Befordultunk a célegyenesbe és ennyi, bent voltunk( 553). Egy ember leolvasta a vonalkódot a rajtszámomról és visszaadta a csip letéti diját. Megkaptam a "Finisher" feliratú TNF felsőm és lerogytam egy székre. A fáradságom elfújta a mámor. Felvettem a pehelykabátom, ettem némi kaját és boldog voltam.

 

A frissités az első 3 ponton totál káosz volt, a többin kiváló. A szurkolók nagyon sokat segitettek. Próbálták leolvasni a nevem a rajtszámról több-kevesebb sikerrel.

Az útvonal végig nagyon könnyen követhető volt. Fényvisszaverő volt a szalagozás és sötétben 100 méterröl látható volt merre kell menni. Jövőre lehet, hogy hosszú táv? Arra már edzeni kéne....ja és halottam valami nyújtásról is, valaki elmondhatná mi is az-).