A megállni képtelen õrült vonat õrült utasaival Nyikolaj Gumiljov az Eltévedt villamos címû versét szintén életre kelti – egyébként a Pelevin-elbeszélés szereplõi konkrétan meg is említik ezt a verset, sõt idéznek is belõle –, melyben az 1921-ben kivégzett akmeista költõ életét egy eszeveszetten száguldó villamoshoz hasonlítja, amely a pusztulásba, „az alsó világba” viszi. A Gumiljov-vers metaforikus sorai: „Hol vagyok? A szívem dübbenése / Kopog izgatott feleletet: / Pályaudvaron, ahol a Lélek / Indiájába válthatsz jegyet.” (Baka István fordítása) ugyancsak realizálódnak A Sárga Nyílban, az Útikalauz India Vasútjaihoz címû képzelt könyvben, melyet az utasok forgatnak, s melyben megjelennek a Pelevin által olyannyira kultivált buddhista tanok. A vonat magát a szovjet életet és hétköznapokat reprezentálja, annak hierarchiájával, az egy-légterû kocsikkal, a börtönvagonokkal és az elegáns, helyjegyes kupékkal; a vonaton üzletelnek, szeretkeznek, színházba járnak, születnek és meghalnak (a halottakat kidobják az ablakon). Senki sem tudja, merre tart a vonat, melynek nincs eleje és vége, utasai mintegy kiestek a reális világból, s megtapasztalták a létezés virtualitását. A fõhõsnek, Andrejnek végül, miután mindenki meghalt az utasok közül, s egy percre megáll a vonat, sikerül kiszállnia. Amit „kint” lát, a teljes katasztrófa: a „szabad” világ szeméttelep – sok vonatkozásban emlékeztet ez a kép az Andrej Tarkovszkij: Sztalker címû filmjében látott zónára –, üres üvegek, koponyák, használt óvszerek, különféle emberi és tárgyi roncsok gyûjtõhelye. Ezzel a reménytelen képpel zárul az elbeszélés antiutópikus vonulata.

ennél komolyabbra emlékeztem, no mindegy