200.: Eötvös 30

   Amikor annak idején elterveztem kétszázadiknak az Eötvöst, már motoszkált bennem a kisördög, hogy egy ekkora tavaszi hadjárat után lesz-e kedvem majd ezt a különösen nehéz ötvenest megcsinálni. Nem véletlen, hogy nem is írtam soha, hogy az ötvenesre megyek. :-) De ennek ellenére úgy készültem. Szigorúan gyalog, kényelmesen, szintidő közelében. Reggel csináltam három szendvicset, összepakoltam, elvégeztem a reggeli fórumozásomat meg más szükséges előkészületeket, és háromnegyed nyolc előtt nem sokkal azt vettem észre, hogy mégis kicsúsztam kicsit az időből, és most választhatok: vagy beülök az autóba, és odaérek nyolcra a rajtzárásra, vagy lezuhanyozom, és komótosan odatolom a képemet a harmincasra. Na ehhez nagyobb kedvem volt. Rájöttem, hogy nem ma este (itt eseményhez rögzített origót használok :-)), hanem már tegnap este akarok kiszállni a mókuskerékből. Így esett, hogy (miután az egyik szendvicset kiraktam) a zuhanyozást választva kényelmesen kiértem Pomázra, megbeszéltem az egyik rajtbácsival a Pomázon belüli útvonalat (nem muszáj az új sárga szerint kimenni a főútra, de sajnos lényegében másképp nem sikerült levezetnie a túrát az Oszolyról, pedig próbálkozott), majd fél tízkor laza bemelegítős sétatempóban nekivágtam az örömtúrázásnak.

   Pomázon frissen aszfaltozott új utcák sora okozott meglepetést, elvettek egy csomó gödrös földutat a túrából. A K+ jelzésen kedvem támadt egy kicsit erősebb gyalogtempóra, és ekkor előzgetni kezdtem. A Lajos-forrás hideg vize bepárásította a palackomat, és sikerült kifogni a percet, amikor a pontőrök épp nem dohányoztak.

   Ezután jött a túra érdemi része, a málnabokor ellenőrző pont a sárga jelzésen. Bár többen legeltek már előttem, de úgy tűnt, senki nem vette az időt és a fáradságot, hogy felmásszon a meredek dzsindzsában a bokor felső oldalához. Nem is volt sem könnyű, sem veszélytelen: egy pillanatig azt hittem nyújtózkodás közben, hogy most fejjel lefelé belezúgok ebbe a bokorba, de megúsztam. Viszont erről eszembe jutott a századik teljesítménytúrám, ahol ehhez a helyhez egészen közel volt egy hasonló élményem. Lemászni sem volt túl egyszerű, de megúsztam.

   Csak keveset túrázhattam az úton, amikor a túra újabb jelentős pontjához, a szamóca ellenőrző ponthoz érkeztem. Fogyasztás közben megláttam feljebb egy málnát is, de azért hiába nyújtózkodtam. Ekkor két fontos erkölcsi tanulságot szűrtem le a további túrázásra, valamint az úgynevezett nagybetűs életre vonatkozóan:
1. Az ember összpontosítson mindig az előtte álló feladatra, és ne kapkodjon ide-oda. A málnákat az előbb leküzdöttem, most a szamóca a feladat, és az a magasan elhelyezett málna csak azért van ott, hogy erre emlékeztessen.
2. Aki mindig egyenes gerinccel jár, az nagyon sok szamóca mellett fog elmenni.
Itt is egy korábbi emlékem idéződött fel, a legelső teljesítménytúrámról (igazán nem a jubileum miatt), amikor jmte nem engedett több erdei beackát enni, merthogy ez nem kirándulás, hanem teljesítménytúra, de majd visszajöhetek külön. Na de az az első ttúrám volt, ez meg a kétszázadik, kicsit más erőben, és igen jól álltam a szintidővel. (Később aztán ugyancsak a Lábatlanon pontőrként ő maga biztatott szedrezésre, és Vadmalac nem engedte, de az már egy másik történet…)

   Kevés idő múltán utolértem egy lányt, aki az előbb a málnázás közben ment el mellettem. A tempónk és a stílusunk hasonló lévén, jól eltúrázgattunk. Bár a Fagyoskatona előtt volt egy lejtő, ahol nekem már muszáj volt lefutnom, mert gyalog sokkal fárasztóbb lett volna, egy újabb futást követően (immár a piros jelzésen) Pilisszentkereszten hideg gyömbérre váltottam a rajtban kapott üdítőjegyemet, és evés-ivás közben megint megvártam. Innen a célig együtt mentünk, így a Szurdok–Csobánka szakasz sem volt unalmas. Pxt-en futott el mellettünk az első két ötvenes, Gazdag Tamás és egy lány, Csobánkán pedig a második kettő, Tibet és Vadmalac ért utol. Kegyetlenül jól nyomták. Az Oszolyon, bár az itiner a S+ jelzést írta elő, a túra ki volt szalagozva a régi S+ jelre. Fent a ponton kiderült, hogy teljesen esetlegesen, csak mert a pontőr arra ment fel, hát arra szalagozott. Lefelé a szalagozás tovább segített a pont után, mint máskor, és ekkor kiderült, hogy az a susnyás lejtő, ahol eddig érzésre mindig lejöttem (sárga jelzés híján), valójában mindig is a helyes útvonal volt, csak idén nem tűnt elég susnyásnak.

   Pomázon a cigánytelepen ezúttal nem volt kint kutya, ezzel a túra legkevésbé kellemes részét meg is úsztuk, és minden korábbinál egyszerűbben és egyenesebben sikerült a mellékutcákon betalálnunk a célba, ahol a harmincasok sajnos csak egyféle kitűző közül választhattak, amiből nekem már volt egy régebbről. Azt hiszem, már Pomázon történt, hogy egy narancssárga pólós futó előzött nagy „Tűzszerész” felirattal, de hiába kerestem a vicc folytatását („Tűzszerész vagyok. Ha futni lát, kövessen!”), az nem volt rajta. :-) Útitársam a búcsú előtt még rávett, hogy adjam fel a vasárnapi túratervemet (kemény döglés és pihenés otthon), és menjek vele a Falasokk 25-re. Eddigre úgy éreztem, hogy a kényelmesen teljesített harmincas után ez még csakugyan belefér a „lájtos hétvége” fogalmába, és egészen kedvet kaptam hozzá.

   Hazaérve mosásba tettem a kétszázas sorszámú pólómat, amely minőségénél fogva egyszer használatosnak volt szánva. Ha minden jól megy, még ebben a hónapban elfoglalja végleges szolgálati helyét sátortörlő rongyként. Kiváló túraidőt fogtunk ki, nem volt eötvösi kánikula.

201.: Falasok(k) 25

   Hitem szerint hét előtt odaértem a rajtba, és még kényelmesen készülődtem is, mert úgyis várnom kell a tegnapi túratársamra, de a nevezésnél kiderült, hogy két hét alatt öt percet késett az órám, és bizony a mezőny eleje már elment. Szerencsére Vlaszij papírján megláttam a keresett nevet, és ebből megtudtam, hogy útitársam már elindult. Még elmentem a kúthoz vízért, aztán bemelegítés nélkül sprintelni kezdtem, és a Fekete-fej emelkedőjén előzgetve utol is értem őt. Kicsit hűvös volt, még a tegnapinál is jobb túraidő. A második ponton (Kecske-hát) vajonmerre karamellát osztott. Néztem a mátrixán, hogy hányan mentek át, és idéztem, hogy „a hetedik te magad légy”, és kiderült, hogy tényleg én vagyok a hetedik. :-) Elég sok embert lefutottam a rajt óta… Az Alsó-Jegenye-völgyben újonnan épülő, még félkész hidakon keltünk át, majd a frissítőpontokon jóízűen fogyasztottunk, és segítettünk felállítani a pontőröknek a sörsátrat. Az Újlaki-hegyre ezúttal a szalagozásnak köszönhetően sikerült eltévedés nélkül feltalálnunk. A libanoni cédrus után átmásztunk az Ördög-árkon, és itt a leírás némi ellentmondásba került a valósággal, de végül is a Nyéki úton kijutva a Hűvösvölgyi útra, kis térképnézés után jobbra fordultunk, és rátaláltunk a Schüller útnál a szalagokra. Végül többször különböző irányokból megtekintettünk egy ide-oda rohangászó kisvonat. :-) Kb. 5:50 alatt értünk be, és tanúja voltam, hogy nyer meg a tombolán egy csudás pendrive-ot valaki, akinek még számítógépe sincs…