Nem valami nagy durranás - közölte velem az egyik főszerkesztő, amikor bemutattam neki a Szekeres-saga egy részletét. Nem is közölte le. Bizonyos szempontból igaza volt. A jéghegy kilátszó csúcsa általában kicsi. Ami pedig alatta van - van-e most aktuálisabb a Titanic sztorinál ? - , csak akkor látszik ha belé ütközünk, mint Molnárék.
Maguk a konkrét események talán nem is felháborítóak sokak számára, hiszen erkölcsi érzékünk sokat tompult a lépten nyomon tapasztaltak hatására, és valljuk be, a Szekeres család által elkövetetteknél cifrábbakat tudunk sorolni akár a környezetünkből is. A probléma ott van, hogy egy politikust - ráadásul országosan ismert vezető politikust, aki nyíltan az egyik kulcsminiszteri posztra pályázik - másképpen kell megítélni. Egyrészt lazább normák vonatkoznak rájuk - például a köz érdekében néha szinte kötelező „hazudniuk", hiszen egy pénzügyminiszter nem árulhatja el, hogy holnap forintleértékelésre számíthatunk - másrészt sokkal erkölcsösebbnek kellene lenniük a „civileknél".
Legfőképpen arra kell vigyázniuk, hogy potenciális hatalmukkal maguk és családjuk számára ne éljenek vissza, sőt ne is engedjék meg környezetük számra, hogy kivételezzenek velük. Mivel nem mindenkinek olyan fejlett az erkölcsi érzéke, mint amilyen magas a pozíciója, jogszabályok is igyekeznek ezt a lehetőséget megakadályozni. De még ezek is kijátszhatóak, ezért figyeli a politikusokat - legalább is a polgári demokráciákban - a sajtó, hogy a nyilvánosság segítségével tartsa kordában őket. Ezért szokták emlegetni, hogy egy politikusnak nincs magánélete. Ezzel szemben annak a szocializmusnak - amelyben politikusaink életük javát élték -, éppen a nyilvánosság hiánya volt az egyik jellemzője.
Ebben a történetben sem maguk a visszaélések az igazán érdekesek, hanem az, hogy Szekeres Imre és családja milyen természetességgel viselkedik a régi módón, és a kapcsolatrendszer mennyivel erősebb tud lenni a visszaélések elé emelt korlátoknál. Az is jellemző, hogy a „környezet" a volt tanácsi vezetők és a volt szocialista nagyvállalatok vezetői pillanatok alatt megértették miként kell viselkedniük.
De valójában annak a sajtónak a viselkedése a megdöbbentő - ritka kivételtől eltekintve - amelyik most lapít, bár az előző kormány idején szinte túlteljesítette ez irányú feladatait, és fogadkozott, hogy... (Ezért esik különösen jól Eörsi István korrekt kiállása. Remélem egy szabaddemokrata politikus viselt dolgainak eltussolása ellen is tiltakozna.) Bár az ÉS továbbra is vívja harcát, a demokrácia egyik alapvető „közintézménye" tehát levizsgázott.
Marad még a rendőrség és az igazságszolgáltatás, a független magyar bíróság, illetőleg az ügyészség. Azért is kell figyelnünk rájuk, hiszen újabban igen szomorú példák akadtak rendőrségi korrupciókra, és megütközhettünk néhány különös ügyészi és bírói magatartáson.
A Szekeres kontra Molnár ügyben is akadnak különös momentumok. Szilveszterkor ugyan megakadályozta a rendőrség, hogy az Őrmester Kft emberei elfoglalják a hostelt, de a későbbi reakciójuk igencsak Szekereséknek kedvezett. Bár Molnárék a korábban említett decemberi panaszon kívül januárban több ízben is kérték a rendőrség segítségét különböző ügyekben, az illetékes parancsnok január 21-i levelének átlátszó indoklásával gyakorlatilag egyértelművé tette, hogy nem kíván fellépni védelmükben. A bíróság pedig mind a két megindított per esetében a választások utánra halasztotta a tárgyalást.
Talán a néhány cikk miatt, de az ügyészségen helyt adtak a nyomozást megszüntető határozat ellen benyújtott panasznak. Ezért azt az ügyész, dr. Lőrincz Árpád március 30-n hatályon kívül helyezte. A rendőrséget pedig az egyik pontban pótnyomozásra kötelezte. Igen sajátságos ugyanakkor az egyik indoklása, amely szerint elismeri, hogy Vásárhelyi Katalin megsértette a törvényt, amikor megtévesztő módon tett nyilatkozatot, de mivel ezt külön nem szankcionálja a törvény, következménye sincs. Az ember pedig elgondolkozik rajta, hogy tényleg joghézag-gyártó szerv-e a magyar törvényhozás, vagy csak minden lehetséges mentséget figyelembe vesznek az egyik oldalon.
Miközben az igazságszolgáltatás a maga döcögő módján beindult, az üzlet nem állt le, a jegyzői tiltás ellenére sem.
Talán szimbolikus, de éppen április negyedikén nyitott ki a huzakodás tárgyát képező szálloda. Most Ernitus néven, és nem Szekeresné Vásárhelyi Katalin erre a célra alapított cége az Argonat, hanem a tulajdonos Ernitus működteti. Ők fogadják ugyanis a még Molnárék által szervezett tavaszi csoportokat. Miközben elméletileg május 2-ig érvényben van a kerületi jegyző bezárási határozata. Vagy visszavonta? A napilapok máskor oly szorgos sajtómunkásai ennek valami különös okból nem jártak utána...
A történet vége most még nem látható, de sejthető, kiszámítható. Az viszont egyértelmű, hogy látszatdemokráciánk egyik szimptomatikus története zajlik éppen a VII. kerületben. A polgárok figyelme elől elzárva.