Na végre. Az És alapos késéssel feltette a Szekeres riportot a net-re. Sajnos egyhuzamban nem tudom ide másolni, mert egy topic egyszeri beírási terjedelme (tényleg mennyi?) nem teszi lehetővé. Érdemes elolvesni, mert alapos munka, és néhol egészen mást emel ki, mint a Magyar Demokrata cikkek.
Tervezem, hogy a többi (pl.Népszava) a neten megjelent cikket is idemásolom, hogy ey helyen úgy-ahogy együtt lehessen látni a reagálásokat. (Nem sok. ) De ehhez egy adlálék. Tegnap, csütörtökön Csapody Miklós (MDF) sajtótájékoztatót tartott a tervezett etikai kódexről, amelynek a végén kifejtette, hogy reméli ezt nem Szekeres Imre fogja aláírni az MSZP nevében. A déli krónikában, ez utóbbit már nem említették meg. Kíváncsi vagyok az írott sajtóban mi jelenik meg...
KOVÁCS ZOLTÁN ÉS TARNÓI GIZELLA RIPORTJA:
A fiúk még dolgoznak
Szálló a Séd partján
Molnár Gábor és Szekeres Imre ismeretsége még a rendszerváltás elôtt, 1988-ban
kezdôdik, amikor a Veszprém Városi Tanács elnökhelyettese, a népszerű, sokak által
nagyon kedvelt Szekeres Imre annak lehetôségét keresi, hogy a pénztelen város milyen
konstrukcióban juthatna egy évtizedek óta hiányzó szállodához. Molnár friss diplomás
közgazdászként az INART Mérnöki Iroda alkalmazottja, aki az iroda által tervezett
projektekhez befektetôk felkutatásával foglalkozik. Veszprém város egy Séd-parti telket
ajánl az építkezéshez, a terveket és a külföldi befektetôket a mérnöki iroda hozza. A
hamarosan meginduló, sikeresnek ígérkezô tárgyalásokat Grósz Károly Sportcsarnokban
elhangzott elhíresült, fehérterrort fölemlítô 1988 ôszi beszéde szakítja meg, amitôl számos
Magyarországon tárgyaló befektetô mondja vissza az üzletet – így távoznak a veszprémi
szálloda finanszírozását fontolgatók is.
Két évvel késôbb, 90 elején Szekeres Imre már mint az MSZMP Veszprém megyei elsô
titkára keresi a mérnöki irodánál a szálloda felépítésének lehetôségét. Tárgyalásaik ezúttal
sem vezetnek eredményre, az INART munkatársai szerint amíg Grósz Károlyé és csapatáé
a hatalom, komoly befektetôk nem teszik lábukat az országba. Szekeres azonban nem adja
fel könnyen. Hirtelen ötlettôl hajtva K-vonalon hívatja fel a Veszprémi Egyetem rektori
székébôl idôközben az MSZMP KB Tudománypolitikai Osztályvezetôjévé avanzsált
Korcsog Andrást, s ami eztán következik, az évekig tartó hűséges kötôdést gerjeszt
Szekeres Imrében Molnár Gábor iránt. A titkárnô ugyanis, néhány perccel a hívás után
reszketve és sápadtan jelenti: „Szekeres elvtárs baj van, a K-vonalakat kikapcsolták.”
Szekeresen a hír hallatán kitör a páni félelem. Gyöngyözô homlokkal, dadogva magyarázza
lelkiállapota vétlen tanúinak, hogy fél az esetleges „boszorkányüldözéstôl”, hol kapna ô –
aki már egyetemista korában KISZ-titkár volt, most pedig megyei elsô titkár – menedéket
maga és családja számára. Molnár Gábor – aki pedig Szekeres által is tudottan nem híve a
kommunista rendszernek – megszánja az elsô titkárt, és zavarában felajánlja esetleges
segítségét.
1991-ben, egy évvel az elsô szabad választások után Szekeres Imre már mint a
profiltisztított MSZP ifjú reménysége kerül Pestre, és bár a mozgalom segítségével
hamarosan lakáshoz jut a Kárpát utca egyik tízemeletes házában, a család egy évig még
kényszerűségbôl Veszprémben marad, s a családfô minden hétvégén Lada Samarájával
rója a Budapest-Veszprém-Budapest utat.
A váltás
A rendszerváltás után kollégái Molnár Gábort is beveszik az alakuló „Ungarn Immobilien
Projekt GmbH.” magyar-német mérnöki irodába, így továbbra is az iroda által tervezett
projektekhez keres külföldi befektetôket. Az üzlet remekül megy, és mivel a külföldön
végzett munkák ellenértékét az iroda nyugati autók vásárlására költheti, Molnár Gábor Opel
Vectrával közlekedik. Mindaddig nem gondol Szekeresre, amíg cége egyik német
tulajdonosa meglepô módon nagy mennyiségű juhbél beszerzéséhez kéri az iroda segítségét.
Molnár Gábornak hirtelen eszébe jut a veszprémi ex-elsôtitkár, hátha van neki kapcsolata a
megyeszékhely közelében fekvô Pápa húskombinátjához. Ötlete jónak bizonyul, Molnár,
Szekeressel az oldalán néhány nap múlva Pápára indul juhbélért. Szekeres útközben
irigykedve konstatálja Molnár Vectráját, miközben elôadja, hogy mellékesen Hollandiában
élô ismerôsének, Tatár Györgynek – a magyar privatizáció mára közismert szereplôjének –
keres további magyar befektetési lehetôségeket.
1993-ban, amikor Szekeresék eladják veszprémi sorház-lakásukat, élnek a Molnár Gábor
által évekkel azelôtt kínált lehetôséggel, holmijaikat Molnárék hűvösvölgyi házának
pincéjében helyezik el. Hétvégeken gyakran találkozik a két család, hiszen a veszprémi
lakásért kapott 7 millió csak egy városszéli telek vásárlására kínál esélyt Szekereséknek, s
útban a város Solymár felé esô határához vagy vissza, rendre becsengetnek Molnárékhoz.
Késôbb az építkezés felé menet is rendre útba ejtik Molnárékat. Barátságuk – bár politikai
nézeteik alapvetôen eltérôek – vidám és felhôtlen. Molnárék ismerik Szekeresék anyagi
korlátait, hisz a családi ház építéséhez el kell adniuk a kisebbik gyerekkel még otthon lévô
feleség, Vásárhelyi Katalin édesapjának veszprémi lakását is.
A 94-es választások félkész állapotban érik az építkezést. Az MSZP fölényes gyôzelme
után a barátok néhány hónapig nem találkoznak. Molnár ugyanis nem gratulál, Szekeresék
építkezése pedig átmenetileg leáll. Amikor újra nekilódulnak a munkák, bontással
kezdenek. Néhány falat kiszednek és átraknak, a ház némileg átalakul, az építkezést
Szekeres már egy Seat Toledóval látogatja.
A 95-ös évet a határozott, agilis, rámenôs és tehetséges Vásárhelyi Katalin részben a ház
igényes berendezésével tölti – immáron pénztárcája is megengedi, hogy kényes ízlésének
eleget téve egyenként válogassa össze a bútorokat (Boris Sipek számozott székei, á:
350.000/db. stb.) –, részben vállalkozásba fog.
Tízmillió forintos tôkével alapít egy kis céget, a Nolda Rt-t, amely többek között
üzemanyag, élelmiszer és ruházati áruk kis- és nagykereskedelmével, külkereskedelemmel,
üzletviteli, piaci és műszaki tanácsadással foglalkozik. A vezetést nem tervezi kiengedni a
kezébôl, a tíz darab egymillió forint névértékű részvény egyszemélyes tulajdonosa ô maga, s
kézenfekvô megoldásként a baráti Molnár-házaspárt kéri fel az általa elnökölt Rt. (díjazás
nélküli) igazgatósági tagságára. A kérésnek Molnárék gondolkodás nélkül eleget tesznek. A
felügyelô bizottság tagjai veszprémiek, a könyvvizsgáló szekszárdi lesz. A cég a Bég
utcában, a VICO Rt. székhelyén kezdi meg működését, az Úrbéres utcai családi ház csak
telephelyként kerül cégbírósági bejegyzésre.
1995 vége felé Molnárék is hivatalosak Szekeresék ünnepélyes házavatójára. A fôleg régi
KISZ- és pártvezetôkbôl bankárokká, nagyvállalkozókká avanzsált népes vendégseregben
ôk némiképp idegenül mozognak, nem véletlen, hogy csakis ôk nem értik az est legnagyobb
poénját: a veszprémi delegáció díszes ajándékcsomagjából elôkerülô literes üvegnyi
MOL-motorolajat.
Molnár Gábor a fentiek ellenére sem zárkózik el Szekeres Imre frakcióvezetô javaslata elôl:
írjon gyorsan egy önéletrajzot – amit majd ô továbbít –, a Debreceni Dohánygyár új
tulajdonosa ugyanis igazgatót keres a gyár élére. A szédítô havi fizetés végül mégsem
Molnár Gábor egzisztenciáját alapozza, önéletrajza nem kellôen attraktív, a megcsillanó
lehetôség hamar kútba esik.
A befektetô
Szekeresék következô, Molnárékkal kapcsolatos javaslata már egészen más jellegű. 96
kora tavaszán Vásárhelyi Katalin felveti, csináljanak közösen valami vállalkozást. Pénz
lenne, csak ötlet kell. Molnárék elôrukkolnak régi vágyukkal: csináljanak a fôvárosban egy
jól működô youth hostelt. Egyetemista korukban ugyanis ifjúsági szállodákban voltak
recepciósok, végzésük óta pedig nyaranta – tekintve, hogy manapság ajánlatos több lábon
állni, így amellett, hogy Gábor közgazdászként, Molnárné Papp Judit pedig nyelvtanárként
dolgozik, és érdekeltek egy kis patika működtetésében is – három műegyetemi kollégium
youth hostelkénti üzemeltetését vállalják. Szekereséknek tetszik az ötlet, egy „feasibility
study”, azaz megvalósíthatósági tanulmány gyors elkészítésére bíztatják Molnárékat, ami
napokon belül el is készül. Tisztában vannak azzal, hogy vissza nem térô alkalom kínálkozik
számukra, hiszen ötletük elôl a bankok mindeddig elzárkóztak. Szekeresék ugyan elôször
néhány bankár-barátnál „vizsgáztatják” a tervet, de nem titkolják, hogy befektetôként
mindenekelôtt közeli jó barátjukra, Tatár Györgyre gondolnak. A majdani hostel tulajdonát
háromszor egyharmad arányban tervezik felosztani a befektetô, Szekeresék és Molnárék
között.
Molnárék Szekerestôl tudják meg: Tatár Györgynek tetszik az ötlet, így Papp Judit és
Vásárhelyi Katalin azonnal ingatlan-keresésbe fognak. A megoldást egy lejárt újsághirdetés
hozza: a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal 100 millió forintos kikiáltási árral licitet hirdetett
a Nyár utca 6. szám alatti ingatlanra, jelentkezô azonban nem akadt, így az önkormányzat
szívesen fogadja a vételi szándékot. A sikerrel kecsegtetô tárgyalásokat a Nolda Rt.
képviselôiként bejelentkezô asszonyok indítják. Molnárék hozzák a tervezôt, a statikust, a
pénzemberrel Katalin tartja a kapcsolatot. A rendkívül gördülékenyen induló vállalkozás
azonban a befektetô váratlan igényei nyomán néhány hét után megakad: Tatár György elvi
építési engedélyt szeretne látni (ilyet csak tulajdonos kaphat, ôk még nem azok), szeretné,
ha a kivitelezô a Bouygues Hungaria Kft. lenne, a terveket meg a kivitelezô álal hozott
Citinvest készítené stb. Hamarosan kiderül, Tatár Györgynek erre a vállalkozásra
momentán nincs pénze.
Az Ernitus színre lép
Néhány hét kényszerszünet után Molnárné nyugati típusú konstrukciót ajánl a
finanszírozásra: vegye meg az ingatlant egy bank, finanszírozza a felújítását is, majd a kész
épületet lízingelje az üzemeltetônek. Nem telik el három nap, és Vásárhelyi Katalin örömmel
közli, minden rendben, a bank a Postabank lesz, amely a komlói székhelyű DOM Rt.
közbeiktatásával létrehoz egy 100 millió forint alaptôkéjű kft-t, az megvásárolja a szóban
forgó épületet. A felújításhoz a Postabank nyújt majd hitelt, s a kész épületre szerzôdik
majd velük mint üzemeltetôvel.
Vásárhelyi Nolda Rt-je mindeközben működik még, és mivel nem hasznos a merôben
eltérô profilok keverése, Katalin új kft. létrehozását indítványozza Molnáréknak. 1996
áprilisában bejegyzik az egymillió forint alaptôkéjű Universum Youth Hostels Kft-t
(székhelye Molnárék hűvösvölgyi lakása), amelyben Vásárhelyi Katalin egyelôre nem kér
üzletrészt. Úgy állapodnak meg szóban, hogy majd amikor az idôpont erre alkalmas lesz,
Molnárék mellett 50 százalékos tulajdonrészt kap az Universum-ban.
Júniusban bejegyzik az épület megvásárlására alakuló kft-t is – neve Ernitus lesz (Vásárhelyi
Katalin imádja az író Tolkien-t, minden cég-elnevezésre vonatkozó ötletét az ô könyveibôl
meríti) –, székhelye Szekszárdon van, alaptôkéje a megállapodott 100 millió forint, vezetôje
pedig a DOM Rt. vezérigazgatójának felesége, Juhászné Fancsali Mária. Mivel a gyors
megalakuláshoz gyorsan kellenek megbízható emberek – felügyelô bizottsági tagok,
könyvvizsgáló stb. –, jól jönnek Molnárék barátai, közöttük Csankó János ügyvéd és
Takács Tamás könyvvizsgáló.
A VII. kerületi önkormányzatnál nem okoz fennakadást, hogy a Nolda helyébe az Ernitus
lép, sôt, az Ernitusnak sikerül az ingatlan árából 10 millió forintot lealkudnia, így az
alaptôkébôl az átírási költségekre is futja. Ahogy tervezték, a Nyár utcai ingatlan
felújításhoz szükséges 160 millió forintos hitelt az Ernitus kéri és kapja a Postabanktól, és az
üzemeltetô pedig eredeti terveknek megfelelôen az Universum Kft. lesz. Vásárhelyi Katalin
már jó elôre közvetíti, hogy az Universum által az Ernitusnak fizetendô éves bérleti díj
mindig azonos lesz a felújításra felvett hitel aktuális törlesztési összegével. Az eredetileg
tervezett épület-lízing helyett olyan konstrukció kidolgozását tervezik, amely alapján a hitel –
várhatóan hét éves – futamideje leteltével az Universumnak már csak a Nyár utcai épület
kamattal terhelt eredeti vételárát kell kifizetnie az Ernitusnak, hogy a szálloda tulajdonosa
lehessen. A fejtörést az okozza, hogy a vásárlási opció legfeljebb öt évre szólhat, tehát a hét
évre szóló bérleti szerzôdés hiába tartalmazná az opciós jogot. Márpedig valamennyien
félve gondolnak arra, hogy hét-nyolc év alatt változhat a politikai helyzet, benne a
Postabank pozíciója. Ezen bizonytalanságon azonban kénytelenek valamennyien
nagyvonalúan túltenni magukat, vigaszt keresve abban, hogy éppen ez a bizonytalanságokat
is magában hordozó felállás szüli számukra magát az áhított megoldást. A felek számára
nem marad más, mint a kölcsönös bizalom.
96 júniusában, amikor Vásárhelyi Katalin és Papp Judit irányításával már javában folyik a
Nyár utcai épület felújítása, Katalin hivatalossá kívánja tenni mind tulajdonrészét, mind
ügyvezetôi mivoltát az Universum Kft-ben. Molnár Gábor és felesége a megbeszéltek
szerint 25-25 százalékos üzletrészérôl mond le javára. A cégbírósághoz beadott taggyűlési
jegyzôkönyvet és változásbejegyzési kérelmet azonban Vásárhelyi Katalin kérésére néhány
napon belül visszavonják. (Éppen akkor, amikor a sajtó sokat ír Horn Gyula miniszterelnök
óbudai házának ügyérôl. A ház építôje az Ernitust alapító DOM Rt. volt. Ráadásul ekkor
kerül terítékre az országgyűlési képviselôk vagyonbevallása is a parlamentben.)
A közjáték nem befolyásolja a két asszony jó viszonyát, mindent együtt és nagy
körültekintéssel intéznek. Ám hiába keresik a legolcsóbb anyagokat és megoldásokat,
túlköltekeznek, az Ernitus kénytelen 30 millió forintos póthitelért folyamodni a
Postabankhoz: ez nem okoz gondot, az építkezés egy pillanatra sem áll le.
A fiúk még mindig dolgoznak
1997 januárjában megköttetik a hosszú távú, 1997. május 1-tôl 2004. december 31-ig
szóló bérleti szerzôdés az Ernitus és az Universum között. Az Universum vételi jogáról a
szerzôdésben nem esik szó, mert – ahogy Szekeres Imre gyakran fogalmaz – „a fiúk még
dolgoznak a megoldáson”. És mintha az ezzel kapcsolatos bizonytalanságot volna hivatott
felerôsíteni: 97 februárjában kitör a Postabank-pánik. A félelmek azonban hamar elülnek,
látva részben a bank segítségére sietô államkasszát, részben pedig a „fiúk” töprengésének
termékét, melynek eredményeképpen március végén a PB Invest Rt-tôl bianco tervezet
érkezik faxon „Vételi jogot alapító szerzôdés” címmel.
Amikor a Nolda Rt. neve már nem is Nolda, hanem MEVI, és már székhelye sem
Budapesten, hanem Fonyódon van, és már a végelszámolása is folyik, halaszthatatlanná
válik a Nolda által vásárolt igényes iroda- és lakberendezési tárgyak, műszaki és háztartási
cikkek, valamint Vásárhelyi Katalin személyes használatú Renault Laguná-jának adásvétele.
Nem megy minden egyszerre. Márciusban a kocsi, júniusban a mintegy ötmillió forintnyi,
amúgy Szekeresék lakásán található ingóság – köztük íróasztal (Misura Emme),
íróasztalszék (Martin Stoll), ülôgarnitúra (Dema Oblo), számítógép, műszaki cikkek:
rádiótelefon, fényképezôgép, videó stb., valamint háztartási eszközök: szájápoló, lábfürdô,
hajszárító, friteuse stb. – cserél gazdát. Molnárék nem gördítenek akadályt Katalin akciója
elé, már csak azért sem, mert az adásvételhez szükséges összesen 7,1 millió forintot
Vásárhelyi Katalin bocsátja (hitelként) az Universum rendelkezésére. (Nem minden hasonló
ügylet talál nyitott kapukra az Universumnál, 97 márciusában például hiába szól a Szekeres
házaspár és a két cseperedô gyermek: Hanna és András Budapest-London-Budapest
repülôjegyének számlája az Univesum Kft. nevére, nem kapják meg ellenértékét.)
A Marco Polo névre keresztelt Youth Hostel 1997. május 1-re tervezett átadása
valamelyest késik, a műszaki átadásra június 27-én, a hivatalos megnyitóra pedig július 8-án
kerül sor. Mindenki elégedett mégis, hiszen az új, egyébként egyetlen belvárosi youth hostel
iránt már az elsô hetekben hatalmas az érdeklôdés.
Molnárék és Vásárhelyi Katalin napi együttműködése amúgy másfél éven át igazán
felhôtlennek mondható. Molnárék a szálló szakmai vezetésével, vendégek szervezésével és
a recepcióval foglalkoznak, míg Vásárhelyi Katalin – aki végül csak 1997. július 28-tól
vállal hivatalosan is ügyvezetést az Universum Kft-ben, és akkortól is csak alkalmazottként
– intézi a pénzügyeket, vezeti az éttermet és tart kapcsolatot az Ernitus-szal.
Októberre mindenki elégedett a jelennel, a jövôvel, a szállodában alig akad üres szoba,
98-ra márciustól novemberig a szobák 90 százaléka elôre foglalt.
Egyetlen dolog késik hónapok óta: az opciót is tartalmazó szerzôdés véglegesítése és
aláírása. A szálló átadásának késedelme miatt nyár óta egyébként is sok szó esik a fizetési
határidôt ugyan meg nem jelölô, de évi 35 millió forint + ÁFA bérleti díjról szóló szerzôdés
módosításáról. Molnárék emiatti aggodalmuknak rendre hangot adnak, ám a válasz mindig
a korábban is titokzatosan hangzó: „a fiúk már dolgoznak rajta, a fiúkkal majd
megbeszéljük”. Különösebb okuk persze nincs az idegeskedésre, hiszen minden a
megállapodások szerint alakul, akár van róla írás, akár nincs.
November 16-án, épp a NATO-népszavazás napján telefont kapnak Molnárék, ugorjanak
át Szekeresékhez, megbeszélendô néhány dolgot: Imre 11-ig ér rá, akkor találkozik a
sajtóval a szavazóhelyiségben.
Szekeresék az érkezés pillanatában teszik eléjük a bérleti szerzôdés módosítását, melyen
1997. június 15-e szerepel dátumként, s amelyben az Universum – szemben az addigi 35
millióval – 97-re csak 20 milliós bérleti díj + ÁFA megfizetését vállalja, ám a szerzôdés
határozott idôre, csak 1997. december 31-ig szól. Molnárék hamar leküzdik mind a
váratlanul sürgôs módosítás, mind a szerzôdés érvényessége miatti pillanatnyi
megütközésüket, belátják ugyanis, hogy közeledik az év vége, az Ernitusnak szüksége van
annak igazolására, hogy idôben megállapodott a bérleti díj csökkenésérôl, a rövid határidôt
pedig lényegében megnyugtatóan indokolják Szekeresék azzal, hogy hamarosan elkészül a
hosszú távú szerzôdés, és „a fiúk már tudják, miként lehet érvényt szerezni az opciós
jognak”. Gyanakvás nélkül írják alá az alaposan módosított szerzôdést. (Meg se fordul
fejükben, hogy a módosítás nem átmeneti, hisz a szálló működési engedélyét a VII. kerületi
önkormányzat nemrég a hosszú távú szerzôdés csatolása után adta ki.)
Nem így a következôt, amit Szekeresék ugyancsak gyorsan eléjük tesznek, és ami az
Universum társasági szerzôdésének módosítását tartalmazza, írásba foglalva végre
Vásárhelyi Katalin tulajdonrészét. A leírt tulajdoni arányok azonban eltérnek attól, ami
addigi szóbeli megállapodásaikban szerepelt. Korábban úgy állapodtak meg ugyanis, hogy
az üzemeltetô kft-ben, az Universumban Vásárhelyi Katalin és Molnárék fele-fele részes
tulajdonosok lesznek, míg a szálloda majdani tulajdonosaiként 75-25 százalékos
részesedésben állapodtak meg – Vásárhelyi Katalin javára, mondván, nélküle nem tudtak
volna tulajdonhoz jutni. A Molnárék elé kerülô szerzôdés azonban már az üzemeltetô
Universum Kft-ben is 75-25 százalékra módosította volna a tulajdoni arányokat, Vásárhelyi
Katalin javára. Molnárék azonnal hangot adnak megütközésüknek, hiszen az új tulajdoni
arányok Katalint mint többségi tulajdonost bármilyen döntés egyszemélyes meghozatalára
jogosítaná fel az Universumban. Nem írják alá a szerzôdést, mondván, elôbb megmutatják
ügyvédjüknek, Szekeresék azonban az irományt nem engedik kivinni a Budapest határán
álló házból. Vitára persze idô nincs, Imrét várja a sajtó.
Molnárék november 19-én Londonba repülnek egy nemzetközi turisztikai kiállításra.
Útközben igyekeznek elhessegetni rossz elôérzetüket.
Egy héttel késôbb Molnárné súlyos influenzával tér haza Londonból, ágynak esik, így csak
telefonon értesül Vásárhelyi Katalin távollétükben tett különös intézkedéseirôl: néhány
állandó megrendelônél jelzi, hogy a Marco Polo emeli a korábban kialkudott árakat, árat
emel az étteremben is stb.
December 5-én Molnárnét még mindig ágyban éri Vásárhelyi Katalin telefonja: küldjön
pénzt az alkalmazottak fizetésére, mert ô pillanatnyilag – bár késôbb elismeri, hogy mintegy
2,7 millió forint volt nála – a saját pénzébôl nem tud fizetni.
A következô napokban egyre gyakrabban esik szó a még el nem készült hosszú távú
szerzôdésrôl és az Ernitusnak fizetendô bérleti díjról. Az elsô részlet fizetési határideje
november 24. (amit az Ernitus késôbb december 6-ra módosít egy „felmondás elôtti utolsó
figyelmeztetés” feliratú, december 12. elôtt csak Vásárhelyi Katalin által ismert tartalmú
levélben), a második részleté pedig december 20. Katalin rendre a bérleti díj azonnali
átutalását sürgeti, Molnárék pedig a szerzôdést, amin a „fiúk még mindig dolgoznak”.
Molnárék addig nem akarnak utalni, amíg a hosszú távú szerzôdést alá nem írják.
