Éhesló Creative Commons License 2007.05.31 0 0 18625

Helló,

OFF

A történelem értelmezéséről folytatott vita mindig is ideológiai kérdés volt az éppen dúló korban. Ebből adódik a különböző történelmi személyek és történések megítéslésének különbözősége is.

A fejlődés ebben az, hogy ma már ezekről a kérdésekről lehet vitát folytatni a legkülönbözőbb fórumokon, mégha egyes ejrópaji országokban vannak is "tabu" témák, melyekben közreadott nézetekért még börtönbüntetés jár.

 

Ez persze nem jelenti a nézetek és kifejtőik egyenlőségét, sem a tudásukat, igazságtartalmukat illetően, és különösen nem a PC és "hivatalos" tudomány valamint média beli megjelenésüket, elismertségüket illetően. Ezeken a területeken a szabadság erős és szigorú cenzúrával működik. Itthon nagyjából olyan olyan alapon és törésvonalak mentén, mint amit itt is tapasztalhatunk.

Vannak "dogmák" melyeknek már a vitatása is dühödt reakciót vált ki a "kultúrkörökből" és még akkor a dogmákkal szembeállított tények fogadtatásáról nem is beszéltünk. Ekkor már többnyire magát az interpretáló személyt diszkreditálják előszeretettel, enyhébb formában "hozzánemértőnek", súlyosabb esetekben "elmebetegnek" (copyright by Árpapapa?) végül fasisztának, antiszemitának bélyegezve.

Ez könnyűvé teszi a vitát, hiszen nem velünk egyenlő, érveit felvonultató személlyel kell leszámolni, hanem egy olyan valamivel, aki a "kultúrtársadalmon" kívül áll és "veszélyes" a társadalomra, anak békéjére.

Aki öregebb csóka, annak ismerős ez a módszer, tanították is rendesen: kutúrharc a neve. És ez folyik még ma is rendesen, mindenhol: médiában, iskolában, neten......

De szerencsére az "eretnekek" nem adják fel. Ez viszi a világot előbbre.

ON

 

Éhesló